A Repülő hollandi újra nemzeti hajóosztály lett az idei szezonra, jó néhány év foghíjas mezőnyei után sikerült a fiatalítás. „Két új, fiatal párosunk is rendszeresen versenyez, a Ziegler Kristóf-Czeizel Jakab kettős (ők egyébként a szintén hollandis és egy hajóban ülő Ziegler János és Czeizel Balázs fiai), és a korábban sikeres 470-es vitorlázó Bihary ikrek. Nagy öröm, hogy éppen a Repülő hollandi 70. születésnapjára sikerült visszaszereznünk az aktív státuszt, és hogy a mi rajtszámunk éppen hetvenes, az csak ráadás” – mondta Majthényi Szabolcs, aki állandó versenyzőtársával, Domokos Andrással, minden futamban elsőként befutva nyerte az idei bajnoki aranyat. Amely egyébként a tizennégyszeres világbajnok páros huszonharmadik magyar bajnoksági elsősége...Egyebek közt Olcsi aktivitásának is volt köszönhető, hogy 6 nemzet 14 hajója vett részt az idei Repülőhollandi országos bajnokságon.

A 18 lábas szkiffek Európa-kupa fordulóján öt egység indult. „Több hajóra számítottunk, de a dánok és a britek – gyaníthatóan a háborús hírek és az üzemanyag árak egekbe szökése miatt – nem vállalták az ideutazást” – mondta Ujhelyi-Gáspár Miklós, a háromszoros Európa-bajnok hajó kormányosa. „Nagy öröm, hogy megjelent egy új magyar egység a pályán, a Principessa csapat vitorlázói, Oroszlán Péterrel a kormánynál, ez volt az első versenyük. Németországból három szkiff jött, Berlinből illetve Münchenből – ez utóbbi kormányosa Heinrich von Bayern bajor királyi herceg, az Assoban vitorlázó herceg fia. Jó szelekben tudtunk versenyezni, jó felkészülés volt ez a hétvége a néhány hét múlva kezdődő Garda-tavi Európa-bajnokságra”.

A 18 lábas szkiffek balatoni Európa-kupa fordulóját a fiatal Heinrich von Bayern, Tom Martin, Andy Martin trió nyerte.

A csillaghajósok flottabajnokságán a Gereben Márton – Gereben Péter (Spartacus VE) páros lett a bajnok, az F18 katamaránok versenyében a Pfeningberger András-Gerlits Attila kettős (Spartacus VE) győzött.

A 49er mezőnyből mindössze négy hajó jelent meg Földváron, annak ellenére, hogy tíznél is több az itthon rendszeresen versenyző párosok száma. „Csak az utóbbi évben nyolc új hajót hoztak be az országba… Annyit tudok, hogy több párosban érettségizők vannak, illetve emiatt késett több hajó technikai felkészítése”- mondta Balázs Zétény, aki Csák Máté Péterrel (Kereked VK) nyerte a 49er szkiffek versenyét.

Bonyolult időjárási helyzetben került sor az idei Dolesch Iván emlékversenyre: az éjszakai rendszeres ömlő eső, viharos szél reggelre szerencsére elmúlt, de ami maradt, az az első napokban leállós délnyugati volt, vasárnapra egy fantasztikus, a nap végéig kitartó napsütéses élénk keleti érkezett, ami sajnos másnapra, Pünkösd hétfőre már nem jelent meg a tihanyi szorosban, így egy rövid vízi várakozás után parti halasztás következett, majd futam nélküli utolsó nappal zárult a hosszú hétvége.

Szerencsére minden futamot reális körülmények között, jó – vasárnap pedig egyenesen kiváló szélben sikerült megrendezni.

A díjkiosztó ünnepélyes pillanata volt, amikor a jelenlévők megemlékeztek a két éve elhunyt Pomucz Tamásról, a Spartacus repülőhollandis Európa-bajnokáról, egykori szövetségi kapitányról. Az ő neve is felkerült a zászlórúd melletti nagy horgonyra, ahol réztáblák őrzik a klub halottainak emlékét.

Eredmények:

Repülő hollandi OB: https://spartacus.hu/media/2022/02/Rep%C3%BCl%C5%91-Hollandi-Orsz%C3%A1gos-Bajnoks%C3%A1g-2022.06.03_04_05_eredm%C3%A9ny.pdf

Dolesch Iván emlékverseny: https://spartacus.hu/media/2022/02/Dolesch-Iv%C3%A1n-Eml%C3%A9kverseny-2022.06.03_04_05_eredm%C3%A9ny-%C3%B3v%C3%A1s-ut%C3%A1n.pdf

Képek: SVE

Visy László Oszi