Az időjárás - hála Istennek - teljesen rácáfolt a meteorológia előrejelzésére. Eső sehol és a rajtra ígért 7-8 csomós dél-nyugati szél helyett, 12-14 csomós észak-keleti szél várta a rajtvonalon felsorakozó hajókat.  A kilenc órás rajtot követően a mezőny egyharmada a déli oldalt választotta, míg a többiek inkább az északi oldalon felpörgő szelekben bíztak. Utólag be is bizonyosodott, hogy az északi part taktikával készülő párosok jártak jobban. A Trentasette már a rajtot követő percekben az élre állt és próbálta előnyét folyamatosan növelni az őt üldöző Tekila, Westport és Persona előtt. A Sajkodi-öböl felé közelítve északiasodó és folyamatosan gyengülő szél várta a versenyzőket. A mezőny első felének meg kellett küzdenie a 2-4 csomós széllel, ami egyre jobban elfogyott és a többieknek teljesen le is állt. Az öbölben lévő bóját elsőnek a Trentasette vette.

A szerencsésebbek kisebb szélcsíkokat találva lassan maguk mögött hagyták a Sajkodi-öblöt és megindultak a zánkai pályajel felé. Az északi part melletti raumos szakaszon is csak ideig óráig tudták a hajók használni a szép színes vitorláikat, mert az addigi szél először átfordult dél-nyugatira majd észak-nyugatira és ereje is 18-20 csomósra emelkedett. Így jöhetett a befutóig tartó erős szeles cirkálás, ami óriási felüdülés volt a mezőnynek. Ennek köszönhetően minden csapat bőven limitidőn belül érvényesen befutott a balatonlellei célba.

A versenyt végül a Trentasette nyerte Soponyai Géza kormányzásával és Lacsny Gergely kiváló manchaftolásával. Második helyen a Pannónia (Jordán Balázs, Herkó Dezső) míg harmadik helyen a Nelson Flottalízing (Varga Lajos, Lillik Ákos) futott be a célba.

Végül itt is szeretnénk megköszönni a Rudi Trans Kft-nek, hogy idén már 17. alkalommal támogatta 4kezes versenyünket. Örülünk, hogy ilyen, a vitorlázásért elkötelezett támogató áll mögöttünk hosszú évek óta.

Köszönjük!

Éééés, 50-ig meg sem állunk!

 

Fotók: KnoTs Photography – Karsai Tímea