Nem történt meglepetés a sem 30-as cirkálók, sem pedig az E30-as hajók országos bajnokságán, amit augusztus utolsó hétvégéjén Alsóörsön az Ypsilon Yacht Club kikötőben rendezett a Regatta Yacht Club Egyesület. A nagyobbik osztály nemzeti bajnokságát a Trinidad (kormányos Goszleth Marcell) nyerte, E30-ban pedig a Zarándok (kormányos Kajner Gyula) lett a bajnok – ezzel mindkét csapat megvédte tavaly szerzett címét.

Felemás előrejelzésekkel vágott neki a bajnokságnak a két osztály, a verseny első két napjára ugyanis kedvező, északi-északkeleti, 8-13 csomós szelet jósoltak a prognózisok, a második kettőre azonban inkább a parton ülés nézett ki a mezőnyöknek. E várakozások aztán olyannyira be is jöttek, hogy a verseny első és második napján 3-3 futamot teljesítettek a mezőnyök, majd a következő két napon egyet sem sikerült, sőt a kikötőt is csak a szelet fürkésző rendező motoros hagyta el.

A nyitónapon 8-10-20 fokról érkező, 10 csomó körüli, néha ennél erősebb széllökésekkel járó áramlásban 1600 méteres pályán versenyzett a 10 cirkáló és 9 Európa egység. A szél csak viszonylag volt stabil, nagyokat nem lengett, de a pályát futamról futamra igazítani kellett. A második napra a kedvezőtlen – viharos erősségű szélről szóló – következő napi prognózis miatt 4 futamot tervező rendező már jóval nehezebb helyzetben volt. A szél ugyanis 50-től 140 fokig járt, s bár ezek a szélső értékek voltak, 60 fokos lengés azért „alapértelmezettnek” minősült. A kezdetben frissebb 11-12 csomós szélben a futamok között hosszabb ideig kellett várni, hogy egyáltalán pályát lehessen tűzni, és a végül megrendezett három közül kettőben is előkerült a Charlie zászló, azaz futamon belül is kellett változtatni a cirkáló tengelyen. A tervezett negyedik futam pedig el is maradt, sőt az Európa 30-as mezőny utolsó befutó szakaszának második felében össze is omlott az addig is fokozatosan gyengülő szél, éppen csak célba tudtak érni a hajók.

A verseny harmadik napja aztán az „alap felemásságon” belül is felemás lett, hiszen hajnalra és reggelre viharos szelet jelzett a meteorológia, amiben nem i tévedtek, az azonban már nem jött be, hogy az erős szél lassan gyengülve mérséklődik csak. Amire vízre szálltak volna a mezőnyök a kiírt rajtidőhöz, már csak 2-3 csomó fújdogált a versenyterületen, s az is hatalmasakat lengett, teljesen kialakulatlan, versenyzésre alkalmatlan volt. A nap folyamán néha bíztató képet festett a versenyterület, de a helyszíni mérések cáfolták a látottakat, így futam nélkül telt el a nap. A verseny negyedik napja nem sok kétséget hagyott: egész nap „olajvizet” mutatott a versenyterület, így nem is volt kétség afelől, hogy ezen a napon nem lehet versenyezni. Így mindkét osztály számára 6 futammal zárult a 2026-os országos bajnokság.

A helyezettek:

30-as cirkáló osztály

  1. Trinidad (kormányos Goszleth Marcell, Szörényi Ádám, Adorján Csaba, Németh Áron)
  2. Persona (kormányos Kelemen Tamás, Vigh András, Horváth Ákos Miklós)
  3. 3. Kékmadár (kormányos Wossala György, Wossala Kristóf, Jakó-Kulcsár Gábor, Kocsis Bence Attila)

Európa 30-as osztály

  1. Zarándok (kormányos Kajner Gyula, Fabó Péter, Király Zsolt, Török László, Török László (t)
  2. Buddhajó (kormányos Bodnár Balázs, Jeni Gábor, Sólyom Zoltán, Szrapkó Zsolt)
  3. Nagymágus (kormányos Takácsy Géza, Takácsy Dorka, Tegze Miklós, Tompa Ferenc)

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

Fotók ITT