Fülig érő szájjal konstatálták, hogy nyertek, azután a vízbe ugrottak, vagy éppen lökték őket, hiszen a világbajnoki cím ünneplése akarva-akaratlanul is fürdéssel jár. Remek hangulatban telt tehát az alsóörsi 420-as világbajnokság zárónapja, annak ellenére is, hogy a 244 tagú mezőny először reggel hétkor szállt vízre, ám akkor nem tudtak futamot rendezni, mert elállt a szél. Dél körül újra kifutottak, és akkor már sikerrel jártak: a Férfi/Vegyes kategóriában három, a női és az U17-es kategóriában 2-2 futamot tartottak meg. Ezek végén pedig következhetett az ünneplés.

A Férfi/Vegyes kategóriában a Fernando Flethes Anaya, Carlos Flethes Anaya kettős végzett az élen, és nem túl nagy meglepetésre a honfitársaik is beleerősítettek szombaton, úgyhogy a dobogón kizárólag spanyolok álltak a világbajnokság záróünnepségén.

„Jól kezdtük a napot, az erős szélben a top tízben akartunk végezni, ami sikerült is, a másik két futam azonban nem ment olyan jól, úgyhogy a végén meg kellett küzdenünk a világbajnoki címért – nyilatkozta Fernando Flethes Anaya. – Nagyon nehéz verseny volt, mivel mindig tengeren versenyzünk, a szél teljesen szokatlan volt számunkra: folyamatosan változott az erőssége és az iránya is. Az utolsó futamot nem tudtuk kiélvezni, mert az első bójánál megbüntettek, onnan pedig már csak megpróbáltunk túlélésre hajtani, de szerencsére sikerült magunk mögött tartani az ellenfeleket. Most már jöhet az ünneplés!”

A legjobb magyar a Szűcs Benedek, Csizmazia Bence kettős volt, amely a 11. helyről visszacsúszott ugyan a 15. helyre, ám így is boldogan nyilatkozott, hiszen az elsődleges célja az volt, hogy bekerüljön az Arany-csoportba, és nem csupán ezt sikerült elérni, hanem remek részeredmények is születtek: második és harmadik hely.

„Elég nehéz napunk volt szombaton: rá kellett jönnünk, hogy ez a nagy szél a külföldiekkel szemben mégsem nekünk kedvez, ennek megfelelően az első két futamban szép verést is kaptunk – mondta Szűcs Benedek. – A harmadik futamra sikerült előrébb jönnünk, és bár a végére nagyon elfáradtunk, azt mondom: megérte. Nagyon jó világbajnokságon vagyunk túl, amelyen bejutottunk az Arany-csoportba, és volt néhány kiemelkedő részeredményünk is. Ami talán még ennél is fontosabb: nagyon sokat tanultunk és a vitorlázás minden elemében fejlődtünk.”

A hölgyek mezőnyében a Solenza Mariani, Antea Mariani kettős várta az élről a zárónapot, amelyen egy hetedik és egy második helyet szerezve bebiztosította világbajnoki címét. A csuromvizes lányokkal madarat lehetett volna fogatni a hajóparkban – látszott, még titkon is csak alig remélték, hogy ők lesznek a világbajnokok a Balatonon.

„Nagyon boldogok vagyunk, bár még fel sem fogtuk igazán, hogy tényleg sikerült, hogy világbajnokok vagyunk – elképesztően jó érzés – mondta Solenza Mariani. – Előzetesen reménykedtünk benne, hogy talán a dobogóra felállhatunk, de hogy elsők leszünk… Azt nem gondoltuk. Nagyon nehéz versenyen vagyunk túl, talán az volt a legnehezebb, hogy sokat kellett várni a szélre, amely, ha meg is jött, nagyon forgolódott, ennek ellenére megcsináltuk, nyertünk! Az utolsó futam volt a hét fénypontja, azért megérte minden fáradtság, és azt se bánjuk, hogy a végén belöktek minket a vízbe.”

Az U17-es kategóriában a német Severin Gericke, Xaver Schwarz páros fölényesen vezetett, az utolsó nap előtt, de ebben a sportágban sohasem lehet biztosra menni, így ők is végig koncentráltan versenyeztek, és végül a nyakukba akasztották az aranyérmet.

„Nagyon jó volt a Balatonon vitorlázni, minden jól összeállt, és remek hetünk volt – mondta Severin Gericke. – Rengeteget edzettünk a világbajnokság előtt, ennek megfelelően nagy elvárásokkal jöttünk ide – boldogok vagyunk, hogy sikerült nyerni. A legnehezebb feladat az volt, hogy megértsük a hullámzást, mert ez egy nagyon különleges tó, de szerintem végül sikerült megoldanunk a feladatot.”

Az U17-es hölgyek mezőnyében a honfitárs német Valentina Steinlein, Lea Adolph páros ünnepelhetett.

„A szombati első verseny nem úgy sikerült, ahogy terveztük, tizenharmadikok lettünk, úgyhogy azt a futamot kellett kiejtenünk, de utána összekaptuk magunkat – mondta Valentina Steinlein. – Megbeszéltük, hogy küzdünk, ahogy csak tudunk, mert nem hagyhatjuk elúszni a világbajnoki címet. A határainkat feszegettük – csakúgy, mint egész héten –, főleg mert nem szoktunk ilyen tavi körülmények között vitorlázni. Úgyhogy nagyon boldogok voltunk, amikor megérkeztünk a célba, és az edzőnk megmondta, hogy a fiúk és mi is világbajnokok vagyunk.”

A világbajnokság szombaton este az alsóörsi Sirály Parkban megtartott díjkiosztó ceremóniával ért véget.

420-AS VILÁGBAJNOKSÁG, ALSÓÖRS

Férfi/Vegyes. Világbajnok: Fernando Flethes Anaya, Carlos Flethes Anaya (Spanyolország) 51, 2. Sebastian Riquelme Beckmann, Miguel Perez Carbó (Spanyolország) 57, 3. Ian Clive Walker March, Finn Dicke (Spanyolország) 62, …15. Szűcs Benedek, Csizmazia Bence (Magyarország) 114. Nők. Vb: Solenza Mariani, Antea Mariani (Franciaország) 29, 2. Maria Perello Mora, Marta Cardona Alcantara (Spanyolország) 39, 3. Beeke Segger, Siri Segger (Németország) 51, …53. Bakonyi Fanni, Andrik Adél (Magyarország) 153. U17. Vb: Severin Gericke, Xaver Schwarz (Németország) 12, 2. Miguel Ángel Morales Hernandez, Alejandro Martín Corujo (Spanyolország) 29, 3. Valentina Steinlein, Lea Adolph (Németország) 29, …36. Vándor Botond, Tóth Lőrinc (Magyarország) 155

Fotó: Cserta Gábor