A szél a két utolsó napon nem volt kegyes a versenyzőkhöz. A nyitónapi két futam után elromlott az idő: 12-én, szerdán kora reggel hatalmas esővel, villámlással trópusi vihar csapott le az öbölre, de amint vége lett, elvitte magával a szelet is. Hosszú halasztás után délutánra sikerült a tervezett kettő helyett egy futamot megrendezni 7-12 csomós, forgolódó, leállós szélben. Október 13-án ugyancsak halasztással indult a nap, kora délután elindítottak egy versenyt, de ezt végül egy 30 fokos szélforduló miatt törölték. A második próbálkozás már sikeres volt, ugyancsak 7-13 csomós szélben sikerült egy reális futamot végigvitorlázni. Az utolsó kvalifikációs futamban kétszeres olimpikonunk, Érdi Mári a remek ötödik helyen futott be, és így került az arany csoportba másodikként. Az igazi világbajnokság még csak most kezdődik, óriási küzdelemre van kilátás, hiszen pillanatnyilag mindössze négy pont a különbség a lista első és negyedik helyén álló versenyző között. Vasárnapig tart a világbajnokság, napi két - ezúttal már döntő - futamot terveznek a rendezők, erre meg is van az esély, ugyanis a Galveston-öbölre a következő napokra stabil északkeleti, 10-15 csomós szelet ígérnek a meteorológusok, igaz a zárónapon, vasárnap néhány zivatar belezavarhat az összképbe. Érdekes hely amúgy a Galveston-öböl: a Mexikói-öböl északnyugati oldalán tulajdonképpen egy félszigetekkel védett folyótorkolat, szinte tavi körülményekkel. A maximális mélysége három méter, panaszkodnak is a tengeri körülményekhez szokott versenyzők a rövid, meredek hullámzásra. Ami ugye nagyon hasonlatos a balatonihoz, és ez akár Érdi Márinak előny is lehet...

Eredmények

 Kép: Helen Galli

visyla