Az MVM 420 Országos Bajnokságra 25 hajóegység nevezett, ami a korábbi évhez képest is növekedés. A mezőnyben 13 egység az U17 kategóriában, 8 egység az U19 kategóriában és 4 egység felnőtt kategóriában állt rajtvonalra, köztük 7 tisztán női és 5 vegyes páros.   

Az első versenynapon csodás időben teljesítette a tervezett három futamot a mezőny, Szemes Bence főrendező szakszerű irányításával. Az első futamban gyönyörű 12-13 csomós nyugatias szélben vitorláztak a fiatalok, majd 7-10 csomós második és harmadik futam következett, cserébe napsütésben.

A második versenynap szél hiányában parti halasztással telt, az utolsó pedig a túl erős szél miatt végezte hasonlóan.

A harmadik versenynapon a mezőny kiegészült a Kalóz osztály kétnapos ranglistaversenyével. A szélre egész nap nem lehetett panasz, az északias irányú és stabil erejű (13-17 csomó) köszöntötte a párosokat a vízen. Reggel egy kis eső is tarkította a napot, és a melegnek nem mondható idő is kihívások elé állította a csapatokat, de mindenki hősiesen küzdött!

Míg a második napon a szélcsend, az utolsó versenynapon a túl erős szél hiúsította meg a versenyzést, így a 420-asoknak 7 futam, a kalóz mezőnynek 3 futam alapján hirdettek végeredményt.

A 420-as osztályban a végig vezető pozícióban, kiegyensúlyozottan versenyző Érdi Félix-Simó András páros (U17), a Balatoni YC versenyzői végeztek az abszolút első helyen, így mind az U19, mind az U17 magyar bajnoki címet megérdemelten szerezték meg. Abszolút második helyre a Szűcs Benedek-Csizmazia Bence (U19) páros került, akik az U19 ezüstérmét csípték el, abszolút harmadik helyen pedig a Benyó Máté – Andrik Adél (felnőtt) vegyes páros zárta a versenyt. Mivel magyar bajnoki címet és eredményt U17 és U19 kategóriákban hirdettek, a végeredmény az alábbiak szerint alakult:

420-asok:

U19 eredmènyek

1.hely: Érdi Félix-Simó András (Balatoni YC)

2.hely: Szűcs Benedek-Csizmazia Bence (THE-YKA)

3.hely: Csőregh András-Érdi Vince ( Balatoni YC)

 

U17 eredmények

1.hely: Érdi Fèlix-Simó András (Balatoni YC)

2.hely: Siklósi Mór-Szaplonczay Balázs ( Balatoni YC)

3.hely: Vándor Botond-Tóth Lőrinc (Balatoni YC)

 

Legjobb lány csapat különdíj:

Litkey Janka-Érdi Hanna (THE-YKA)

 

Legjobb felnőtt csapat különdíj:

Benyó Máté-Andrik Adél ( THE-YKA)

 

A Kalózosoknál három futam alapján Gmeiner István-Kő Tamás páros valamennyi futamot megnyerve állhatott fel a dobogó legfelső fokára, második helyen szorosan mögöttük Fluck Benedek végzett, aki ezúttal unokahúgával, Kiss Viktóriával ült a hajóba. Harmadik helyre a junior kategóriában versenyző MVM SE csapat, Kovács Buna Kinga – Medgyesi Flóra páros vitorlázta fel magát és így a legjobb junior párosnak járó díjat is megszerezte.

Izgalmas futamokkal, harcias körülményekkel, jó hangulatban telt tehát a négynapos verseny.

A névadó szponzor MVM Energetika Zrt. mellett az Audi Magyarország, az MKB Bank és a Grabarics Kft. is együttműködő partnere az eseménynek.

Az eseménynek a 750. éves Alsóörs ad otthont, amely már az augusztusi 420-as világbajnokság alatt is sikeresen vizsgázott.

A Balatoni Yacht Club ezúton is köszöni valamennyi egység részvételét és sportszerű küzdelmét!

Teljes eredménylista:

420: https://balatoniyachtclub.hu/wp-content/uploads/2022/09/420-OB-eredmeny-ovas-utan-1_7-futam.pdf

Kalóz: Sailwave results for MVM KALÓZ RANGLISTAVERSENY at Alsóörs, 2022. szeptember 17-18. 2022 (balatoniyachtclub.hu)

Fotó: Szándó Áron, Tóth Boglárka, Cserta Gábor