A harmadik igazi versenynapon (az első napon nem versenyeztek) ismét három futamot sikerült rendezni a finn dinghy Európa-bajnokságon Athénben. Tíz csomó alatti szélben mindegyik futam R lobogó alatt rajtolt, azaz nem volt elég szél ahhoz, hogy engedélyezzék a pumpálást.
A csütörtöki három futamból a világbajnok Berecz Zsombor jött ki a legjobban, összesen 11 pontot gyűjtött az 5., 4. és 2. helyezéseivel. Ezzel kilenc pontot hozott a vezető brit olimpiai bajnok Giles Scotton, megelőzte az addig második új-zélandi Andrew Maloneyt és 7 pontos előnyt szerzett vele szemben, valamint leszakított a mezőny többi részét, hiszen a negyedik argentin Olezzát már 37 ponttal előzi. Berecz kivételével az első tízből minden versenyző futott kieső értékű futamot, csak éppen szinte mindenkinek már volt ilyen. A legjobban még a holland Nicholas Heiner „úszta meg”, neki 19. helye volt a legrosszabb csütörtökön.
A versenyben továbbra is Scott áll az élen 28 ponttal, Berecz Zsombornak 43 pontja van, Maloney pedig 50 ponttal áll. Németh Domonkos a 61. helyen tartózkodik, ő csütörtökön 62., 67. és 58. helyeken zárta a futamokat. Az U23 korosztályban egyelőre a 15. pozíció az övé, a legjobb junior az összetett lista 11. helyén álló svájci Nick Theuninck. Azt azonban semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a juniormezőny első fele legalább 2-3 éve a felnőttekkel együtt járja a világversenyeket, többen közülük futamokat nyertek ezeken és/vagy medalrace-eken vettek részt, míg Németh kezében eddig két korosztályos világverseny, valamint a tavalyelőtt balatonföldvári világbajnokság – ahol amúgy a 3. legjobb magyar lett - van. Akik megelőzik, összehasonlíthatatlanul nagyobb tapasztalattal bírnak tehát és nem mellesleg jó pár évvel idősebbek is.
Pénteken még két futamot tervez a rendezőség, majd szombaton a medal reca-szel zárul az Európa-bajnokság.
A részletes eredményeket itt lehet nézni.
Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség
Fotó: Robert Deaves