A versenyt négy évente rendezik meg, a 2016-17-es földkerülés új időrekordot hozott: 74 nap és 3 óra volt a győztes idő. Ezen a versenyen jelentek meg először a hajótest teljes kiemelkedését lehetővé tevő foilok, „szárnyak”, amelyek megfelelő szélerő esetén, a legjobban 70 és 150 fok TWA (valóságos szélszög) között működnek igazán jól. A négy évvel ezelőtti megoldások a most rajtoló mezőny foiljainak csak kistestvérei lehetnek: a legújabb, tavaly vízrebocsájtott hajók szárnyai körülbelül háromszor akkorák, mint a régiek, és bizonyos fokú mozgatásukat is lehetővé teszik a szabályok. Akár már 12 csomós szélben is kiemelik a hajótestet. A 60 lábas IMOCA hajók előírásai tág teret adnak a tervezőknek, hajóépítőknek – ez a verseny tehát nem csak a skipperekről szól.
Négy év alatt elképesztő volt a technikai fejlődés: a teljesen új foil megoldások mellett a fedélzeti adatáramlás és adatfeldolgozás forradalmát is láthatjuk, és a hajós és a hajó biztonsága is előtérbe került: a korábban használt szonárok mellett az árbócra helyezett radarok és infra kamerák akár 600 méterre is előre látnak, és akár négy méteres akadályt is előre tudnak jelezni. Több hajó – köztük az esélyes Hugo Boss és Apivia – teljesen zárt cockpittal biztosít optimális munkaterületet a kormányosnak. Kényelmes, tiszta, száraz, képernyős munka lett a földkerülő szólóvitorlázás? „Korántsem” - mondta Fa Nándor, aki – eddig – az egyetlen magyar Vendée Globe résztvevő. 1993-ban, legjobb nem franciaként, ötödik lett, 2017-ben, 24 évvel később (!) pedig nyolcadik.
„Azért ki kell jönni sokszor a fedélzetre, például vitorlát cserélni, és egyébként is, ezeken a hajókon, ennél a tempónál, ennél a terhelésnél bármikor megtörténhet valami, ami azonnali cselekvést, javítást igényel. Az új hajókban hihetetlen potenciál van, ám a legnagyobb hibájuk éppen az, hogy újak. Egy 2019-ben vízre rakott hajóról egyszerűen még nem gyűlhetett össze elegendő tapasztalat. A Hugo Boss kormányosa, Alex Thompson, akit egyébként a mostani verseny egyik legnagyobb esélyesének tartok (az előző Vendée Globe-on második lett, és most ez az ötödik ilyen versenye lesz), egy interjúban 59-70 nap közé tippelte az új rekordot. Meglepetésre néhány napja a vadonatúj, sokszögű, mozgatható foilját kicserélte egy hagyományosabb C szárnyra, amely ugyan nehezebb, valószínűleg a felhajtóereje is kisebb, de megbízhatóbb technika. Ezek nagyon nehéz döntések: egy ilyen hosszú távú, nagyon változatos körülmények között futott versenyen meddig szabad „kihegyezni” egy hajót, vajon nem fizet-e jobban hosszú távon egy kipróbáltabb technika.”
Az idei versenyt is befolyásolja a COVID 19 járvány. A rajt előtti csütörtökön, a kormányzati intézkedések nyomán bezárt a Vendée Globe falu, amely programokkal, árusokkal, vetítésekkel, pódiumbeszélgetésekkel valóságos népünnepéllyé tette a korábbi években a verseny rajtját. Az induló hajók kikötőpontonjára már korábban korlátozták a belépést. Elmarad a rajt reggelén az egyik legmegindítóbb, legszebb látványosság és ceremónia: amikor a harminchárom résztvevő hajó, egymás után kihajózik a szűk kikötőcsatornán a nyílt tengerre, több százezer szurkoló üdvrivalgásától, búcsúintegetésétől kísérve.
Idén Fa Nándorék is lemondták az utolsó pillanatban az odautazást. „Nem akartunk kockáztatni, és a sok korlátozás sem tetszett volna, más így az idei rajthangulat. A versenyzőket ez, azt hiszem, a lényeget illetően nem befolyásolja. Az esélyesek, a már említett Alex Thomson, a francia Thomas Ruyant, aki egy vadonatúj foilerrel megy, a fiatal Charlie Dalin, aki a 2012-es győztes, Francois Gabart műhelyében készült, 2019-es zárt cockpitos foilerrel indul, az ugyancsak francia Jeremie Beyon… Közülük kerülhet ki nagy valószínűséggel a győztes. Beyon új IMOCA foilerének van egy óriási előnye a többiekéhez képest, hogy nem 2019-ben, hanem 2018-ban tették vízre, éppen egy évvel több tapasztalata gyűlt össze a hajóról, meg is nyerte vele a Rolex Fastnet Race-et.”
Mi a véleményed a legújabb technikai fejlesztésekről? Arról, hogy egy üvegszálas, sokérzékelős rendszer pillanatról pillanatra monitorozza a test, az árbóc terhelését, alakváltozásait, az árbócmerevítőkben ébredő erőt? És akár be is tud avatkozni a hajó terhelésébe az automatikus kormányon keresztül? Vagy a bálnariasztókról, akadály előrejelző hőkamerákról?
„Minden, ami a biztonságot szolgálja, jó dolog. Én azonban – lehet, hogy konzervatív vagyok – nem hiszek a technika mindenhatóságában. Ha egy árbóc akkora terhelést kap, hogy el akar törni – akkor eltörik. Van olyan helyzet az óceánon, hogy a természet erői túlnőnek rajtunk és a technikán. Az akadályokról annyit, hogy én már ütköztem bálna tetemmel, futottam hínármezőbe, óriási halászhálóba – ezt nem hiszem, hogy előre jelezte volna a hőkamera. Másrészt egy adott tempónál esély sincs sokszor az észlelt akadályt kikerülni. Szerencse, hatodik érzék is kell ehhez a műfajhoz…”
Lehet-e már látni, milyen szelek fújnak majd a rajt napján? Többször előfordult a korábbi versenyeken, hogy már a Vizcayai öbölben akkora kasza kapta el a mezőnyt, hogy többeknek vissza kellett fordulniuk Les Sables dOlonne-ba, kijavítani a hajót…
„Igen, ez az egyetlen kikötési lehetőség a verseny során, amelyet a szabályok megengednek. A rajt után az indulási kikötőbe vissza lehet térni, egy feltétellel: 10 napon belül újra el kell rajtolni. Idén nem várható extrém időjárás a rajtnál. 10-15 csomós gyenge délivel indul a menet, később az öbölben várható egy kis ciklon, az északi oldalán semmi szél nem lesz, a déli oldalán 25-30 csomó várható, ami ezekkel a hajókkal simán megvitorlázható. Aztán a Finisterre foknál bejön egy délnyugati szembeszél, ebben várhatóan jobbra, az óceán fele kell nyitni.”
A verseny weboldala a www.vendeeglobe.org, itt a vasárnapi rajtot és a versenyt is élőben közvetítik.
Visy László Oszi