A Fastnet Race-t egy nehéz versenynek tartják az offshore vitorlázás világában, annak ellenére, hogy egy jelentős része Dél-Anglia partjai mentén zajlik. Mégis a körülmények kiemelik a versenyek sorából. A Csatorna és a Kelta-tenger időjárási viszonyai a szokásos augusztus eleji időpontban nem kifejezetten mondhatóak barátságosnak az Észak-Atlanti-Óceán meteorológiai befolyása alatt. A sikeres teljesítéshez jó felkészültség szükséges mind a part menti, mind a nyílt tengeri navigáció tekintetében. Az sem hátrány éppen ha a jelentős árapály hatásokat is figyelemmel követjük az időjárás előrejelzések és a Csatorna jelentős hajóforgalma mellett. Olyan versenyről beszélünk, amiben a tengeri vitorlázás jelentős kihívásainak jórésze pár nap alatt kipróbálható. Ezért lett a Fastnet az offshore vitorlázás első lépcsője, ahol mind az ember, mind a technika kitehető az erős kihívásoknak. Az sem véletlen hogy jelentős szereppel bírt a tengeri vitorlázás biztonságának fejlődésében…

Az első versenyt 1925-ben Fastnet Challenge Cup néven rendezték és a maga nemében újdonságnak számított, mivel nem igazán a háború előtti nagy létszámú személyzetet mozgató yachtokat célozta, hanem az amatőr vitorlázót, aki lehet, hogy csak másodmagával van a fedélzeten. A versennyel szemben az a kritika merült fel, hogy nem igazi óceáni verseny, mert nincsenek benne igazi óceáni távolságok, de az idő ezeket a bírálatokat elsúlytalanította.  A korai versenyeken gyakran fordult elő, hogy a mezőnyből sokan nem tudták teljesíteni a távot. 1957-ben például 41 hajóból 29 kényszerült feladni a versenyt. A kihívás és a műanyagok megjelenése a hajóépítésben, a hajókat is átformálta. Megjelentek a kifejezetten óceáni versenyzésre épített hajók, valamint a katamaránok és a trimaránok is. A technikai kihívásokon túl a természet is megmutatta az erejét, méghozzá kőkeményen. 1931-ben egy személy eltűnt, 1979-ben a verseny résztvevői súlyos viharba kerültek. 5 hajó elsüllyedt, 75 hajó borult fel. A mentésben mintegy 4000 ember vett részt, a vihar 17 ember életét követelte.  Nem lehetett már azt mondani, hogy ez csak amolyan „kis kör” a tengeren.

Az idei a 48-dik a kétévente megrendezésre kerülő versenyek sorában. 362 egységgel zárult a nevezés. Székely Zsolt az idén harmadik alkalommal áll rajthoz a Visione nevű Judel/Vrolijk ILC 40-es típusú vitorlás legénységeként.

Zsolték augusztus 3-én rajtolnak a dél-angliai Wight sziget Cowes nevű városából, ami méltán híres a vitorlázásról, hiszen 1851-ben a sziget körül zajlott versenyben "porolta el" rendesen az angolokat az America nevű szkúner, elnyerve a sporttörténet azóta legrégebbi trófeájává vált "Száz Guineá-s Kupát", amit ma America Kupája-ként ismerünk. Majd Dél-Anglia partjai alatt elhaladva és a Land's End fokkal elhagyva a szárazföld közelségét átkelnek az Ír-tengeren. Megkerülik a Fastnet szikla híres világítótornyát (ez volt az utolsó „szárazföld darab”, amit a kivándorlók láttak Európából az USA felé tartva) és indulnak vissza Anglia felé. Land's End elhagyása után a célvonalat Plymouth városában érik el. A menet ugyan nem a nyílt óceánon zajlik, de kondícióiban megfelel annak. Ezért is népszerű, hiszen egy pár napos - szűk egy hetes versenyben ki lehet próbálni az óceáni körülményeket. Itt szokták kipróbálni a híres földkerülő versenyek, mint pl. a Vendée Globe vagy a Volvo Ocean Race hajóit. 

Az abszolút teljesítési rekordot a Banque Populaire V trimarán tartja 32 óra 48 perccel (2011), az egytestűek közt a leggyorsabb teljesítő az Abu Dhabi Ocean Racing VO70-es volt 2011-ben Ian Walker csapatával, akik 1 nap 18 óra 39 perc alatt teljesítették a távot.

Zsolték 2017-ben az osztrák lobogó alatt hajózó Visione-val 4 nap 1 óra 28 perc 8 másodperc vitorlázás után szelték át a célvonalat, ami IRC Overallban 312 induló közül a 149-dik, az IRC1 osztályban 60 induló közül pedig a 35-dik helyet jelentette.

 

  • Zsolt, mit kell tudnunk rólad? Hol élsz, mivel foglalkozol?

  • Hollandiában élek, mérnök vagyok és szabadalmakkal foglalkozom.

  • Hogy jött az életedbe a vitorlázás? 

  • Nagyon szeretem a vizet és költözésünk után olyan vizisportot kerestem amit a család is tud művelni. Hollandia erre ideális hely, sok a belvíz, csatornák és persze a tenger. Itt rengeteg lehetőség adódik a vitorlázás minden ágára, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

  • Szerencsések vagyunk mi vitorlázók, sokrétű a hobbynk. Te milyen területet művelsz ebből, milyen hajókkal és hol vitorlázol?

  • Szerencsés vagyok azért is mert a közelükben található egy tó, oda szoktunk néha kijárni a gyerekekkel, egy tőkesúlyos, dinginél kicsit hosszabb hajót használunk, tanítgatom őket. Lassan hagyománnyá válik egy tavaszi flottavitorlázás túrahajókkal az Adrián, magyar barátaimmal a VMG Yachting szervezésében, fantasztikus társaság, nagyon szeretem őket. És persze a versenyzés itt Hollandiában, jellemzően ősszel és tavasszal, az ILC 40-esen.

  • Milyen szervezeten belül műveled a sportot? Van egyesületetek? 

  • Mint itt sokan, én is teljesen amatőr vagyok, nem tartozom egyesülethez. Sokan birtokolnak hajót, baráti társaságok vagy családok alkotják a legénységet, ők együtt is gondozzák a hajókat.

  • Mit kell tudjunk a holland vitorlázásról? Kik a legendák és melyek a híres hajók? 

  • A vitorlázás a holland élet része immár évszázadok óta. A 17-dik században, az Aranykorszak alatt kereskedelmi céllal, manapság már inkább sport célzattal. Az utóbbi évek szinte minden jelentős versenyén indultak holland versenyzők: Mark Slats a Golden Globe Race-t fejezte be az idén, Bouwe Bekking és Simeon Tienport vezetésével két holland csapat is részt vett a 2017-18-as Volvo Ocean Race-en. Carolijn Brouwer három Volvo Ocean Race-en vett részt erősítve ezzel a női oldalt. Laura Dekker pedig 2011-ben lett a világ legfiatalabb női szóló földkerülője mindössze 16 évesen.

  • Hogy kerültél kapcsolatba a Fastnet Race-szel? Hogy alakult hogy elindultál?

  • Kis hajókon kezdtem vitorlázni, majd túrahajókon és védett vizeken. Következett egy tengeri vitorlázás a holland partok mellett, majd kiváncsi lettem és bevállaltam egy Hollandia – Nagy Britannia átkelést és oda-vissza. Az egyik legnehezebb utam volt, 6-os, 7-es körülmények közt, és bár beteg lettem az is kiderült, hogy nekem való. Innen már egyenes út vezetett a versenyzéshez, rövidpályás inshore helyi sorozatok, újabb átkelés, majd a 2015-ös Rolex Fastnet Race, akkor még egy Farr 45-ös hajón. A 2017-es versenyt már a Visione fedélzetén teljesítettem.

  • Hogy néz ki a csapat, milyen hajóval mentek? Mit kell tudnunk rólatok?

  • Visione egy ILC 40-es versenyjacht, 1996-ban gyártották Judel/Vrolijk tervek alapjan, akkor még alumínium árboccal és rudas kormánnyal. Azóta gyakorlatilag csak a hajótest maradt meg, az évek során az alumínium helyett karbon árbócot kapott új riggel, új, kerekes kormányszerkezetet, korszerű elektronikát és idén új tőkesúlyt. A csapat nemzetközi barátokból áll, van köztünk osztrák, francia, holland és magyar, mindenki amatőr, kilencen vagyunk, összesen körülbelül 12-15 teljesített Fastnet Race-el.

  • Hogy néz ki a verseny programja? Egy legendás helyszínről indultok és a tengerhajózás történelmének ikonikus vizein fogtok hajózni. Visszaköszön ez a helyszínen, a parton megtartott rendezvényeken, a környezetben vagy a versenyen?

  • Persze. Az első, 1925-ös versenyt szervezőkből nőtte ki magát a jelenlegi Royal Ocean Racing Club (RORC) akiknek a fő célja az offshore vitorlázás népszerűsítése. A mai napig a Fastnet Race az egyik legfontosabb rendezvényük. Ilyenkor egy héttel korábban már elindulnak a különböző versenyek, Cowes és a Wight sziget a nagy britanniai vitorlásélet központjává válik egy hétre. Hatalmas a nyüzsgés a vizen és a parton egyaránt, rengeteg a program és a látogató. A verseny során a Wight szigetet elhagyva legendásak a The Needles fehér sziklái vagy a Fastnet szikla világítótornya.

  • Hogy zajlik az értékelés? Milyen osztályok vannak? Gondolom az abszolút sorrendet is értékelik…

  • Hét nagy hajóosztályban zajlik a verseny: többtestűek, IMOCA 60 és Class 40, IRC 4, 3, 2, 1, végül IRC Zero és VO65. Az indítás is ebben a sorrendben történik ami aztán különösen nehézzé és egyben látványossá is teszi a rajtot, hiszen a gyors VO65-ös hajók a több száz, korábban indított amatőr között kell megtalálják az útjukat. A s

  • orrend egy érdekes kérdés. Győzteseket kategóriánként hírdetnek, a verseny abszolút győztesének az IRC Overall nyerőjét tartják, ő kapja meg az eredeti kupát, a Fastnet Challenge Cup-ot. Mivel ez egy amatőröknek szánt verseny ezt tükrözi a hendikep rendszer is, ezért a korrekciók után az IRC Overall győztesei rendre a kishajók közül kerülnek ki. Az utóbbi időkben a francia hajók domináltak a győztes helyeken, mindig nagy a harc köztük és a britek közt.

  • Korábban komoly tragédiák történtek a verseny életében, amik megváltoztatták biztonsági követelményeket. Mit jelent ez azok a számára, akik a Fastneten szeretnének indulni?

  • Kemény, de az amatőrök számára is teljesíthető feltételeket. A csapat fele együtt kell hajózzon legalább 300 mérföldet RORC versenyeken, ezt mi Hollandia - Nagy Britannia átkelésekkel szoktuk teljesíteni. A csapat harmadának rendelkeznie kell tengeri túlélő tréninggel, egy főnek tengeri elsősegély vizsgával. A hajókkal szemben is megnövekedtek a követelmények, külön szabványok rendelkeznek a felépítésről, stabilitásról, minősítésről, a hajón lennie kell megfelelő számú mentőmellénynek, viharvitorláknak, mentőtutajnak és AIS rendszernek, vészjelző és kommunikációs rendszereknek és persze minden induló kap egy YB műholdas nyomkövetőt is. Mindezeket természetesen szigorúan ellenőrzik is.

  • 2017-ben is ott voltatok. Mik voltak a kihívások az útvonalat, az időjárási és tengeri viszonyokat tekintve?

  • Fontos a pontos útvonaltervezés. Az angol partok alatti erős árapály hatás miatt, a szélelőrejelzést is figyelembe véve úgy kell tervezni, hogy adott helyeken az áramlással egyűtt haladjunk és ne ellene. A Cowes-tól a Fastnet szikláig tartó szakasz jellemzően negyed vagy félszeles, kerülés után pedig hátszeles. Az előző versenyhez képest szárazabb időnk volt, kevesebb széllel. A Fastnet szikla előtt elhalt a szelünk, hajnalban feltámadt, majd pár óra után elkövettünk egy hibát aminek következményeként elszakadt a nagy spinnakerünk. Az emberi hiba mindig része a versenynek, éjjel-nappal folyamatosan, pár órás váltásokban próbálunk maximális teljesítményt nyújtani, ez fizikailag és szellemileg egyaránt megterhelő. Alázattal, odafigyeléssel elkerülhető a hibák egy része.

  • Hogyan készültetek az idei megmérettetésre?

  • Az idei felkészülés a tervezettnél rövidebbre sikerült a korábban említett tőkesúly átépítés miatt. A rövid idő ellenére már látszik, hogy a hajó jelentősen stabilabb lett. A tavaszi átkeléses versenyeken teljesítettük a nevezéshez szükséges feltételeket. A hajó átesett a szokásosnál alaposabb ellenőrzéseken és karbantartásokon, a csapat pedig fizikailag erősített. Fontos szakasz a hajószállítás Cowesba, ilyenkor nyílik még egy utolsó esély az esetleges korrekciókra, apró beállításokra.

  • Milyen kihívások előtt álltok idén? Milyen körülményekre számítotok? 

  • Erre a kérdésre még korai válaszolni, az előrejelzések az utolsó pillanatig változhatnak, ekkor dől majd el a stratégiánk is. Egyelőre a szállításra koncentrálunk.

  • Mikor is rajtoltok pontosan? Hol követhetjük a Visione útját? 

  • A verseny augusztus 3-án indul, érdemes élőben követni legalább a rajtot, a https://www.rolexfastnetrace.com weblapon megtehető, nagyon látványos videókat lehet majd látni. Ugyanott található egy tracker is ahol később is folyamatosan követhető a verseny. Mobil eszközökön pedig az YB Races app használható.

 

Jó Szelet Zsolt, Jó Szelet Visione!

 Fotó: Carlo Borlenghi, Twirre Bogaard