A riói olimpiát is megjárt Érdi Mária több hetet készült Ausztráliában, a Világkupa-döntő előtt, több versenyen is elindult. A formaidőzítése jól sikerült, hiszen a Vk-n még futamot is tudott nyerni Melbourne-ben.

Érdi idén az ötből négy Világkupa versenyen is részt vett. A sorozat a fejlődésének, fantasztikus 2016-os évének tömény bemutatására is alkalmas: Az elsőre Miamiba még nem hívták meg, Hyeres-ben becsülettel helyt állt, Weymouthban futamot is nyerve résztvevője lehetett az éremfutamnak és 8. helyen végzett. Ugyanezt a végeredményt érte el Csingtaóban. Most pedig újabb Világkupa-futamgyőzelemmel, a Medal Race-en pedig előrébb is lépve szerezte meg a 4. helyet.

A szezon számára még nem ért véget, hiszen most Új-Zélandra, Aucklandbe utazik, ahol a jövő héten kezdődik az ifjúsági-világbajnokság.