A THE-YKA versenyzője egy pillanatra sem lazított pedig megtehette volna, hiszen már a verseny felénél megnyugtató előnnyel vezetett. Győzelme azon túl, hogy magabiztos, teljes mértékben megérdemelt is volt. Kétség nem férhetett ugyanis ahhoz, hogy ő a mezőny legjobbja. A futamgyőzelmek mellett egy második helye volt csupán. Remek hír az is, hogy a dobogó második és harmadik fokára is magyar vitorlázó állhatott fel, hiszen a két csapattárs, Rácz Bence és Rácz Levente nyakába került az ezüstérem, illetve a bronzérem.

A hat ország összesen húsz egységéből álló mezőny változatos szelekben vitorlázott a vb-n, amely augusztus 9-én kezdődött és a csütörtöki napon fejeződött be. A versenyzőkön kívül a Beliczay Márton vezette rendező csapat is remekül teljesített, hiszen jól reagáltak a változatos körülményekre és egy kiváló nemzetközi versenyt sikerült lebonyolítaniuk Tihanyban.

A részletes eredmények itt tekinthetőek meg.