"Az osztály 2021-as szezonja az előző évhez képest nagyjából időben, az Évadnyitóval indult. Az osztály 2 hajója a januári osztályértekezleten megbeszéltekkel ellentétben mégsem készítette el az ORC felmérést, így ebben az évben kénytelenek voltunk nélkülük vitorlázni. Hiányoztak. Személyiségük, versenyszellemük, hajóik szépsége. Nem volt jó nélkülük versenyezni, de szerencsére és a többi hajó aktív részvétele miatt ez az osztály aktivitását és 2022-es önálló osztály státuszát nem veszélyeztette. Augusztusban pont került ennek a kérdésnek is a végére és az ott megbeszéltek alapján a 2022 szezonban ismét teljes lesz a 75-ös mezőny is" - kezdte beszámolóját Wonke Péter. 

Az osztály idén 2 gyönyörű „új” hajóval bővült a Losta nevű gaff-os 40-essel és az Erida nevű 35-ös seefahrtkreuzerrel. Az osztály további kilátásai pedig bíztatóak, a Balatonra került - korábban a Bruckner műhelyben teljeskörűen felújított - White Lady, amely előzetes jelzések alapján már 2022-ben tovább növeli a létszámot. "Sajnos a Hungária a 2021-es szezonban, bár nagyon bíztunk benne, mégsem volt túl aktív résztvevője az osztálynak és a Stefániát sem sikerült visszahozni a versenyrendszerbe. Ugyanakkor külön öröm, hogy az Addiót minden jelentős versenyen láthatjuk annak ellenére, hogy kikötőhelye messze került Balatonfüredtől" - tette hozzá az osztálykapitány. 

2021-ban az osztály közös döntése alapján a Magyar Bajnokságot ismét a Tramontana Yacht Club Egyesület rendezte Balatonfüreden a Hajógyári Kikötőben, mely már évek óta méltó házigazdája az eseménynek.

"Támogatásukat ezúton is köszönjük! 2021-ben a szél hiánya miatt csak 5 érvényes futamot tudtunk rendezni, így 1 kiesővel érvényes bajnokságot sikerült futni. Nagyon régen volt példa arra a vízi halasztásra, ahol a hajók összekötve közösen várták a szelet. Az Összevont Cirkáló osztályban a Juhász Miklós kormányozta Glória nyerte a bajnokságot, a második helyezett a Hónig Péter vezette Talizmán lett, a harmadik helyre a Dr. Gellér László kormányozta Ellinore futott be" - írja Wonke Péter. Az első három helyezett a csodás érmeken kívül az Ivanics Kft. és a Szent Donát Borbirtok jóvoltából különdíjban részesült. A Tóth László emlékfutamot ezúttal a Talizmán nyerte. 

2021 őszén egy rendhagyó verseny keretében mérkőzött meg egymással a három 75-ös Cirkáló. Az Edutus Egyesület által rendezett pályaverseny nagyszerű időben zajlott szeptemberben. Az osztályértekezleten elhangzottak alapján optimistán tekintünk a 2022-es szezon elé, bízva abban, hogy a versenyszezonra teljes mértékben megszűnhetnek a korlátozások és visszaáll az élet a normál kerékvágásba.

Fotók: Mag Andrea / osszevontcirkalo.hu