A kapitány ruhástul ugrott a fedélzetről a vízbe, és erős karcsapásokkal úszni kezdett. Mint volt vízimentő, a szemét folyamatosan az áldozaton tartotta és egyenesen egy fürdőző pár felé úszott, akik lehorgonyzott kishajójuk és a strand között úsztak. "Szerintem azt hiszi, fuldokolsz" - mondta a férj a feleségének. Egymást fröcskölték vízzel, a nő sikoltozott, de most már csak egymás mellett álltak egy homokbuckán. "Jól vagyunk, mit csinál?" - kérdezte a nő egy kicsit idegesen. "Jól vagyunk!" - kiáltotta a férfi is, integetve a kapitánynak, de az tovább úszott. "Arrébb!" - kiáltotta a megdermett párnak, miközben elúszott közöttük. Egyenesen mögöttük, három méterre a 9 éves kislányuk fuldoklott. Amikor a kapitány kiemelte a vízből, könnyekben tört ki és apukája után kiáltott.

Hogyan vette észre a kapitány 30 méter távolságból, amit a pár méterre álló apa nem, hogy a kislány bajban van? A közhiedelemmel ellentétben a fuldoklás nem egy drámai, vad jelenet, amikor az áldozat csapkodja a vizet és segítségért kiált. A kapitány vízimentő kiképzése és sok éves tapasztalata során megtanulta, mik a fuldoklás jelei, míg az apa csak a tévéből ismerte ezeket.

Ha sok időt töltünk a vízben, vízen (márpedig ezzel mi, vitorlázók így vagyunk), fontos, hogy tudjuk és legénységünknek is megtanítsuk, mire figyeljünk, ha valaki vízbe megy. Amíg a kapitány nem emelte ki a vízből, a kislány egy hangot nem adott ki. Meglepő módon a fuldoklás egy csendes esemény, az integetés, csapkodás és kiabálás, amit filmekben láthatunk, a valóságban csak ritkán fordul elő. A fuldokló ember nem csapkod, nem kiabál; hogy mennyire halk tud lenni egy ilyen tragédia, arról árulkodnak a számok. A 15 év alatti gyermekek második számú elhalálozási oka a vízbe fulladás, közvetlenül az autóbaleset után. A 750 gyermekből, aki az idei évben vízbe fog fulladni (az Egyesült Államokban) 375-nek 20 méteres körzetében lesz szülő vagy felnőtt. Az esetek 10%-ában még figyeli is a felnőtt, ahogy a gyermek vízbe fullad anélkül, hogy tudná, mit lát.

Mit tesz a fuldokló ember?

Ritka kivételektől eltekintve a fuldokló ember képtelen segítséget hívni. A légzőrendszer elsősorban légzésre való, a beszéd csak egy másodlagos funkció. Ha légzésre képtelen az áldozat, beszélni sem tud.

A fuldokló ember szája hol alámerül a víznek, hol újra megjelenik, de nincs olyan hosszan a víz felett, hogy rendesen be- vagy kilélegezni tudna. Legfeljebb kapkodni tudja egy kicsit a levegőt, amíg víz felett van a szája.

A fuldokló ember nem integet segítségért. Az ösztönök arra késztetik, hogy kezeit oldalirányba kinyújtsa és lefelé evezzen, hogy testét és fejét minél magasabban tartsa. Arra is képtelen, hogy kezeit akaratlagosan mozgassa és a part felé ússzon, integessen.

Segítség nélkül a fuldokló ember körülbelül 20-60 másodpercig képes a víz tetején maradni, mielőtt elsüllyedne.

Ez nem azt jelenti, hogy aki integet és segítségért kiált, az nincs veszélyben. Valószínűleg éppen víziszonyt él át, aminek lehet folytatása a fulladás is, azonban a víziszony maga nem tart sokáig, és az áldozat képes maga is segíteni saját mentésében, például úgy, hogy megragadja a felé dobott mentőövet.

Milyen jelek árulják el, hogy valaki fuldoklik?

  • A fej a víz alatt van, a száj a vízfelszín közelében
  • Vagy a fej hátrabillen, a száj nyitva van
  • A szemek üvegesek, üresek, képtelen fókuszálni
  • A szemek csukva vannak
  • A haja a szemébe lóg
  • Nem használja a lábait
  • Hiperventillál vagy zihál
  • Próbál valamerre úszni, de nem nagyon halad semerre
  • Úgy mozog, mintha egy láthatatlan létrán mászna fel

Szóval, ha legénységünk egy tagja a vízbe esik, de úgy tűnik, minden rendben van, ne legyünk benne olyan biztosak. A legjobb, ha megkérdezzük: minden oké? Ha képes válaszolni, akkor valószínűleg tényleg rendben van. Ha csak üres szemekkel bámul vissza, akkor körülbelül fél percünk van, hogy kiszedjük a vízből. Már csak ezért is tegyük kötelezővé a mentőmellény viselését a fedélzeten!

Valamint kedves szülők, amikor a gyerekek játszanak a vízben, zajt csapnak. Ha hirtelen csöndben vannak, ideje ellenőrizni, mi van velük!

Forrás