A világkupa döntő utolsó teljes napján könnyű, mondhatni nagyon gyenge szélben két futamot rendeztek. A magyar hajó a szombati első, sorrendben kilencedik futamban a 27. helyen ért célba, majd az utolsó flottafutamon a 15. helyet érte el.
A verseny során Gyapjasék legjobb helyezése a 8. volt, ebben a pozícióban a második napot követően álltak. Legjobb futameredményük pedig a harmadik futamban elért 4. helyezés, érdekes, hogy ezt az egész verseny legnagyobb – helyenként 30 csomós – szélben lebonyolított futamában futották, mert lévén ők könnyebb súlyú versenyzők, az ilyen időjárási körülmények általában nem a legkedvezőbbek számukra. De ezúttal is kiderült, hogy nem minden a testsúly.
A versenyben a vasárnapi medal race előtt az ausztrál kettős, Matt Belcher és Will Ryan már behozhatatlan előnnyel állt az élen, így már győztesek. A medal rece-eket halasztották, mert nem volt elegendő szél Marseille-ben a versenyterületen. Az ausztrálok mögött a verseny első felében stabilan vezető spanyol egység, Jordi Xammar és Nicolás Rodriguez 6 helyezésnyi előnye inkább csak szélsőséges eredmény nyomán veszhetett volna el, a spanyolok végül a 6. helyükkel magabiztosan őrizték meg az ezüstöt. Őket a francia Macchetti-Dantés és a svéd Dahlberg-Bergström kettősök követték egymástól három pont különbséggel, így várható volt, hogy nagyot vívnak a bronzéremért. Ennek megfelelően páros versenyt vívtak és az éremfutam utolsó két helyén végeztek, ahogy az ilyenkor lenni szokott. A franciák végül egy pontot megőriztek az előnyükből, s ők lettek a harmadikok.
A részletes eredményeket itt lehet nézni.
Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség
Fotó: Jesus Renedo, Pedro Martinez / Sailing Energy / World Sailing