Csütörtökön már a második harcos futam közben megindult délről a fekete égbolttal fenyegető front ami az épp aktuális északi széllel találkozva nem sok jóval kecsegtetett, a rendezők így kellő időt hagyva a menekülésre -azaz a kikötőbe érésre- nem büntettek harmadik futammal. Ezúton is köszönet érte, épp kiértünk a siófoki bázisra és kevés jobb érzés van, mint vitorlázás után a háborgó Balatonban gyönyörködni valamelyik kikötői kocsma asztalánál ülve.
Kiadós esővel fogadott minket a péntek, így kicsit kelletlenül indultunk meg a tizenötösökkel, de ha Mesterünk szólít, nem tehetünk mást. A rendezőség négy futammal hálálta meg jelenlétünket, ami remek döntés volt, hiszen ki tudja mit hoz a hátralévő két nap, (még négy futamot!) de így biztosan érvényes a bajnokság. A szombat mintha ki akarna engesztelni a péntek miatt, szélcsenddel és szikrázó napsütéssel köszöntött ránk, de ebédidőben, mikor már épp temettük volna a napot, megérkezett a szél.
Minden nagyobb rendezvényen illik időben megjelenni, ezért vontával rongyoltunk ki a helyszínre, ahol már páran próbálták összebarátkoztatni a spinakkert a kellemetlen csapkodós déli széllel, inkább kevesebb mint több sikerrel. Talán kettő körül rajtolhattunk és a szokásos harcokat vívtuk egymással és a természet erejével, mikor a második futamban a Meléna felborult és az első helyen haladó Csér rendkívül sportszerűen, helyezését feladva azonnal a bajba jutott hajó segítségére sietett. A legénység sértetlenül megúszta, így az osztály többi tagja a futam befejezése után csatlakozott a mentéshez. Érdekes momentum volt egy katasztrófaturista felbukkanása, aki a több tucatnyi lufival feldíszített hajójával a három mentőmotoros és a többi, mentésben résztvevő hajó közé behajtva, épp a visszaállítani próbált hajó árbóca fölött vitorlázott át.
Egyöntetűen javasoltuk neki, hogy a mentés akadályozása helyett hova menjen, mindenesetre emberileg megkérdőjelezhető, hogy közel ötös szélben egy talán szülinapi/lánybúcsús hajó miért töketlenkedik ott, ahol segíteni nem, csak zavarni tud. A többszöri sikertelen visszaállítás után partközelbe vontatták a hajót, ahol kimertük belőle a ki tudja hány száz liter Balatont, majd bevontatták a kikötőbe. Itt a legénységre késő estig tartó munka várt, meg persze mi is segítettünk amiben tudtunk.
Kényes részhez érkeztem a beszámolóban, ugyanis ha például egy internetes oldal a hirdetőkből tartja fenn magát, akik ugye fizetnek, hogy a nevük/szolgáltatásuk megjelenjen, akkor velük szemben etikátlan csak úgy, csúnyán fogalmazva ingyen feltüntetni más vállalkozást. Igen ám, de a kiveszőben lévő emberi segítőkészség mellett szó nélkül elmenni sem jellemes, ezért maradjunk annyiban, hogy a Siófoki vitorlásbolthoz tartozó Bogi felajánlotta segítségét oly módon, hogy fél tizenegyig ügyeletet tart otthon, bármire van szükség a hajóhoz, hívjuk nyugodtan, jön, kinyit, odaadja.
Melénáék a hajót és magukat is összerakták másnap reggelre, az árbóc tetejébe került kisebb oldalirányú görbülés javítása még odébb van, de a munka meghozta gyümölcsét. Ami a szelet illeti, háborús állapotokkal kezdődött a nap de ugye akkor kell vitorlázni... szóval irány a pálya, még két futam erejéig. Ahogy a bevezetőben említettem, a második felénél gyengült le a szél, a rendezőség gyors reagálással rövidítette a pályát, tíz érvényes futam a kiírt tízből, ez igen. Tíz pont a rendezőknek.
A Mokány legénysége Balla "Csimbi" Zoltán, Bartoss "Jenő" Gábor és jómagam azzal a nem titkolt szándékkal álltunk össze, hogy megnyerünk egy futamot és dobogós helyre visszük be az öregecske hajót ebben az erős mezőnyben. Egyik se sikerült. A Csér csapatát, akár egy illegális gyorsulási versenyeken nevelkedett családot, képtelenség utolérni (egyszer kibéreltem a hajót, mit mondjak rohadtul megy) ráadásul a tíz futamból négyben havariával illetve komoly technikai problémákkal küzdöttünk, ami legyünk őszinték, elég rossz arány. Beakadt, azután a génuába betekeredett spi fall amitől nem tudtuk használni a hátszélvitorlát és hogy teljes legyen az örömünk, ennek köszönhetően a génuát se tudtuk kitekerni teljesen. Mindezt a vízen, 18 csomós befújásokban és abban a hullámzásban elhárítani, verseny közben Virág elvtárs szavaival élve "nem volt egy népünnepély". A pénteki négy futamunkból három erre ment rá. Vasárnap az első futam után a dobogós reményeink odalettek de nem adtuk fel, akkor legalább az utolsóban lehagyjuk valamelyik riválisunkat. A Bobó elhúzott, a Meléna megvolt a hátszeles szakaszig ahol a spi bum beszorult olyannyira, hogy a parton flexszel lehetett csak leszedni a veretről szóval ballon be, a génua pedig édeskevés egy negyven nyégyzetméteres golyó ellenében, így a Meléna lehagyott.
Mivel a rövidítés miatt negyedszeles lett a befutó és jól elkaptuk a szelet, nagyon szépen feljöttünk, így mindössze egy hajóhosszra csökkentettük a hátrányunkat, de attól ez még hátrány maradt.
Negyedikek lettünk. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem sajnálom a dobogót, de a szó legszorosabb értelmében mindent megtettünk az eredményért, nincs bennem hiányérzet, nem tudok úgy visszagondolni, hogy bármit rosszul csináltunk, urambocsá ellinkeltünk volna akár egyetlen manővert is és azon múlott. Köszönöm a csapatomnak, hogy velük lehettem ezen a nagyon kemény, pörgős versenyen. Tisztára mintha finneztem volna. Befutsz, iszol egy korty vizet, megigazítod a gatyádat, még gyorsba beleharapsz a müzliszeletbe és készülsz a rajtra. Igen fárasztó de mennyivel jobb, mint három nap szélcsendben dőlni-borulni a parton vagy negyven fokban rohadni vízen és várni a csodát. Hogy is fogalmazzak, hogy nyomdaképes maradjon, izé.. szóval jó kis versenyt raktak össze nekünk a rendezők, Köszönjük Sipi Mester és Faresz. A győzteseknek természetesen gratulálunk de jövőre új év, új bajnokság.
