Szombaton három, vasárnap két futamot tervez a főrendező, Erdélyi Béla. A MET Klasszikus Kupa ranglistaverseny a 30-as, 50-es, 70-es, Európa 30-as, összevont cirkáló, 15-ös túrajolle, Dragon, 25-ös túrajolle és Folkboat hajóosztályoknak. A 40-es cirkálók „csak” egy jó versenyt futni jönnek majd Földvárra.

Az Európa 30-as, a Dragon és a Folkboat osztályok a Ripka László emlékverseny díjaiért is küzdenek. Ripka László neve egybeforrt a Fétis Európa 30-assal. Saját maga építette ezt a hajót, 1987 augusztusában tették vízre. Nyert vele országos bajnokságot, Európa-kupát, osztályában Kékszalagot, Fehér szalagot. Ma is a család tagjai és barátaik viszik a hajót.

A hétvége időjárása a meteorológusok szerint változatosnak ígérkezik, viszont erős szél nem fogja próbára tenni a mezőnyt. Szombatra déli-délnyugati, vasárnapra – némi eső kíséretében – északias légáramlás várható.

A megszokott és népszerű szombat esti grillvacsorára és borkóstolóra a Spari telepen várnak minden résztvevőt.

A klasszikus osztályok megmérettetésének támogatója – a korábbi évekhez hasonlóan – a MET Csoport.

Kép: Kézai Zsolt

visyla