Az alábbi közleményt adta ki a sportoló facebook oldalán:

"Berecz Zsombor világbajnok, háromszoros olimpikon vitorlázó pályafutását Finn dingi osztályban 2013-ban kezdte el. Az elmúlt hat év során csapatával számtalan sportsikert ért el, köztük két olimpiai kvótát, történelmi Európa bajnoki ezüstérmet, majd 2018-ban történelmi világbajnoki címet, az elsőt aktív olimpiai hajóosztályban. Az elmúlt hat év közös munkája eredményeként Zsombor ma a nemzetközi Finn osztály elit mezőnyéhez tartozik, és 2020-ban lehetősége nyílik, hogy nagy álmát, az olimpiai dobogót megcélozza és éremmel térjen haza.

Zsombor úgy döntött, hogy ezt az utat már nem eddigi, a stabil hátteret biztosító csapatával, a Balatoni Yacht Clubbal járja be.

Az elmúlt hat év együttműködésére azonban mind a sportoló, mind a klub fontos, a hazai vitorlássport szempontjából egyedülálló sportszakmai sikerekkel, pozitív emlékekkel és élményekkel, komoly csapatmunkával teli időszakként tekint.

Zsombor további pályafutásához sok sikert és jó szelet kívánunk!"

Igyekszünk miahamarabb hírt adi Zsombor felkészülési terveiről.

Forrás: byc1912.hu