Szombaton bravúros teljesítményt nyújtott Érdi Mári a világkupán Miamiban. A Laser Radiállal versenyző magyar sportoló a 21. helyről várta a három szombati futamot, amelyeken - sorrendben - 2., 1., illetve 3. helyen végzett. Ezzel az összetettben feljött a 8. helyre, így indulhat a vasárnapi döntőben, más néven éremfutamon (Medal Race). 

Parádés teljesítmény

Érdi Mári teljesítményét nagyon nehéz megfelelő szavakkal méltatni. Szerdán ugyan egy futamgyőzelemmel kezdte a világkupaversenyt, de aztán két futam erejéig gyengébben szerepelt. Majd fokozatosan javuló teljesítménnyel felkapaszkodott a 21. helyre összetettben, ám még akkor is 20 pontnyira volt a tizediktől, vagyis attól, hogy bekerüljön az éremfutamba. Elvileg akkor még négy futam volt hátra, de a pénteki viharos szél miatt kimaradt versenynap miatt csökkenő futamszám tovább nehezítette a helyzetét. Érdi Mári már sokszor megmutatta milyen kitűnő és lélekben is erős versenyző, ezt most is bizonyította. (Jellemző rá, hogy január elején a Hunsail.hu-nak azt mondta, hogy az motiválja a legjobban, ha valami nem jön össze.)

A szombati három futamon parádésan vitorlázott, a pontokat nézve még az éllovas világbajnok, a két futamot is megnyerő brit Alison Youngnál is jobban szerepelt. Vagyis a nap hőse egyértelműen Érdi Mári lett. Matematikailag kizárólag Alison Youngot és a második helyen álló belga Emma Plasschaertet nem érheti utol a a dupla ponttal számító éremfutamokban. (Erről a versenyről magyar idő szerint várhatóan vasárnap 15 órától - élő közvetítés lesz az interneten.) Akárhogy végződik is a verseny a számára, ezen a szombati napon Miamiban megmutatta, hogy bármire képes a legnagyobb menők ellen is. Bizonyította ezt már máskor is, de ilyen látványosan még soha. Ráadásul még csak húszéves. 

Helytálltak a többiek is

Érdi Mári mellett a másik három magyar egység is jól szerepelt. Szombaton a Laser Standarddel versenyző Vadnai Benjamin jónak mondható 34. és 22. helyek közé nagyszerű versenyzéssel egy kiváló második helyet is szerzett, amellyekkel összetettben feljött a 22. helyre, felülmúlva a tavalyi versenyen futott szintén kitűnő eredményét. Öccse, a szintén Laser Standarddel induló Vadnai  Jonatán 23., 33 és 46. helyeivel 30. helyen végzett a hetvenhajós világkupa mezőnyben, ami húszévesen szintén nagyszerű teljesítmény.

A Gyapjas-testvéreknek az erős szélben kevés esélyük volt a gyengébbik felszerelésükkel: Balázs és Zsombor küzdött becsülette  mindhárom futamon és végeredményben a 22. helyen fejezték be életük második világkupaversenyét.

Az összetett eredmények megtekinthetők ITT.

A vasárnapi döntők, éremfutamok (Medal Race-ek), köztük Érdi Mári versenyzése az olimpiai női Laser Radial osztályban - magyar idő szerint vasárnap várhatóan 18 órától - élőben megteknthető itt:

Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Richard Langdon / Sailing Energy