A cardiffi In-Port futam után az összetett eredménylista dobogós helyein álló Dongfeng, Mapfre és Brunel között 3 pont volt csak a különbség, így a mindössze néhány napos Cardiff-Göteborg „sprint” futam nem kis nyomást helyezett a csapatokra. Az alig-szeles – ezért néhány órával el is halasztott - rajt után leginkább az áramlás lökdöste a hajókat Cardiff partjainál, és még 24 óra múlva is csak hol lengedező, hol elfogyó szélben, maximum 10 csomó körüli sebességgel tudták venni a csapatok a híres Fastnet sziklát, a Scallywag kivételével a többiek mind 3 tmf távolságban egymástól.

Skócia partjainál azonban fordult a kocka: a 25 csomó fölé kúszó délnyugatiba érve vége lett az eltúlzott nyugalomnak. Az alig 5 napos szakaszt a VOR vitorlázói már addig is gyakorlatilag alvás nélkül tették meg: először a rengeteg vitorla váltás miatt a kiegyensúlyozatlan szélben, aztán az  utolsó másfél napban a hirtelen erős szelessé alakuló sprint miatt. Göteborghoz közeledve a flotta még mindig 10 tmf-ön belül vitorlázott egymáshoz képest, de a Brunel végül meg tudta őrizni előnyét, kevesebb, mint 2 perccel a Mapfre előtt szelve át a befutót. Negyed órával később érkezett az Akzo, majd negyedikként a Dongfeng – így a Brunel és a Mapfre pont egyenlőséggel, a Dongfeng 1 ponttal lemaradva várta a svédországi In-Port futamot.

A 3 nappal később rendezett In-Port versenyt ezúttal a Vestas nyerte, de a nap legboldogabb a csapata mégis a Mapfre volt, akik harmadik helyükkel bebiztosították maguknak az In-Port sorozat első helyét: annyi pontot gyűjtöttek a második helyezett Dongfeng előtt, amennyit a hátralevő hágai futamon már nem tudott a másik piros hajó behozni.

Az utolsó off-shore szakasznak a három vezető hajó tehát gyakorlatilag egyenlő ponttal vágott neki - győzelem esetén a Dongfeng számíthatott a Föld körül a legjobb időt vitorlázó hajónak járó bónusz pontra is. A verseny 45 éves története során soha nem volt még ennyire szoros az állás: a végeredmény az utolsó, Göteborg-Hága szakaszon múlott. A svédországi rajt után Dánia partjai mellett vezetett a kevesebb, mint 1000 tmf út, a part menti szeleknek köszönhetően változékony szelekben, fél naponta átrendezve a mezőnyt. A Dongfeng és a Mapfre fej-fej mellett haladt, de az utolsó helyeken vitorlázó csapatok sem voltak 20 tmf-nél jobban lemaradva.

A verseny az utolsó órákig sem volt eldöntött: a hágai befutó előtt a navigátorok utolsó nagy dobása a kiszámíthatatlanabb part menti vagy a parttól távolabbi vizeken hosszabb úton, de kiegyensúlyozottabb szélviszonyok között való hajózás lett. A parttól távolabb hajózott a Brunel, a Mapfre és az AkzoNobel, míg a Dongfeng, a TTTOP és a Scallywag a partközeli vizeket választotta. A befutó reggelén még mindig nem látszott a tracker adatai alapján sem, hogy ki lesz a nyertes: a kalkulált befutások időpontja az első 4 hajónál 5 percen belül volt… Ugyan nemcsak szombat este, de még a vasárnapi befutó délelőttjén is az off-shore út látszott fizetni, ám kora délután a nyílt vízen a várt szélforduló elmaradt, így mégis a part mentén érkező Dongfeng hajózhatott át először a célvonalon, első szakasz győzelme mellett így begyűjtve a 2017-18-as VOR összetett első helyét is.

Másodikként érkezett az AkzoNobel - akik így összesítettben negyedikek lettek –, harmadik és negyedik helyen a Mapfre és a Brunel – bebiztosítva dobogós helyezéseiket –, majd sorrendben a TTTOP, a Scallywag és a Vestas. A holland befutóval ekkor az összesített eredménylista utolsó két helyén alakult ki pont egyenlőség a Scallywag és a TTTOP között, így a végleges helyezésekre még az egy hét múlva esedékes utolsó In-Port Race-ig kellett várni.

A június utolsó napján Hágában rendezett In-Port verseny izgalmak tekintetében mindenki számára felért a korábbiakkal – a kivétel talán egyedül Bouwe Bekking és a Brunel csapat többi tagja lehetett, akik a hazai vízen tökéletesen vitorlázott rajt-cél győzelmet arattak. A többiek számára a  kiegyensúlyozatlan oldal választások, fatális hibák és a büntetések határozták meg a verseny kimenetelét. A Dongfeng hozta a második, az Akzo pedig a harmadik helyet, a nap legnagyobb nyertese azonban a TTTOP lett: a Dee Caffari vezette csapat a negyedik helyen végzett, míg közvetlen riválisa a Scallywag egy bója vételnél fennakadt a bóján, így utolsóként érkezett a célba - a TTTOP így mind az összetett, mind az In-Port listán eléjük került a pont egyenlőségből. A negyedik helyet a Mapfre, az ötödiket a Vestas szerezte meg.

2018. június 30-án lezárult tehát a Volvo Ocean Race 2017-18-as versenye, az aktuális tracker és az eredménylisták helyett így a továbbiakban a verseny jövőjével kapcsolatos híreket böngészhetjük majd. Az elmúlt hónapokban szűkszavúan ugyan, de már esett szó a várható vagy éppen a kívánatos változásokról, ezért kíváncsian várjuk a verseny szervezésére, tervezett állomásaira, a hajó típusra és a csapatokra vonatkozó híreket – addig pedig jó pihenést és hasonlóan izgalmas új kihívásokat kívánunk minden résztvevőnek!

 

Eredmények:

1. Dongfeng Race Team (CHN), Charles Caudrelier (FRA), 73 pont

2. MAPFRE (ESP), Xabi Fernández (ESP), 70 pont

3. Team Brunel (NED), Bouwe Bekking (NED), 69 pont

4. Team AkzoNobel (NED), Simeon Tienpont (NED), 59 pont

5. Vestas 11th Hour Racing (DEN/USA), Charlie Enright (USA), 39 pont

6. Turn the Tide on Plastic (POR), Dee Caffari (GBR), 32 pont

7. Team Sun Hung Kai/Scallywag (HKG), David Witt (AUS), 32 pont

Fotók: Ainhoa Sanchez, Jesus Renedo, Ugo Fonolla, Marina Garcia

Hivatalos videok, képek, blog: VOR videok, VOR fotók, VOR blog

Fotók, forrás: Volvo Ocean Race

 

Kovács Vica