Idén rekord számú indulóval vette kezdetét a Téli Regatták vitorlás versenysorozat, melynek első eseménye a Mikulás Kupa volt, immár harmadjára. Összesen 31 csapat nevezett. Két kategóriában zajlottak a futamok: 15 csapat versenyzett One Design kategóriában, Elan 310-es charter hajókkal, 16 egység pedig saját hajóval érkezett és Open kategóriában mért össze yardstick szerinti értékeléssel!

Tóth Balázs a BL Yacht Klub vezetője elmondta nagy örömmel tölti el őket a rekord indulószám, hisz már évek óta azon dolgoznak hogy ne csak nyáron, meg persze tavasszal és ősszel lehessen vitorlázni a Balatonon, hanem télen is. Az első téli versenyre hat éve került sor, akkor még csak szilveszteri regatta volt, majd a növekvő érdeklődés hozta a 4 állomásos téli sorozat szervezését, mely idén már a hivatalos vitorlás versenynaptárban is helyet kapott.

Az idén részt vevő csapatok között volt egy női egység is Sabján Annamari kormányzásával az El-Lányok csapata meg is nyerte a 2018 évi Mikulás Kupát! A csapat tagjai: Draskóczi Katalin, Kemény Klára, Berecz Tímea, Hamvas Boglárka voltak.

Open kategóriában is indult egy különleges egység, melynek fedélzetén a kormányos kivételével kizárólag gyerekek vitorláztak. A Litkey Árpád vezette PÖFF vitorlás egyesületben mindenki számára megszívlelendő filozófia szerint oktatják a gyerekeket: “A nálunk tanulók számára teljesen egyértelmű, hogy amíg hullámzik a víz, addig hajózni muszáj! A legjobb visszajelzés az volt, amikor a 12 nálunk tanuló nagyobb gyereknek szóltunk, hogy lenne egy ilyen téli vitorlás verseny, mindenki egyből igent mondott a részvételre.” mondta el Litkey Árpád.

A versenysorozat évek óta a Karsai Sailing Vitorlás Sport egyesület rendezésében valósul meg, Karsai Gábor szakmai vezetésével. Az idei Mikulás Kupán 10:00 órakor rajtolt az első One Design hajókból álló futam, ráindítással pedig az Open mezőny. 4-6 csomós déli szélben kezdődött a nap, ami néha-néha 5-8 fokot legyezett nyugati irányba. Később ez a 4-6 csomós szél a döntő futam második körére sajnos legyengült, majd a befutó után le is állt. Meleg nem volt ugyan, de a verseny izgalma ezt egy rövid időre, megfelelő öltözék mellett feledteti. -1 fok volt a parton egész nap, ilyenkor a vízi hőérzet -3 / -4 fok körüli.

Az Open kategóriát 2 futam összesített eredményeképp a Kincső Sailing Team nyerte, második lett a Nautic Hajóosztályban Versenyzők Közösségének csapata, Harmadik helen pedig a Nemes Sailing team nyert. A PÖFF SE gyermekcsapata a 10. helyen végzett.

A dobogós csapatok legénysége:

Kincső Sailing Team: Kalocsai Ákos, Bősze Ákos, Galambos GáborKajári Gábor

Nautic H.V.K.: Soponyai Géza, Lacsny Gergely, Farkas József

Nemes: Nemes Csaba, Nemes Tamás, Horváth Ede, Bán Krisztina, Tujder Géza, Kulcsár Zoltán

Az Elan 310-esekből álló One Design flottában kis és nagy döntők keretében is hirdettek végeredményt. Nagydöntőbe jutottak a futamok 1. és 2. helyezettjei, míg a 3. és 4. helyezettek a kisdöntőben mérték össze tudásukat.

Dobogósok:

1. helyezett: EL-Lányok - Sabjàn Annamária, Draskóczi Katalin, Kemény Klára, Berecz Tímea, Hamvas Boglárka

2. helyezett: Fantastic - Szőke Attila, Bíró Zoltán, Laurencsik Viktor, Sánta Béla

3. helyezett: Viapan - Vida Péter, Csizmadia Gábor, Dakó Roland, Miseta Gábor, Pintér Ernő

 

Részletes végeredmények a mellékletben!

A verseny mellett Adventi fesztivál szórakoztatta a közönséget a parton, karácsonyi vásár, Balatoni Kör gasztro piknik, koncertek és buli várta nem csak a vitorlázókat.

A következő téli versenyre sem kell sokat várnunk, hisz december 31-én ismét Szilveszteri Regatta! 2019-ben immár 7. alkalommal búcsúztatják a vitorlázók versennyel az óévet.

Vannak még kiadó helyek, további információ: www.teliregattak.hu, cikkünk mellékletében pedig a versenykiírás is megtalálható!

 

Fotók ITT a fotóalbumban találhatók.

Fotók: Bl Yacht Club & Apartments, Besenyei Gergely