Éppen 10 évvel ezelőtt teljesítette először a Konnektor nevű Wia 345-ös a Kékszalag versenytávjával felérő teljes tókerülést egyetlen feltöltéssel a Balatonfői Yacht Clubból indulva, a keszthelyi partot érintve és vissza Keneséig, 22 óra 58 perc alatt.

Ezt a bravúrt ismételhetik meg a Türkíz Grand Tournak elkeresztelt tókerülés résztvevői az idei Zöldszalag Fesztivál nulladik napján, augusztus 5-én. A menet az elektromos hajók versenyének otthont adó BFYC-ből indul, és oda is érkeznek majd a résztvevők. A rendezők invitálnak mindenkit, aki csak kedvet érez, hogy akár saját otthoni kikötőjéből kiindulva, vagy akár a visszaúton csatlakozzon a mezőnyhöz.

A befutó várhatóan másnap, augusztus 6-án dél körül várható. Másnap délben pedig indul a mind több hajót felvonultató hagyományos Zöldszalag Regatta a Balaton keleti medencéjében.

„A teljes tókerülés ötlete onnan jött, hogy 10 évvel ezelőtt, amikor az első Zöldszalag Regattát rendeztük meg, azt szerettük volna bizonyítani, hogy az elektromos hajók képesek megkerülni a keleti medencét egyetlen feltöltéssel. Akkoriban ez még viszonylag nagy dolog volt (bár a többségnek sikerült), de a technika gyors fejlődése miatt ez már nem olyan nagy kihívás, mint egykor volt. Alighanem az elektromos hajók versenyének a jövője is a teljes tókerülés teljesítése lehet, ezért hirdettük meg hagyományteremtő céllal ezt a túrát. Maga a Türkiz Grand Tour elnevezés is innen jött: utalni szeretnénk rá, hogy a zöld hajók teljesíthetnék akár a Kékszalagot is. A kék és a zöld elegye pedig a türkiz…” – mondta el Viszkei András, a Zöldszalag Regatta ötletgazdája.

Az augusztus 5-én 12 órakor, a BFYC előtti vízterületről induló, majd a keszthelyi partok érintése után oda visszatérő közös túra nem verseny, a cél a közös hajózás élménye. Ugyanakkor bizonyos értelemben nyerhetnek is az indulók, hiszen a teljes távot teljesítők kiérdemlik a Türkiz Grand Tour jelvényét, amely a hajójukra ragasztva jelzi, hogy a kapitány és hajója képes teljesíteni a legnagyobb balatoni kihívásokat is.  

A Türkíz Grand Tour beérkezése utáni másnap, azaz augusztus 7-én délben pedig rajtol az immár 10. alkalommal megrendezett Zöldszalag Regatta a Balatonfői Yacht Club kikötőjéből.

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Türkíz Túra Nagydíjról

A Türkiz Grand Tour-t hagyományteremtő céllal először 2021-ben, a Zöldszalag Regatta 10. évfordulóján rendezi meg a Balatonfői Yacht Club. Ez nem verseny, hanem ahogy a neve is jelzi, egy közös túra a merészebb hajósok számára. A cél nem a győzelem, hanem a Kékszalag távjának teljesítése egyetlen feltöltéssel és megállás nélkül – csak a kiinduló/érkező állomás ennél nem Füred, hanem Kenese.

A túra 2021 augusztus 5-én 12 órakor indul a BFYC kikötőjéből, de a menethez bárki csatlakozhat később is akár még Keszthely felé, akár a visszaúton, a másnapi Zöldszalag bázisa felé menet.

A résztvevők teljesítményük elismeréseképp különféle emléktárgyakat kapnak, a teljes távot teljesítő hajók pedig elnyerik a Türkiz Grand Tour jelvényét matrica formában, amely a hajókra kiragasztva igazolja, hogy ők már megcsinálták a nagy utat.   

 

A Zöldszalag Regattáról

Az idén augusztus 7-én megrendezendő, immár 10. Zöldszalag Regatta a balatoni elektromos hajósok nagy versenye, amelyet először 2012-ben bonyolított le meg az ötletgazda Balatonfői Yacht Club vezetősége. A rendezvény instant sikernek bizonyult, hiszen az akkori balatoni e-flotta majdnem egyharmada rajthoz állt az egyszerre játékos és komoly futamon. Érdemes belegondolni: arányaiban ez azt jelenti, mintha a Kékszalagon több mint háromezer vitorlás indulna!

A verseny azóta évről évre egyre több résztvevőt vonz a Balaton minden kikötőjéből Kenesére, ahol is több száz zöld hajós tölt együtt egy remek hangulatú hétvégét, esténként a vacsora és a zenés programok mellett ismerkedve, beszélgetve, tapasztalatokat cserélve egymással.

A rendezvény egyben az elektromos hajópark látványos seregszemléje is, hiszen a mezőny nagy részét adó Wia modellek mellett évről évre mind több más márka hajóival is neveznek a csapatok a versenyre. A környezetbarát elektromos technológia rohamos fejlődése, az egyre korszerűbb és nagyobb teljesítményű hajók megjelenése miatt a rendezők évről évre kénytelenek mind több kategóriában értékelni a mezőnyt annak érdekében, hogy minden csapat nagyjából egyforma eséllyel rajtolhasson. A csillagtúra jellegű futam egyszerre teszi próbára a csapatok navigációs képességét és ügyességét, illetve a hajók akkumulátorpakkját és hajtásláncát, jól demonstrálva, hogy milyen kiforrott és megbízható nagyteljesítményű elektromos rendszerek szolgálják a környezettudatos hajózást a Balatonon.

A 9. Zöldszalagon indult és kategória-győzelmet aratott Vándor Róbert, a 2020-as Kékszalag győztese is, így ő az első olyan hajós, aki a vitorlások és az elektromos hajók legrangosabb versenyét is megnyerte már.

 

További információ a versenyről:

www.zoldszalagregatta.hu

https://www.facebook.com/zoldszalagregatta/