A verseny rendezését az osztályok világ- és európa-bajnokságain gyakorlott Rauschenberger Miklós vezette és a sportszerű versenyt hattagú nemzetközi versenybíróság biztosította.
’Nehéz négy nap van mögöttünk. A gyenge és erős szél komoly kihívást jelentett a versenyzők és a versenyrendezők számára is. A Balaton ezekben a napokban olyan arcát mutatta, amelyhez nem vagyunk hozzászokva. Véleményem szerint ezen a regattán azok győztek, akik a legfelkészültebbek voltak. A szervező csapat nagyon profin végezte a munkáját, ennek is volt köszönhető, hogy az ILCA 7 és ILCA 4 osztályoknak 7, az ILCA 6 hajóosztálynak 6 eredményes futamot tudtunk rendezni. Köszönöm a rendező team-nek a hatékony közös munkát!’
Rauschenberger Miklós

Böröcz Bence klubtagunk a versenyen a nemzetközi versenybíróság alelnöként vett részt. Röviden így foglalta össze a regatta történéseit.” Az időjárás ugyan szeszélyes volt, és időnként habár hosszabb várakozások mellett is, de minden versenynapon sikerült futamokat rendezni. Ehhez a versenyrendezőség folyamatos ébersége és kitartása volt szükséges, amely segítette a meghozott halasztási, érvénytelenítési és rövidítési döntéseket. Az első napokban a nyugatias (DNY és ÉNY) szelek domináltak, a szélerő a közepestől az igazán erősig (akár 30 csomós szélerősödések) terjedt, a verseny második felében pedig gyenge szelek uralkodtak. A hosszabb regatták elsődleges célját így jól támogatták a körülmények: az összes lehetséges szélviszonyban bizonyíthattak a résztvevők.”

A versenyadminisztráció a klub környezettudatossági és fenntarthatósági törekvéseivel összhangban történt: a hivatalos hirdetőtábla és a versenyzői szolgáltatások jelentős része, pl. tárgyalási kérelmek, pontszám-felülvizsgálati kérelmek, online voltak elérhetők. A szomszédos kikötőkből vízre szálló hajókat és edzőket a szervezők ezen túl a lebonyolítást gördülékennyé tevő WhatsApp csoportba invitálták.

A futamok után a klub naponta friss gyümölccsel, két délután pedig tészta-partyval, illetve hot-doggal várta a parton az éhes résztvevőket.

Az eredményeket ITT olvashatjátok.  GRATULÁLUNK MINDENKINEK!

Az Európa Kupa és az Országos Bajnokság nevezési ajándékait Monautix Kft., a Rooster Sailing termékek magyarországi forgalmazója biztosítja a résztvevők számára. Az értékes pódium ajándékokat Rooster, a Tigris Reggeliző és Étterem és a Fehérvári Optika, a Maui Jim magyarországi forgalmazója ajánlotta fel.

Az online hirdetőtábla a regatták hivatalos oldalán található.
A képgalériák elérhetősége ITT kezdődik.

Fotó: Szántó Áron / BYC

Szöveg: Böröcz Berta