Annyit előszóként meg beszúrnék, hogy én még gyerekkoromban olyan 2000 körül a Cadet-os éveim alatt láttam a hajóosztály aktív versenyeit, és nagyon irigyeltem a benne versenyzőket, hogy ilyen kecses kis hajóval vitorlázhattak. Akkor még nem tudtam, hogy az már a hajóosztály magyarországi hattyúdala volt az 1996-os Atlantai olimpia után, mikor leváltotta a Laser Radial, mint női olimpiai osztály. Ezután tudomásom szerint pár év múlva meg is szűnt a hajóosztály Magyarországon (és külföldön is jelentősen visszaesett az aktív versenyzők száma). Viszont az emlék bennem megmaradt, és 2014 márciusában Házy Gergely barátommal megvettük az első közös Európánkat. Majd rá 1,5 évre még egyet, hogy mindkettőnknek legyen egy-egy, majd a mieinkhez hasonlóan elkezdtek előkerülni az Európák a hangárokból, garázsokból és 2020-ra már 7-8 aktív magyar hajóról tudunk. Úgy tűnik kezd híre menni lassan az újra formálódó osztálynak, mert például az Orfűi Compass vitorlás napokon, a Svert kupán és a Jegesmedve kupán már évek óta külön osztályként értékelnek minket, és már 5-7 hajó szokott rajthoz állni.
Ezúton is köszönjük ezen versenyek szervezőinek, hogy ilyen nyitottan állnak hozzánk, és köszönjük Fi Janónak is, hogy ő is aktívan szervezi az újraformálódó osztály életét!
Szóval így jutottunk el oda, hogy a magyar csapat lassan kezd puhatolózni a nemzetközi mezőnyben is. Tehát visszatérve a konkrét versenyre:
Komoly logisztika volt szükséges a hajók összepakolásához, mert a hosszú út miatt úgy döntöttünk, hogy nem megyünk utánfutóval hanem megpróbáljuk a hajókat járművön belül vinni, hogy gyorsabban haladhassunk. Szerencsére a Flaar Kft. jóvoltából sikerült is ezt kivitelezni az alábbi eredménnyel:
Az utazást így olyan 11 óra alatt sikerült abszolválni, ami részben annak is volt köszönhető, hogy vasárnap lévén nem volt túl nagy forgalom sehol az utunk során. A verseny előtti 2. nap késő délután így már meg is érkeztünk a versenyközpontba, ami egyben a kemping is volt, ahol megszálltunk. Nagyon jó hangulatú volt ettől az egész hét, mert mindig volt kivel beszélgetni, új ismeretségeket kötni, és rácsodálkozni, hogy más nemzeteknél a szervezés, a versenylogisztika, és a hajóosztályok menedzselése milyen magas szinten jár. Az érkezés utáni első napot szerelgetéssel töltöttük, és kicsit ismerkedtünk a tóval is, így kimentünk Attilával edzeni. A szerelgetésre azért is volt szükség, mert kiderült, hogy nagyon idős (kb. 25-30 éves) hajóink bizonyos alkatrészei nem teljesen felelnek meg az aktuális osztályelőírásnak. De szerencsére ezt meg tudtuk oldani, így ez nem okozott további gondot a verseny során.
Az első edzés alkalmával feltűnt, hogy a nyílt vízterület meglehetősen messze van a kikötőtől, ami egy hosszú öbölben feküdt. Ez azt jelenti, hogy kevésbé szerencsés szélviszonyok esetén akár 1,5 órát is kell vitorlázni, mire az ember eléri a pályát.
Másnap (kedden) szintén volt lehetőségünk némi edzésre, ahol megállapítottuk, hogy nem olyan rossz a sebességünk az ellenfeleinkhez képest. Ez azért volt kritikus kérdés, mert előtte évekig az itthon lassan újjáéledő Európás mezőnnyel edzettünk, és mivel szinte mindenki új ebben a hajóosztályban itthon, ezért egyáltalán nem tudtuk, hogy vajon egy Európa Bajnokságon helyt tudunk-e állni a nemzetközi mezőnyben az itthoni tapasztalatainkkal. Ezért én is igyekeztem reális célt kitűzni magam elé, és azt fogalmaztam meg, hogy szeretnék a mezőny első 50%-ába kerülni a 64 induló közül.
Ugyanezen a napon volt az esemény megnyitója és a regisztráció a versenyre, ahol nagyon komolyan vették a (3 Millió Eurós!) felelősség biztosítás meglétét. Ugyanakkor minden napra kaptunk étel és italjegyet, és ezen kívül két vacsora jegyet is. Szóval az ellátásra semmilyen panaszunk nem lehetett.
Szerdán délelőtt még a helyi képviselőtestület elnöke, a német Európa osztályszövetség elnöke és a vitorlás klub vezetője mondott pár szót, és a versenyvezető megtartotta a rövid kormányosi értekezletet, majd el is indultunk vízre. Ezen a napon a szél a kikötőben mérsékeltnek tűnt, de akkor már mi is tudtuk, hogy a nyílt vízen más szélviszonyok várnak. Így a futamokat már 10-15 csomó körüli alapszélben és 16-18 csomó körüli pöffökben tartották. Anélkül, hogy a mundér becsületét szeretném védeni, azért megjegyezném, hogy itthon jellemzően ennél kisebb szélerőben szoktunk versenyezni, és vitorlázni. Sikerült is mind a két tervezett futamot levezényelni, bár ahogy lenni szokott, az első futam első rajtja rögtön tömeges korai rajttal indult. Végül Attila egy 39. és egy 45. én pedig egy 27. és egy 39. hellyel zártam a napot. Összességében viszont a hosszú ki-be vitorlázással így is több mint 5 órát voltunk vízen, ami meglehetősen fárasztónak bizonyult. (Mégiscsak Master korúak vagyunk na… 😊)
Amilyen jó szél volt az első nap, annyira nem volt szinte semmilyen a második versenynapon (csütörtökön), úgyhogy parti halasztással telt az egész nap. Amit végül kihasználtunk arra, hogy strandoljunk, és kerékpárral kicsit felfedezzük Röbel városát és a tó környékét.
Pénteken viszont volt kilátás szélre, ezért el is indultunk délelőtt vízre, azonban órákon keresztül nem stabilizálódott a szél ereje és iránya sem. Így több mint 4 órát töltöttünk vízen halasztással, aztán délután 3 felé végre megjött a frissülés, ami helyenként már soknak is bizonyult, a 16-18 csomó körüli alapszéllel és 20 csomót bőven meghaladó pöffökkel. El is indítottak ennek örömére 2 futamot, de a 3. futamra már aznap nem maradt idő. Ezekhez a szélviszonyokhoz ebben a hajóban nagyon nem vagyunk szokva, pláne verseny körülmények közt. (A Balatonon ugye jogilag ilyenkor kísérő motoros nélkül ki sem mehetünk a vízre ezekkel a kishajókkal. És amúgy sem túl jellemző felénk, hogy erős kifújt szél legyen.) Sajnos ez a tapasztalatlanság az eredményeinken is meglátszott, így Attila aznap egy 51. és egy 47. helyet szerzett, és pedig 40. és 43. helyen futottam be.
Izgalommal vártuk a 4. és egyben záró szombati versenynapot, ahol ismét az első naphoz hasonlóak voltak a szélviszonyok, azaz 10-15 csomó közti alapszél, azonban ezen a napon inkább leálló jellegű volt. Az utolsó futam befutójára szinte el is fogyott, úgyhogy szó szerint alig bírtunk becsúszni a célvonalon. Ezen a napon is 2 futam ment le, mert délutánra már egyéb programokat terveztek a szervezők. Atti 41. és 42., én pedig 37. és 27. helyet szereztem meg aznap.
A futamok után egy kis kalóriapótlás után már indult is a nemzetek felvonulása a városközpontba. Ez egyben a masters EB eredményhirdetése és az ifjúsági EB megnyitója is volt, így szép számban voltunk a város főterén.
A nemzetközi osztályszövetség elnöke kiemelte, hogy mennyire örömteli, hogy Magyarország ismét csatlakozott az Európás közösséghez. Ugyanakkor ez egyáltalán nem csak puszta udvariasságnak tűnt, mert egész héten ilyen volt a hangulat, mindenki végtelenül segítőkész és kedves volt, a szervezők és a versenytársak egyaránt.
A verseny győztese nem volt meglepetés, mert a dán Soren Johnsen ismét kiválóan versenyzett, de érdekes lehet, hogy az abszolút első 10-ben nagyon vegyes volt mind a nemek, mind a korosztályok, mind a nemzetek aránya. Ez is bizonyítja, hogy mennyire sokoldalú hajóosztály ez, nem véletlenül örvend bizonyos országokban több száz hajós flottának.
Attila végül a 47. én pedig a 36. helyen végeztem összesítettben, ami közepes eredmény, de azt gondolom becsülettel helyt álltunk egy nagyon kemény mezőnyben.
Találkozzunk jövőre a 2023-as Európa Masters EB-n a Comoi-tó mellett!
A végeredmények itt érhetőek el:
További képeket pedig itt lehet találni a Masters és a Junior EB-ről:
https://bigineurope2022.de/photos/
Krisch János (HUN 21)
