A Dragonosok már a 2018-as esztendőre hangolnak - mondta a Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában Náray Vilmos. A Magyar Dragon Szövetség elnöke kitért arra is, hogy a nemzetközi regattát a Balatonfüredi Yact Klubban rendezik jövő tavasszal. A versenyt egy Forma1-es futamhoz hasonlította, melynek érdekessége, hogy minden nemzet hozza saját hajóját.

Náray Vilmos mesélt arról is, hogy 1972-ig az olimpián is szerepeltek a Dragonosok, olyannyira hogy az egykori görög király is bezsebelt egy olimpiai aranyérmet saját hajójával. A hajóosztály egykor gyakorlatilag az arisztokraták kedvelt közössége is volt - tette hozzá.


------------------------------

Egyre népszerűbb a terepfutás a Balaton környéki vidékeken - mondta a Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában a Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE főszervezője.

Hites Viktor a hétvégén rendezett II. Szőlő Cuvee Trail kapcsán mesélt arról, hogy  a terepfutás egész évben nyújt sportolási lehetőséget. Hozzátette: már készülnek a karácsonyi futásra, amit még egy januári megmérettetés is követ majd.


-------------------------------


Több fronton, és több helyszínen is komoly munkálatok zajlanak Révfülöpön, így felpörögtek az események a településen -   mondta a Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában Kondor Géza.

A polgármester sorolta: még be sem fejezte a part homokolását a kotrógép, már megjelent az aszfaltozóbrigád, mely új utat varázsol Kővágóörs felé. Mindemellett folyamatban a szabadtéri színpad újjáépítése, de a helyi termelői piac placc kialakítása is megkezdődik. Kondor Géza kifejtette: Révfülöp továbbra is a nyugalomra és kikapcsolódásra vágyók találkozóhelye, ahol részese lehetünk a kulináris élvezetek mellett a kulturális finomságoknak is.


---------------------------------

Folyamatosan programokkal vár, ugyanakkor más fordulatszámon működik most a Balaton - mondta a Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában Dobai András.

A balatonfüredi Kredenc tulajdonosa kifejtette: ilyenkor a Blaha Lujza utca is sokkal bensőségesebb és romantikusabb. Beszélt arról is, minek után elsősorban helyi alapanyagokból készítik ételeiket, és a szezonalitás alapján határozzák meg a kínálatot, most lehetőség van teljesen más ízek kipróbálására is. Dobai András hozzátette, hogy a fogadót, azaz a szobakiadást decemberig üzemeltetik.


-----------------------------------

Jó úton jár a hazai borászat, amikor a helyi és régi borfajtákat karolja fel - jelentette ki  a Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában Málik Zoltán.

A badacsonyi borász szerint a borrégiók sokszínűségét lehet így a nedűkön keresztül bemutatni. Mesélt arról is, ők az idei évben egy újdonságot is tesztelnek. Egy hatéves szőlőültetvényből származó piros héjú kéknyelűből egy borkülönlegességet szeretnének előállítani. Málik Zoltán szerint  ez azért már több mint játék, hiszen 500 literes tételről lenne szó.


---------------------------------------

Eredetileg raktárépület volt, most viszont szinte megkerülhetetlen szállása lett Nivegy-völgynek. A Zsóka Fogadó mára szép számmal tud apartmanokat ajánlani vendégeik számára - árulta el a Lánchíd Rádió Magyar Tenger című műsorában Demeter Ágnes.

A fogadó tulajdonosa említette: a környéken zajló, Kóbor Túrának elnevezett pincelátogatások egyre népszerűbbek. Beszélt arról is, vendéglőjüknek mindig az adott évszaknak megfelelően állítja össze az étlapját. De azt is elárulta, már javában készülnek a környék egyik legnépszerűbb rendezvényére, a Balázs-áldásra.