Szél hiányában egy órát csúszott a kezdés, de délután 2-kor elindult a mezőny. Az első bójához 40.-nek ért Berecz Zsombor és hiába sejtettük, hogy innen csak javítani fog, azt is tudtuk, hogy az első futam gyakorlatilag elment. Másodszorra ugyan már 25.-nek fordult a krajcbójánál, a célig még javított kicsit: 23. helyen ért be.

A 2. futamban 20.-nak teljesítette a rajt utáni első szakaszt, de a hátszeles részben egyre jobban feljött az élen haladókhoz és a 2. krajcbóját már 6.-nak vette. A befutót a 8. helyen kapta el, hogy ennek mi volt az oka, az is kiderült a futamok utáni nyilatkozatából.

A partra érve, miközben húzta a hajóját vissza a klubba, csak annyit mondott: “nem egy álomrajt”.

A keddi folytatás előtt Berecz Zsombor a 11. helyen áll

Az eredmények ide kattintva elérhetőek:

1. futam: http://sailingresults.net/sa/results/race.aspx?ID=80280.2.1.1

2. futam: http://sailingresults.net/sa/results/race.aspx?ID=80280.2.1.2

Összetett: http://sailingresults.net/sa/results/overall.aspx?ID=80280.2