A Gdyniában zajló 29er világbajnokság második napjának második futamában (azaz összesen az 5. futamban) magyar győzelem született. A négy selejtezőcsoportra osztott 175 hajós mezőnyben a zöld csoport keddi második futamát nyerte meg Jeney Máté és De Jonghe Artúr. A következő futamban pedig a harmadik helyen értek célba, de a keresztbeverések miatt így is visszaestek egy helyezést a hétfő estihez képest és jelenleg az 5. helyen tartózkodnak.

Az előző napinál lényegesen frissebb, 350-05 fokról fújó 12-17 csomós szélben halasztás nélkül kezdte a napot mind a négy selejtezőcsoport. Minden keddi futam ebben a szélben O lobogó alatt futott, azaz a rendezőség engedte a szabad pumpálást. A mozgalmasabb szélben mozgalmasabbak voltak a rajtok is, többet is vissza kellett lőni, s jó néhányan gyűjtöttek be UFD-t, illetve BFD-t. Magyar egység szerencsére nem szerzett „betűs” helyezést.

Jeneyék az első és a harmadik helyek mellé futottak egy 12-t is, egyelőre ez a kiesőjük. A Lászlófy Levente-Nyáry Dániel kettős 10., 19. és ugyancsak 10. helyeivel egyelőre a 63. helyen tartózkodik az egyelőre nagyon szorosan álló mezőnyben, ez hét pozíció javulás. Ellenkező irányban mozgott viszont a mezőnyben Szabó Roni Oszkár és Petrányi Botond, ők a második napon 29., 19. és 34. helyeken értek célba, így a 65-ről a 88. helyig csúsztak vissza, de a mezőny az ő környezetükben is nagyon szoros. A negyedik magyar egység, a Fodor Ákos-Seres Dániel kettős is helyeket veszített a keddi menettel, ők a 151. pozícióban tartózkodnak.

A versenyben hat futam után ausztrál, brit és francia egységek állnak az első három helyen (10-12-12 ponttal), őket egy norvég hajó követi, majd pontegyenlőséggel jönnek Jeneyék (mindkét hajó 13 ponttal áll), akik 4 ponttal előzik a hatodik amerikaiakat.

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

Szöveg és fotó: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség