Az időkompenzációk kihirdetésekor még senki nem gondolt arra, hogy ilyen szoros lesz a befutó (az első három hajó nyolc órán belül ért célba), és hogy a zsűrinek ez az – egyébként teljesen jogos - döntése ilyen komolyan fogja majd befolyásolni a végső sorrendet.

A járványügyi korlátozások miatt a megszokott több százezer (!) szurkoló helyett jóval kevesebben fogadták a győztest, sokan a kikötőcsatorna melletti házak ablakaiból tapsoltak. Persze a tűzijáték nem maradt el.

„Úgy érzem, mintha egy álomban élnék. A teljes magányból ideérni ide, az ünneplő emberek, a fények közé… felfoghatatlan. A befutó előtt Vizcayai-öböl északi része volt számomra a legjobb választás – figyelembe véve a hajóm állapotát és a megmaradt vitorlakészletet”- mondta Bestaven, célozva arra, hogy miközben 50 csomós szélben, vezető helyen kerülte a Horn fokot, hajója és vitorlázata is komoly károkat szenvedett.

A győztes hajója, a Maitre CoQ IV. 2015-ben került vízre, a Verdier-VPLP cég tervei alapján készült első foiler volt. 157 alkalommal vezett a verseny során, a táv több mint 30 százalékán. „Nem jó dolog ebben a mezőnyben vezetni”- mondta a győztes már a parton.


Bestaven a déli óceánokon verekedte be magát az első öt közé, aztán november 30. drámai éjszakáján részt vett a mentőtutajában hánykolódó Kevin Escoffier felkutatásában Jean Le Cam-mal, Sébastien Simonnal és Boris Herrmannal együtt, ezért mindannyian később időjóváírást kaptak. A déli Indiai óceánon már vezetett, itt ünnepelte 48. születésnapját. A Horn fokot elsőként kerülte, ám az Atlanti óceánon, a brazil partoknál három nap alatt elvesztette 434 mérföldes előnyét. A különleges időjárási szituáció ekkor gyakorlatilag új rajtot eredményezett: a hatvanötödik napon, több mint húszezer mérföld megtétele után 30 mérföldön belül haladt az első öt hajó. Az egyenlítő körüli szélcsendes zónából kiszabadulva pedig szinte pályaverseny-szerű mérkőzést hozott a vezető vitorlások küzdelme.

Január 28-án reggel négy hajó már a célban, az ötödik helyen Boris Herrmann közeledik, nagyon lassan, alig nyolc csomós sebességgel Les Sables dOlonne felé. A mezőny utolsó, még versenyben lévő vitorlázója a finn Ari Huusela. A 25. helyen halad, számára még több mint hatezer mérföld van hátra. Eddig nyolc hajó adta fel a versenyt.

A kilencedik nonstop szóló földkerülő tanulságainak levonása még hátravan, a foilerek technikai előírásainak megváltoztatása bizonyára szóba kerül majd, elsősorban a versenyzők biztonsága érdekében. 

 

Szöveg: Visy László Oszi
Kép: A. Champy-McLean, Jean-Marie Liot, Jean-Louis Carli