Klubtársaik a Szpariból Bihary Gergely és Dániel  a sárga csoportban 18. és 15. helyeken futottak be és jelenleg 38-ak a listán. 

Időközben többet is meg lehetett tudni az első versenynapról a verseny sajtóanyagából és a honlapra felkerült cikkből. Az első versenynap nem tipikus gardai vitorlásidőben zajlott. A szél leállása miatt halasztani kellett, és visszatérő déli is szokatlanul viselkedett, a pályán gyakran nem fizettek a korábbi versenyeken vagy edzéseken megismert szélsablonok. A Garda-tó északi felén Rivánál rendezett versenyeken, ahol a pálya, a bóják a nagy vízmélység miatt mindig ugyanott vannak, a rendszeresen fújó termik szélben egyértelmű, hogy a pálya melyik oldalát érdemes favorizálni. A gyakorlottak még azt is tudják, hogy a partközelben, a magas sziklafal alatt hol érdemes fordulni, hol, hogyan változtatja kedvezően a hegy a szelet. Most a délután visszafrissülő, majd újra egészen 5-7 csomósig gyengülő szélben ezek a sablonok nem voltak igazak.

Gyapiék az első futamon a befutó előtti hátszeles szakaszon előzték az addig vezető francia hajót, és szerdán futamgyőzelemmel nyitottak az Európa-bajnokságon.

"Nagyon jó érzés volt. - mondta Gyapjas Balázs a futam után - Igazán jó rajt után az első krajcban kicsit balra mentünk és csak a 20. helyen kerültük a bóját."

Kemény pumpálással és jó bőszeles taktikázással, a szélfordulókat is remekü kihasználva a hátszél végén a kapunál más második helyen fordultak. Az utolsó körben pedig legyűrték a vezető franciákat. A futamgyőzelem után azonban a gardai fekete leves és azzal egy 15. hely jött nekik.

"A második futamban arra számítottunk, hogy a szél jobbra fordul, de az ellenkezője történt. A szokásos termikszélre számítottunk, de nem az fújt. Balra fordult, pöffös és forgolódó, leálló lett."

Feltehetően a második napon sem fújt a szokásos megbízható déli, mert a tervezett három futam helyett csak kettőt bonyolított le a rendezőség. Gyapjas Balázs és Zsombor az 5. helyen állnak olasz, francia, brit és izraeli párosok mögött. Futameredményeik: 1., (15.), 2., 10.

A Rivához közelebb telepített 420-as pályákon U23-ban és U19 korosztályban összesen hat magyar csapat versenyez, de a második napon sem sikerült előrébb lépniük. MIndannyian a mezőny végén, az utolsó helyeken vannak az összetett listán.

Részletes eredmények: http://2017junioreuropeans.420sailing.org/en/default/races/race-resultsall

A verseny honlapja: http://2017junioreuropeans.420sailing.org
A verseny augusztus 13-án ér véget.