A Porthole-on már összefoglalt rajt utáni első napokban a hajók jó sebességgel haladhattak halzolgatva 20 csomó körüli hátszélben közelebb-távolabb az ausztrál partok mellett, de a kontinenst elhagyva a Korall-tengeren már zárult az olló. Az Egyenlítő fele közeledve a 7 hajó egymáshoz képest 50-100 tmf-es közelségben vitorlázott, továbbra is gyakran változó sorrendben. A fokozatosan csökkenő szél mellett a zátonyokkal tűzdelt vízterület sem könnyítette a dolgukat: a halzokat nemcsak a szélirány változása határozta meg, hanem az apró szigetek közelsége is.
Az első hajók az 5. napon érték el az Egyenlítő körüli szélcsendzóna, a Doldrums határán fekvő Salamon-szigeteket. Ahogyan az tökéletesen kiszámítható volt, a lassan elhaló szél a mezőny végének kedvezett: a nap nyertese a leghátul hajózó Scallywag lett, akik 24 óra alatt lefelezték hátrányukat. Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárásban a felhőkre lehetett csak hagyatkozni, így a navigátoroknak továbbra sem sok pihenés jutott: a zátonyok után most az 5 és 25 csomó között váltakozó szelek között kellett a lehető legjobb irányba vezetni csapataikat.
Ahogyan az a szélcsendes Doldrums-tól várható volt, a következő napokban a változékony időjárás gyakorlatilag újra rajtoltatta a flottát: a hajók sebesség értékei szinte bármelyik adott pillanatban 2 és 15 csomó között álltak - egy-egy jó húzással tehát bármelyik csapat az élre állhatott, a korábban napokig vagy akár 50-100 tmf-del vezető hajók pedig pont ugyanolyan könnyen a hátsó helyeken találhatták magukat. Az előrejelzés továbbra is hasonló körülményeket ígért, így nézőként egyre gyakrabban merült fel bennünk a kérdés, hogy vajon ha választhatnánk a vitorlás kínok közül, a jeges Déli-óceán konstans 50 csomóját, vagy az egyenlítői 45 fok-szélcsendre lecsapó zivatarcelláit kérnénk…
A többek szerint az elmúlt évtized egyik legrosszabb Doldrums időjárásától mindenki megkapta a magáét: miközben az első öt aktuális helyezését - gondosan figyelve az egyenlő elosztásra - a felhők kedve írta újra néhány óránként, a Brunel árbocát 20 tmf-del délebbre egy villám találta meg. Az árbocon szikrázva végigfutó természeti produkciót és az azt kísérő hanghatást szerencsére maradandó sérülés nélkül úszta meg mind a csapat, mind a hajó – és csodával határos módon az összes elektronikus eszköz is -, de gyanítjuk, hogy hiába a remek hátszeles menetek és a Doldrums csodás naplementéi, számukra mégis ez lesz a 4. szakasz egyik legemlékezetesebb pillanata.
Az első hét végére az összes csapat beszámolójának középpontjába az 50 fok körüli dekk hőmérséklet került, kiegészítésként 32 fokos, tükörsima tengerrel. Az újabb sorrend változáson már meg sem lepődtünk: a Scallywag kivételével az összes többi hajó egymástól 10 tmf távolságon belül ringatózott a szélcsendes hőségben. A pompás nyaralást a legjobban a TTTOP használta ki: Dee Caffari a Csendes-óceán közepéről video riportban üdvözölte a brit kormány azon döntését, melyben betiltja az óceánokat nagy mértékben szennyező műanyag mikroszemcséket tartalmazó kozmetikumok és egyéb higiéniai termékek gyártását és árusítását ez év júliusától, de a többiek is elszórakoztatták magukat különféle módokon ünnepelve többek között az Egyenlítő átlépését.
A 3 napos Doldrum tortúra abszolút győztese ismét a 30 tmf-es hátrányát 10-re ledolgozó Scallywag, akik 25 százalékos sebesség fölényt produkáltak - a többiek max. 3 csomójához képest 4-et... –, majd nyugati pozíciójuknak köszönhetően egyszer csak a tabella tetejére ugrottak! Kormányosuk, David Witt a verseny kezdete előtt több alkalommal is nem éppen hízelgően nyilatkozott a csapatok létszámára és férfi-női összetételére vonatkozó új szabályokkal kapcsolatban, de a létszámmal kapcsolatban már a 4. szakasz elejének temérdek halza után megváltoztatta véleményét – remélhetőleg Libby Greenhalgh ezen pár napos navigátori tevékenysége jó hatással volt a női vitorlázók VO65-ön betöltött helyére vonatkozó álláspontjára is – és akkor még a következő hétről nem is beszéltünk…
A megváltás azért csak elérkezett végül: a hajók fej-fej mellett haladva a szakasz távolsági felénél lassan elérték az északkeleti passzát zóna szélét, ahol már 10 csomós szélben vitorlázhattak tovább, ám a kiegyensúlyozottabb, erősebb szelekig még így is nagyjából 200 tmf-et kellett megtenniük. A mezőny elejére ezúttal a Vestas került egy jó ütemű halzzal, de a Dongfeng, az AkzoNobel, a Mapfre és a TTTOP mind 4 tmf-ön belül üldözte őket. A Brunel életét ismét egy vihar keserítette: a gyenge szeles éjszakában legnagyobb code zerojával 20 csomó körül vitorlázó hajóra lecsapó, 180 fokot forduló, így szemből érkező lökés felkente a vitorlát a riggre, és annak rendje s módja szerint ledöntötte a hajót. Ugyan nem villámcsapás, de azért a code zerot az éjszaka közepén összehalászni sem lehetett felemelő élmény, bónuszként ráadásul a vihar után a felhő széltelen oldalán ragadtak, még jobban lemaradva a többiektől.
A Doldrums zivatarcelláinak kerülgetése után a navigátorok új kihívása, hogy hogyan érjék el minél gyorsabban az északkeleti passzát zónát: az nyilvánvaló, hogy észak felé, a kérdés igazából a szélerősségtől függően a kelet-nyugati pozicionálás, miközben Hong Kong tőlük nyugatra fekszik. Tudjuk, hogy ebben a sportban nem mindig a legrövidebb út a leggyorsabb, de a verseny következő napjaiban a merész húzással a flottát kb. 50 tmf-re nyugatról kerülő Scallywag állhatott ismét az élre. A hajók kelet-nyugati szétszóródása miatt a lista további része nem volt túl megbízható, de az látszott, hogy a mezőny kezd ketté szakadni: a Scallywag-től kb. 20 tmf-re egy kupacban a Dongfeng, a Vestas és az AkzoNobel, 100 mérfölddel hátrébb szintén egyben a Mapfre, a TTTOP és a Brunel.
Január 13-a a Scallywag számára azonban biztosan nem a nyerő pozíció miatt lesz emlékezetes: egy vitorla csere közben a napfényes, 15-20 csomós szélben egy hullám lemosta Alex Gough-t a fedélzetről – biztosító kötél és mentőmellény nélkül… A vitorlás médiák és fórumok látogatottsága napokig az egekben járt a történettől, de szerencsére a mentést 7 (!) percen belül megoldották, Alexnek nem lett semmi baja, a tanulságokat pedig mindenki levonta azóta.
Az egyenletesebb, 20 csomó körüli, keleti-északkeleti szél zónát elérve a verseny ugyan taktikai helyett gyorsaságira váltott, de Mikronézia apró szigetei és atolljai, valamint a 30 fokos tengervíz miatt könnyen kialakuló zivatarok továbbra sem hagytak időt senkinek a lazításra. Az élen továbbra is a megtáltosodott Scallywag állt, a kedvezőbb szeleket megtalálva ráadásul egyre növekvő előnnyel, napi 500 tmf-et is teljesítve, mögötte a sorrend Vestas, AkzoNobel, Dongfeng, Mapfre, TTTOP és Brunel. A szakasz maradékát végig a Scallywag dominálta: a hong kong-i csapatnak a remek navigátori döntések után egyre több erőt látszott adni a közeledés anyakikötőjükhöz, és a lehetőség, hogy a VOR történetének első hong kong-i célvonalán pont ők - a verseny történetének első hong-kong-i csapata - hajózhatnak át elsőként. Az első hong-kongi VOR falu hivatalos megnyitója és a szakasz abszolút befutási sorrendjére vonatkozó tippek mellett a híradásokban eddigre egyre többet szerepeltek a verseny összetett állásának átrendeződését latolgató számolgatások is: ennek alapján a Scallywag egyik legnagyobb szurkolója például a Mapfre lett...
Szép dolog a matek, de a befutóig hátralevő nagyjából 1000 tmf környékén a csapatoknak számok helyett inkább arra kellett koncentrálni, hogy a néhol 4 méteres hullámok között 20 csomó feletti sebességgel romboló hajókat egyben tartsák. A tempó a Fülöp-szigetek után kicsit visszaesett, és vele együtt a hajók közötti különbség is, de a VOR vitorlázói kreatív népség: a csapatok komolyabb széltaktikai lehetőségek híján pszichológiai hadviselésbe kezdtek – először a Scallywag, aztán a Vestas és az AkzoNobel, majd a Brunel és a TTTOP is kikérte gyors egymásutánban a bujkáló üzemmódot, így az utolsó előtti napokban előfordult, hogy egyszerre 4 hajó is hiányzott a trackerről.
Annak ellenére, hogy a Fülöp-szigetek és Taiwan között található Luzon-szoros szigetei között aki nem jó ütemben halzolt, a 25-30 csomósok között gyengeszeles foltokba is könnyen belefuthatott, a sorrend az utolsó 2 napon csak keveset változott: a Scallywag, ugyan csökkenő előnnyel, de megőrizte vezető pozícióját, őket követte 30-50 tfm hátrányban a Vestas és a Dongfeng, még 30 tmf-del hátrébb az AkzoNobel, és 200-250 tmf-del lemaradva a Mapfre, a Brunel és a TTTOP.
A befutó a Scallywag számára nem hozott sok izgalmat: ugyan csak 6-7 csomóval, de a többi hajó előtt megnyugtató előnnyel futottak be itthoni idő szerint este 3/4 7-kor – miközben a második helyen vitorlázó Vestas a trackeren éppen –5 körüli VMC-vel haladt… Már a győzelmi mámor élőképeit is elhomályosította, hogy a hajó hirtelen megtorpanásáról az érdeklődők egyre erőteljesebb megjegyzései ellenére sem érkezett semmilyen információ: több mint fél óra telt el, mire a verseny igazgatóság közölte a hírt, hogy a Vestas a Hong-Kong előtti, igen forgalmas vízterületen összeütközött egy halászhajóval. A második helyen 9:30 körül befutó Dongfeng-et a verseny igazgatóság még tovább haladásra utasította miután felajánlották, hogy a Vestas segítségére sietnek, de az őket követő AkzoNobelt már az ütközés helyszínére irányították. Bármiféle további részletező hír hiányában a trackeren órákig satírozó Vestas nyomvonalából lehetett csak következtetni, hogy nem véletlen a hírzárlat, a baj komolyabb lehet, mint ami a szűkszavú híradásokból kiderül – néhány órával később érkezett a hivatalos közlemény, hogy az ütközés következtében életét vesztette a halászhajó legénységének egy tagja. A végzetes baleset kioltotta mind a versenyben résztvevők, mind az azt követők örömérzetét: a harmadik helyen befutó AkzoNobel, az utánuk következő Mapfre, Brunel és TTTOP a tragédia árnyékában érkezett Hong-Kongba, ünneplés helyett a halászhajó és a szakaszból kiálló, a kikötőbe motorral érkező Vestas támogatására koncentrálva.
A megrázó baleset feldolgozása nélkül is lenne mit kipihenni és megjavítani a csapatoknak, ám nem lesz túl sok idejük egyikre sem: 1 hét múlva egy hong-kongi in-port futammal folytatják, majd február 1-én egy újabb – ugyan az eddigiekhez képest igencsak rövid - szakaszt teljesítenek Guangzhou-ba.
Hivatalos videok, képek, blog: VOR videok, VOR 4. szakasz fotók, VOR blog
Bónusz néznivalók:
Bálnák a Vestasról: Bálnák
Minden részletre kiterjedő Scallywag MOB beszámoló, hátha mindenki még komolyabban veszi a mellény kérdést: Daily Telegraph Scallywag MOB beszámoló
Libby Greenhalgh, a Scallywag navigátorának befutó utáni gyors összefoglalója a taktikájukról: Libby / The Magenta Project
A hajók ütközési kockázatához kapcsolódóan a világ hajó forgalmát élőben mutató Marine Traffic térkép, melyen az éjszaka sokszor kivilágítatlan helyi halászhajók még nem is szerepelnek: Marine Traffic térkép
Forrás: Volvo Ocean Race, Scuttlebutt Sailing News, Daily Telegraph, World Sailing
A Volvo Ocean Race híreit a Volvo Autó Hungária támogatásával hozzuk el.
