Az edzéseken fantasztikus körülmények voltak, hát ezekért érdemes telente utazni! Seabreeze, 10-15 csomós erősségű szél, napsütés, jó hullámok, szóval minden adott volt a vitorlázásra. A magyar csapatok közül, ki-ki ahogyan érkezett, 2-4 napot töltött vízen, amibe simán belefért a hajóvezetés tanulása, csiszolása és a versenyhezetek gyakorlása is, amit többnyire külföldi barátainkkal együtt szerveztünk.

A verseny közeledtével sejtettük, hogy nem lesz ez egyszerű, mert az előrejelzések nem voltak túl bíztatóak; felmelegedés, növekvő légnyomás volt a tendencia, ami, mint tudjuk, nem tesz jót a szélnek. Mit lehetett tenni, mi versenyezni jöttünk, szóval bizakodtunk. A hangulata mindenkinek jó volt, persze sok izgatottsággal fűszerezve. Eközben a városka megtelt élettel, mert farsang volt és most a karnevál hetére esett a verseny. Folyamatos zene, bulizó helyiek, hatalmas buszok, még nagyobb hangfalakkal és jelmezes, maskarás ünneplők. Igazi fesztivál volt, persze néha árnyalta a képet, hogy volt olyan, mikor reggel 6-kor kezdtek… 😊

Mi versenyezni mentünk, így csütörtökön neki is vágtunk a megmérettetésnek, ami igencsak nehéz nappal kezdődött. Szél nem nagyon volt, illetve elég későn jött meg. Csak 5-6 csomóval érkezett és nehezen is volt olvasható, ami nagy fejtörést okozott a gyerekeknek. Néhányan jobban, mások pedig kevésbé tudták felvenni a fonalat. A nap pozitív meglepetését Vágó Matyi remek szereplése okozta. 23-21. helyezésekkel jelezte, hogy vele bizony számolni kell. Végül két futamot sikerült levitorlázni, aminek rendezésével egyáltalán nem voltunk elégedettek, de alkalmazkodni kell. Másnap ismét selejtező, kicsit jobb szélben és sokkal jobb rendezéssel. Ismét két futam sikeredett, nem is volt benne több. Így persze megszépült az első nap, mert 4 futammal be tudtuk fejezni a selejtezőket és jöhettek a döntők. Bartos Betti volt a nap hőse, mert a záró futamban remeket rajtolva elsőnek ért fel a bójához, majd végül a kiváló 3. helyen fejezte be a futamot és ezzel bevitorlázta magát az arany csoportba. Rajta kívül még Bite Palkó került a legjobbak közé, nagyon kiegyensúlyozott selejtezős teljesítménnyel. Ezüstbe került Vágó Matyi és a jól „hajrázó” Siklósi Lóránt.

A döntő napokra aztán javultak a körülmények, szombaton 8-13, majd vasárnap 8-15 csomós szélben rendezték a futamokat. Az arany és az ezüst csoport 9-9 futammal fejezte a verseny, míg a többieknek 1-2-vel kevesebb sikeredett. Hosszú napok voltak, mert korán kellett kelni, de mindig naplementében érkeztünk a partra, ami persze gyönyörű látvány 😊

Palkó megtáltosodott a döntőkre és tudta folytatni a jó átlagát, így nagyokat lépdelt előre az eredménylistán, végül a fantasztikus 31. helyen végzett. Betti is javított selejtezős helyezésén, 67. lett összetettben. Ezekkel a helyezésekkel a magyar válogatóversenytől függetlenül mindketten kvalifikálták magukat a VB-re, mellettük még Márton Andris helye lett biztos a csapatban.

A versenyt a spanyol Hugo RODRIGUEZ PASCUAL nyerte, honfitársa, Joan DOMINGO CEBAMANOS előtt, bronzérmes lett a lengyel Bartosz ŻMUDZIŃSKI.

Eredmények:

https://www.palamosoptimisttrophy.org/en/default/races/race-resultsall

Szöveg: Szalontai Bence

Fotók: Gémesi Jóka