Tehát a selejtezők utolsó napjára 1 órára írtak ki a rajtot. Ennek megfelelően vittek is ki miket a vízre, de következett 3 óra halasztás a vízen. Mikor már mindenki jól szétsült a napon, befordult a szél is, es nekiálltak a futamoknak.

A lányok két futamban is nagyon szépen teljesítettek, de a középsőben nem találták meg a megfelelő ritmust, a végen jöttek be. Gyártottak egy kiváló 24. helyet, ami nagyon szép teljesítmény a felnőtt mezőnyben.

A fiuknak ma fekete napja volt. Nem elég, hogy figyelmetlenségből adódóan rossz csoportokban vitorlázták le a napot, de az egyik rajtban össze is tört a hajójuk. Egy futamuk felejtős volt, de kettőben a mezőny közepében vitorláztak. Sajnos lelkileg nagyon megviselte őket ez a nap.

A vízről este 8-kor értünk ki, ami mutatja mennyire hosszú napunk volt.

Csütörtökön, ahogy várható volt, ezüst csoportokba kerültek versenyzőink. Ma 10-re írtak rajtot, de parti halasztással indult az amúgy felhős nap. Frissült a szél, így 11 körül vízre mentünk.

A fiúknál 2 futam volt, az egyik futam felejtős, a másodikban 29. hely lett a vége, ami bíztató, talán elindultak kifele a gödörből. Sajnos elfelejtettek kijelentkezni a vízről, így kaptak még egy büntetőpontot is. Szegény embert meg az ág is húzza effekt. Viszont elmozdultak az utolsó helyről, most a cél az első 100-ba kerülés.

A lányok rendezősége elég teszetosza, ezt ma is bizonyítottak. Az előttük rajtoló csoportok miatt elég későn vágtak neki, es a végén irreálissá váló szélben futottak be a 30. helyen, de sokkal előrébb álltak meg a befutó előtt 100 méterrel. Utána nekik parti halasztás, majd irány vissza 3 után a vízre, majd kinti várakozás után lelőttek a napot nekik.

Szokjuk a nagy mezőnyben való rajtolást, felkészülésnek fogjuk fel a jövő héten kezdődő füredi EB-re!