A június 30-tól július 9-ig tartó versenysorozat a selejtező futamokkal indult, ezekből ötöt sikerült megrendezni. Ezután a csapat világbajnokságot rendezték meg, ahol a magyarok remek vitorlázással kerültek a legjobb 16 nemzet közé, ott viszont már nem tudtunk továbblépni.

A döntő küzdelmekre újabb három napot szántak a szervezők. Az első nap, július 7-én, nagyjából működött a kotta, a jellegzetes termikus déli, az Ora 10 csomóval indult déltájban, majd fokozatosan erősödött délutánig, ezen a napon két futamra került sor. Másnap, a VB utolsó előtti napján egy délről közeledő vihar miatt csak egy versenyre került sor, még délelőtt, északiban. A világbajnokság zárónapjára három futamot terveztek, de csak kettő sikerült, ráadásul az első északi, a második az ismert déli szélben.

A verseny helyszínén, a tó északi csücskében fekvő Riva de Gardában ilyenkor várható szelektől eltérő minta alapos keresztbeveréseket eredményezett, a legjobbak is behúztak kifejezetten magas pontszámokat.

A mieink közül hárman az arany, ketten az ezüst csoportban végeztek. Héder Bendzsi (Spartacus VE) 35., Fehér Boróka Rita (BYC 1912) 44., Kis-Szölgyémi Soma (Kereked VK) 52., Bite Pál Előd (Kereked VK) 83., Koch Péter ( FVE, Sopron) 111. lett a végén.

A világbajnoki aranyat a brazil Alex di Francesco Kuhl vihette haza, a legjobb lány a francia Lomane Valade lett, ő az abszolútban hetedik lett.

Török Pétert, a magyar csapat vezetőjét a hazafelé vezető úton, Szlovéniában értem el telefonon:

Nagyon nagy dolog, hogy az olaszok a még mindig köztünk lévő COVID járvány ellenére egy ilyen nagy rendezvényt tökéletesen és biztonságosan meg tudtak szervezni. Nehezítette a versenyzést, hogy nem lehetett az itt megszokott taktikai receptekre hagyatkozni, persze a szél a legelöl végzőknek is ugyanígy fújt… Héder Bendzsi a mezőny első 13 százalékában végzett, ez mindenképpen dicséretes és figyelemre méltó eredmény egy ilyen nagy, majd háromszáz fős mezőnyben, ahol az első ötven hely igen jónak számít. Az, hogy három versenyzőnk is az arany csoport közepén tudott végezni, biztató a jövőre nézve.”

Végeredmény

A július 7-i nap videó összefoglalója: 

visyla

Fotó: Matias Capizzano, Zerogradinord