Az első futamra a hivatalos megnyitó után csütörtökön, a tervek szerint 11 órakor került sor. A regattát összesen 11 futamra írták ki, legkésőbb vasárnap 13.00 óráig lehet futamot indítani. 2019-ben a Pajor Zsolt vezette Irokéz szerezte meg a bajnoki címet, akik élvezték a hazai pálya előnyét. Idén mellettük a Jordán Balázs vezette Pannonia és Herkó Dezső Orpheusa tartozik az esélyesek közé. 

Szomorú aktualitása a versenynek, hogy a tavalyi ezüstérmes Capella kormányosa, Pomucz Tamás már nem lehet jelen a bajnokságon. Róla a résztvevők a megnyitón kívánnak megemlékezni.

„A TVSK ábrahámhegyi Jégmadár-kikötője idén is sok szeretettel várja a 70es cirkálókat.Közös főzéssel és esti programokkal készülünk, hiszen a közös élmény, a társasági programok, a kellemes esti beszélgetések legalább olyan fontosak, mint a futamok” - mondta előzetesen Horváth Gábor, a TVSK versenyfelelőse, az OB főszervezője.

A verseny vezetője Náray Vilmos, az óvási bizottság elnöke Regényi Zsolt lesz, a versenyirodát pedig Tósoky Andi gondozza majd.

Fotó: (c) Mag Andi