Kedden, a Csopakon zajló finn dinghy Európa-bajnokság harmadik versenynapján a nyitónaphoz (vasárnap) hasonló körülmények között versenyeztek a finnesek, végig szakadó esőben 0 és 50 fok között változó, 10,2 és 17,6 csomó közötti erősségű szélben – nem több, mint 15 fokban - két futamot teljesített a mezőny.
Az első futamot még inkább északkeleti szélben tudta elindítani Farkas Péter főrendező, de már a futam folyamán is látszott, hogy az erősségében stabil szél balra fordul, így a második cirkálószakaszt módosítani is kellett. A következő futamban a cirkálószakasz tengelyét már a megváltozott szélirányra, azaz 10 fokra tűzte ki a rendező. A nap második etapjában kicsit gyengébb, 9,8 és 12,7 csomós szélben versenyzett a mezőny, de az Oscar lobogó fenttartásához, azaz a szabad pumpáláshoz mindvégig elegendő szél maradt. A szóban forgó körülmények között a korábbi listavezető magyar Németh Domonkos fölénye megkérdőjelezhetetlennek bizonyult. Mindkét futamban végig az első helyen vitorlázott, így komoly előnnyel nyerte meg azokat, így a nap végén összetettben visszavette az első helyet.
Az Európa-bajnokságon eddig öt futamot teljesítettek, így ezek közül a legrosszabb eredmény már nem számít bele az összetett sorrendbe. Az első három helyezett személyében mindezzel együtt sem történt változás. Tehát a kieső futammal számolt listán Németh Domonkos négy futamgyőzelemmel áll az első helyen, őt a hétfőn még élen álló francia Laurent Hay követi, majd a portugál Felipe Silva következik. A dobogós helyezéseken állókat sorrendben Haidekker Elemér, Alessandro Marega és Bartosz Szydlowski követi. Ez azt is jelenti, hogy a top 5-ben két magyar sportoló szerepel, a top 20-ban pedig hat magyar versenyző - Németh Domonkos és Haidekker Elemér mellett - Pallay Tibor (12.), Lukáts Ákos (16.), Székely Antal (18.), Huszár Géza (20.) kapott helyet.
A teljes eredménylistát az alábbi linken lehet megnézni:
Finn dinghy Európa-bajnokság eredményei
Fotók: Robert Deaves