Ott vannak például a légpárnás járművek. Remekül lehet velük közlekedni víz és szilárd burkolat felett is, de egy kicsit azért macerás az üzemeltetésük. Bizonyos célokra megfelelnek, de a nagybevásárlást nem ezekkel fogjuk intézni, az már látszik. Ingoványos talajon jól teljesítenek és persze tény, hogy van a Földnek nagyjából 2%-a, ahova csak ilyen járművel lehet eljutni. De azért szögezzük le, hogy baromi hangos, elég rossz a hatásfoka, érzékeny az egyensúlyra, és úgy általában nehéz vele manőverezni, hogy mást ne mondjak még fékezni is.

A kétéltű városnéző buszoknak megvan az a határozott előnye, hogy fel sem kell állni a ülésünkből ahhoz, hogy megnézzük Budapest belvárosát a Duna felől csakúgy, mint a szárazföldről. Valahogy mégsem érzem azt, hogy szívesen lennék bezárva 30emberrel együtt egy ilyen buszba a Duna közepén.

Sorolhatnánk még az érdekes koncepciókat kétéltű autókról, motorokról, kerékpárokról. Valami miatt a legtöbb ilyen ötlet mégsem jutott el a tömeggyártásig.

Persze ez nem kedvetlenít el mindenkit. Itt van például hősünk, aki valószínűleg úgy ébredt fel valamelyik reggel, hogy márpedig ő most összeköti a kedvenc tevékenységeit, hogy mindet meg tudja valósíani egy eszközzel. Így jött létre a lakókocsihajó!

Meg kell mondjam zseniális. Szárazföldön használható, mint lakókocsi, ami előtt van egy kis terasz. Vontatható, saját kerekein gurul. Így szépen eljuthatunk a számunkra megfelelő tó, folyó vagy tengerpartra. Itt egy klasszikus lakókocsival vége is lenne az utunknak, de nem úgy ezzel a találmánnyal. Az autóval egyszerűen rátolatunk a „teraszra” és a gépkocsi hajtását használva vidáman szeljük tovább a habokat. Azt gondolom, hogy tényleg zseniális!

Persze a valóság sokszor kijózanítja az embert. Elnézve a képeket talán mégsem olyan jó ötlet lakókocsit vinni a vízre autóstul. Nincs lehetetlen csak tehetetlen, szól a mondás. De persze arról nem szól a fáma, hogy a lehetetlen megvalósításához mekkora kompromisszumokat kell kötni. Néha pedig túl nagyokat.

A képeket olvasónktól kaptuk, aki a ráckevei kempingben látta a járművet. Sok információnk nincs róla, csak annyi, hogy ez egy működő prototípus, ami befektetőre vár a sorozatgyártás megvalósításához.

Amennyiben a készítő/tulajdonos olvassa ezt a cikket, vagy valaki több információval tud szolgálni a lakókocsihajóról, akkor szívesen derítenék fel mélyebben a koncepciót és a technikai megvalósítást is.