A megszokottnál kisebb (49 fős), de annál erősebb mezőny állt rajthoz a dél-franciaországi Hyères-ben megrendezett hagyományos French Olympic Week versenyen, amely a korábbi évektől eltérően idén nem számított világkupa fordulónak. A legfrissebb (április 24-én közzétett) világranglista első húsz helyezettje közül rajthoz állt. a 3. (a világbajnok belga Emma Plasschaert), 4. (az amerikai Page Railey), 5. (a finn Tuula Tenkanen), a 9. (a szintén finn Mikkola), a 10. (a svájci Jayet) és a 16. (a brit Young) is.
A szombati éremfutam előtt - 11 futam teljesítése után - Mári 42 ponttal vezette a mezőnyt, mögötte Tenkanen 51 pontot, Plasschaert pedig 70 pontot gyűjtött. Ez azt is jelentette, hogy a magyar vitorlázó a második helynél hátrébb már nem tudott végezni az összetettben, így az éremfutamon csak finn ellenfelére kellett figyelnie. Ez azonban nem sikerült, ugyanis a finn versenyző a 4. helyen ért célba, míg Mári csak az utolsó, 10. helyen futott be. Így összetettben a finn versenyző nyert, Mári a második, míg a belga világbajnok a harmadik helyet szerezte meg.
A magyar olimpiai csapat második kvótáját megszerző Érdi Mári az egy hetes verseny alatt rendkívül kiegyensúlyozottan szerepelt. Az egész mezőnyben az ő kieső futama volt a legkisebb helyezés, és ő versenyezett a legkisebb szórással. A versenyző a Magyar Vitorlás Szövetség honlapjának a szombati futam előtt úgy nyilatkozott, hogy a jó döntések sorozata mutatkozott meg az előkelő helyezésben, "jól láttam a dolgokat és a döntéseket, amiket ennek alapján hoztam, ki is fizetődtek". Biztató az olimpiára nézve, hogy a magyar versenyző sebessége a világ közvetlen élmezőnyével való összevetésben is nagyon jó minden széltartományban, a rajtok pedig - az utolsó futam kivételével - mindig jól sikerültek.
Vendée Globe 2024-25, huszadik nap - feladás szóba sem jöhet
2024. November 30.
„Folyamatosan maradunk le az elöl haladóktól, és igaz, hogy haladunk, de szenvedősen” – elégedetlenkedett Louis Burton (Bureau Vallée).
...