14 hajó részvételével indul a Balaton legendáinak bajnoksága a hét második felében. Az Összevont Cirkáló Magyar Bajnokságon 11 hajó versenyez, míg a Balaton királynői – a 75-ös Cirkálók – önálló versenyen mérik össze tudásukat összhangban az osztály előírásaival. A Bajnokság csütörtökön 10 órakor a Himnusz hangjaival és a Kishamis árbócára felhúzott nemzeti lobogóval indul. A Náray Vilmos vezette versenyrendező gárda a szerdai előrejelzések alapján gyengeszeles versenyre készül. A versenykiírás alapján a versenyrendezőségnek lehetősége lesz mind UP&Down, mind a klasszikus Olimpiai pályán futamokat rendezni.

A résztvevőknek a parti programokban sem lesz hiányuk. Reggel közös reggelivel indulnak a versenynapok, amit egy rövid kormányosi értekezlet követ, majd tervek szerint minden nap 10:00-tól lesznek a napi első rajtok. Futamok után a csapatok egymást vendégelik meg a stégpartyk alkalmával, míg a gálavacsora idén új helyszínre a GAPA teraszra kerül, aki új támogatóként jelent meg a Bajnokságon. A stégpartykat és a verseny díjait a csopaki Szent Donát Borkúria, az Ivanics Kft. és a Bor és Más Kft. támogatja. 

A versenyt a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködve a Tramontana Yacht Club Egyesület szervezi. A – reményeink szerint a „munkanélküli” zsűrit – Igali Csilla (Csilla Mama) vezeti. Külön köszönet a verseny támogatásáért Vásárhelyi Ervinnek és a Tramontana Yacht Club Egyesület tagjainak.

További támogatók:

Straub Elek

NEA

Magyar Vitorlás Szövetség 

A verseny hirdetőtáblája ide kattintva érhető el. 

Kép forrása: https://osszevontcirkalo.hu/