A Zöldszalag Regatta eseménysorozata egy 2 napos versengés, melynek első napján a Regatta túraverseny, a másodikon pedig egy ügyességi verseny került megrendezésre. A két versenynapra külön 5-5 fős csapatokat toboroztunk, hogy minél több tag kaphasson lehetőséget a részvételre.

Augusztus 20-án a nevezéssel indult az esemény, melynek során a női taggal versenyző csapatok WOW magenta zászlót kaptak, amiket mindenki büszkén ki is tette a hajójára. A hölgy résztvevők emellett matricákat is kaptak.

 

A regattán a WOW csapata egy WIA 330-as típusú szuper komfortos elektromos yachttal indulhatott, melyet ezúton is köszönünk a szervezőknek és a TEGE Elektronik Kft-nek. Az már csak hab a tortán, hogy a női csapat számára felajánlott hajó neve Neveletlen Hercegnők volt ;)! A hajót augusztus 20-án ismertük meg, melyben a Balatonfői Yacht Club-ban müködő charter cég tulajdonosa volt segítségünkre (https://balatononhajoberles.hu) – köszönjük a lehetőséget!

Az első napon csodás időben, 37 hajóval indult útjára a Zöldszalag Regatta mezőnye, hogy teljesítse a 10 állomáspontból álló, szabadon választható útirányú versenyt a Balaton keleti medencéjében. A 170 résztvevő között 69 nő volt, közülük 2 női kormányos és 1 tisztán női csapat, a Women On Water Hungary csapata. Körbenézve e mezőnyt, hatalmas öröm volt látni a nagy létszámú női indulót: szinte minden hajón lobogott a WOW zászló!

 

Csapatunk számára izgalmas kihívás volt az elektromos hajó: egyikünknek sem volt még nagy tapasztalata elektromos hajózásban, így alaposan meg kellett gondolni, hogy milyen sebességgel és ennek megfelelően akkumulátor kapacitás használattal versenyezzünk. A kezdeti óvatosságról a táv felének teljesítése után nagyobb sebességre “kapcsoltunk” - nem is gondoltuk, hogy a gyorsaságra alapozott taktikánk beválik, és kategóriánkban megnyerjük az első helyet! (Méret és akkumulátor teljesítmény alapján több kategóriában hirdettek nyerteseket.)

A Zöldszalag Regatta másnapján, augusztus 22-én a rendező Balatonfői Yacht Club előtti vízterületen egy ügyességi versenyre is sor került, melyet külön kategóriaként értékeltek a díjkiosztón. Itt különböző feladatokat kellett végrehajtani, mint például bójakerülés, tárgyak kiemelése a vízből. A verseny során összetett eredményt hirdettek erre a napra befutási sorrend és az elvégzett ügyességi feladatok alapján.

 

Szombati csapatunk tagjai reggel 9-kor találkoztak a kikötőben, ahol Sándor ismét nagy segítségünkre volt a hajó bemutatásában. Ezt a napot is sikeresen teljesítették a lányok, bár történt egy kis technikai probléma: az orrsugár kormány meghibásodott, így még nehezebbé váltak a manőverek.

Mindkét verseny hatalmas élmény volt a WOW csapatok számára! Mindenki csillogó szemmel, boldogan távozott a fedélzetről. Külön jól esett az a rendkívül pozitív fogadtatás, amiben részesültünk, mint az egyetlen kizárólag nőkből álló csapat. Mindazon túl, hogy kalandnak sem volt utolsó,  a Zöldszalag Regatta kiváló alkalom volt számunkra, hogy a Women On Water Hungary hírét még szélesebb körben tovább vigyük, és az elektromos hajósok körében is népszerűsíteni tudjuk közösségünket.

 

A háromnapos hétvége során minden este színes programok és remek falatozások dobták fel a hangulatot. Az esti buli záróakkordja a Discover Band műsora volt. Három napig együtt versenyzett és együtt bulizott, ismerkedett és tapasztalatot cserélt a jó 200 főt számláló mezőny, bizonyítva, hogy a Zöldszalag Regatta nem csupán verseny, hanem az elektromos hajósok fesztiválja is a Balatonon.

Köszönjük a meghívást a Zöldszalag Regatta szervezőinek, a hajót a TEGE Elektonik Kft-nek és a vendéglátást a Balatonfői Yacht Club-nak! Az biztos, hogy jövőre is ott leszünk a rajtvonalon!

A Zöldszalag Regattáról a DUNAWORLD csatorna Kék bolygó című műsora is beszámolt:

 

https://mediaklikk.hu/video/kek-bolygo-2020-08-31-i-adas/