Ez alapján végül két hazai páros szerzett indulási jogot a 2016. július 15-23 között az olaszországi San Remoban (VB logójában szirmokkal jelképezett „virágok városában”) megrendezésre kerülő nyílt 420-as Világbajnokságra:

1)     Wolf Szabolcs – Csébfalvi András (Kereked) a „420 Open” kategóriában, míg 

2)     Formanek Liza – Kalmár Luca (Spartacus) a „420 Ladies” kategóriában indulnak.

Az eddigi nevezések alapján a 420-as hajóosztály történelmében várhatóan az idei lesz minden idők egyik legnagyobb világbajnoksága; figyelemmel véve, hogy a 2016. június 15-i előnevezési határidőn belül eddig már 259 hajó nevezett (összesen 23 országból).

2016-os VB

2015-ös VB

2014-es VB

2013-as VB

2012-es VB

San Remo, Olaszország

Karatsu,
Japán

Travemünde, Németország

Valencia, Spanyolország

Neusiedl am See,

Ausztria

259 hajó

116 hajó

189 hajó

187 hajó

179 hajó

A 2016 évi világbajnokság versenykiírása alapján három (420 Open, 420 Ladies, 420 U17) kategóriában lehetett nevezni, ami három külön pályát is jelent.  A legnépesebb a 420-as Open kategória 107 nevezett hajóval (amely felnőttek számára is nyitott); a 420 Ladies kategóriába mindezidáig 84 egység, míg a 420 U17-es kategóriában 69 egység nevezett.  

A 420-as világbajnokság nyomon követhető http://2016worlds.420sailing.org/en weboldalon.

Junior Európa Bajnokság

A 420-as világbajnokságot 2 héttel követi a balatonfüredi junior 420-as Európa- Bajnokság (egyben 470-es junior EB), ahol a válogatott keretbe 5 egység került be (azzal a megjegyzéssel, hogy rendező országként a válogatott kereten felül is van lehetőség a részvételre más hazai egységeknek is):

1) Wolf Szabolcs – Csébfalvi András (Kereked)



2) Formanek Liza – Kalmár Luca (Spartacus)



3) Kocsis Bálint - Pavlik András (Spartacus)



4) Nyári Dániel – Pertl Dániel (Kereked)



5) Nagy Nátán - Horváth Balázs (Tihanyi Hajós Egylet)

 

A 420/470-es junior Európa-bajnokság weboldala http://2016junioreuropeans.420sailing.org/en.

  • Formanek Liza 420 női páros kormányosának a bemutatkozása

2012-ben, 14 évesen kezdtem versenyszerűen vitorlázni a Spartacus Vitorlás Egyletben, Balatonföldváron.  Optimist hajóosztályban mentem két évet, majd korom és súlyom is megkövetelte a hajóosztály-váltást. Ekkor kerültem a jelenlegi mancsaftommal, Kalmár Lucával egy hajóba.  Azóta Goszleth Marcell edzőnk kezei alatt fejlődünk, második évünkre a 420-as ranglista 3. helyezettjeként kijutottunk első komoly világversenyünkre, a Burgasz / Bulgáriában megrendezésre került 2015. évi 420 Junior Európa-bajnokságra.  Sok tapasztalatot gyűjtöttünk ezen a versenyen, amelyet nem kevés edzés és verseny előzött meg. Tavalyi programunkhoz hasonlóan, a szezon első felében két külföldi versenyen, az Izola Spring Cup-on, a Fertő-tavi Osztrák Bajnokságon, és három hazai ranglista versenyen vettünk részt.  Jelenleg a válogatók lezártával második egységként utazunk ki az olaszországi San Remoba a 2016. évi 420-as világbajnokságra, majd részt veszünk itthon a junior Európa-bajnokságon.


Esélyeinket tekintve idén a fő versenyünk az EB lesz.  A világbajnokság ilyen elérhető helyen kihagyhatatlan alkalom, hogy összemérhessük tudásunkat a legjobbakkal.  A versenyek kezdetéig mindent megteszünk annak érdekében, hogy a legjobb formánkban legyünk.  Ebben nagy szerepet játszanak az egyéni és a két páros közös edzései.  Részünkről a megmérettetéseket megelőzi egy gardai edzőtábor, ahol erősebb szélben lesz lehetőségünk fejleszteni magunkat.
A magyar bajnokságon az első háromban végezni alapelvárás, de a cél természetesen a végső győzelem megszerzése.
Izgatottan várjuk a versenyeket, addig is készülünk, hogy legjobb tudásunk szerint tudjunk vitorlázni.

  • Wolf Szabi 420 open kormányosának a bemutatkozó kisfilmje: