A délelőtti igen gyenge keleti szél, majd a teljes szélcsend nem adott alkalmat ezen a napon futamok indítására.

Pénteken, a második napon, reggel 9 00-ra van kiírva az első rajta abban a reményben, hogy a várható keleti szél alkalmas lesz legalább egy futam lebonyolítására.

Az 50-es flottabajnokság második napján a változó és elég gyenge reggeli szélre való tekintettel túra verseny lebonyolítására került sor. A pálya: Siófok „öreg” Tihany, Csopak, Siófok. A 9.30-as rajtot követően a hajók a gyenge keleti szélben a déli part felé nyitottak. A legdélebbi egység, a Partiszél vette elsőnek az első pálya jelet. Majd az ezt követő szakaszokban döntően fél szél volt, így a gyorsabb hajók, a Cirrus III és az Indián tört az élre. Ez lett a befutási sorrend. A kialakult szélcsendre való tekintettel Hagi a további futamokat a következő napra halasztotta. Az alkonyatban a megélénkülő nyugati szélben a résztvevő egységek a Délibáb csapata által készített pörkölt elfogyasztásával zárták a verseny napot.

A szélcsendre való tekintettel a harmadik napon értékelhető futam nem volt. Reggel az éledező keleti szélben egy fél cirkáló szakaszt követően félbeszakításra került a verseny.

Reméljük majd holnap...

Az utolsó nap az 50-es Flottabajnokságon abban a tudatban indult, hogy eddig csak egy túrafutamot sikerült teljesíteni. Reggel a kibontakozó nyugati szél első rezdüléseire Hagi azonnal kirakta a pályát, így a rajtolást a kialakult kettes szélben azonnal kezdeni lehetett. Két futamot sikerült teljesíteni ebben a szélben. A második futam rajtja előtt az Indián-nak a nagyvitorlájával gyűlt meg a baja, így csak késlekedve tudott elrajtolni. Ebben a futamban az utolsó hajóegység a közel teljes szélcsendben nem tudott időn belül befutni.

A heves felmelegedésben, közel szélcsendben várakozó hajó egységek közül kettő úgy döntött hogy nem várja ki a versenykiírásban megadott limit időt és elindultak a partra. A negyedik futam igen gyenge délies szélben rövidített pályán ( a második raum végén befutatva) került lebonyolításra. Ezzel a Flotta bajnokság sikeresen lezárásra került a Cirrus III győzelmével. Az összesített végeredmény a mellékelt táblázatban látható.

A hajó osztály vándor díját (fénykép) az első pálya jelet legtöbbször elsőnek elérő hajó egység, a Partiszél nyerte el.