Csőregh Zoltán, a magyar 420-as osztályszövetség elnöke jelentette a helyszínről:  "Tegnap harcos napja volt a VB mezőnynek. 18-20 bf. szél, már-már óceáni hullámokkal. Küzdelem a köbön, főleg a mieinknek, akik még nemigen találkoztak ilyen viszonyokkal. A Simó-Csermák egységnek mégis sikerült egy 9. futameredmény, ami összetettben is sokat lendített rajtuk az U17 flottában. Szintén az U17-ben a Heizer-Dóczi párosnak is becsúszott egy DNC, de ezen kívül egyenletes teljesítménnyel 25-30 körül tudtak eddig hozni minden futamot. A felnőtt mezőnyben az Érdi fiúk éppen bejutottak az arany csoportba, Csőreghék az ezüstben folytatják. A Siklósi-Bősze páros is begyűjtött egy DNC-t és sok tapasztalatot, a Vándor-Tolnay egység vérben és tengerben is úszott, ők egyszer sem tudtak befutni, ez a két csapat a bronz csoportban megy tovább.

A női mezőnyben kisebbek a testsúlyok, így még nagyobb volt a tusa. Félszélben a mezőnyből senki nem húzott spinakert, így is estek-keltek… ez talán beszédes. Szerencséjükre nekik csak két futamuk volt, hiszen ők az első napi szinte szél nélküli rémfutam miatt egyel előrébb tartottak. A Litkey-Érdi duó bejutott az arany csoportba, a Somogyi-Tausz páros a második futamot feladta. 

 A tegnapi dzsihád után ma békés, szinte balatoni körülmények között zajlott a három futam, csak a forróság emlékeztette a versenyzőinket arra, hogy mégis Katalóniában vannak. Örülhettünk futamgyőzelemnek is, a Csőregh fiúk megnyerték a mai harmadik futamot az ezüst csoportban (a második kreuzot már első helyen fejezték be. A világbajnoki felnőtt mezőnyt jellemzi, hogy így most összetettben eggyel mögöttük áll az a francia egység (Zou SCHEMMEL - Jean-Philippe BOUDARD), amely nemrég Gdyniában harmadik lett az EB-n, U19-ben pedig második. Simóék is villantottak, nekik sikerült 5. és 7. helyet futniuk, de bekacsintott sajnos egy BFD is. Ez a betűkombináció más párosokat is megtalált ma: az Érdi fivérek, és a Siklósi-Bősze duó is kapott egyet-egyet.

A Heizer-Dóczi és a Vándor-Tolnay páros ma jobban ment, mint a korábbi napokon, ami biztató!"

 Eredmények 9 futam után

Nők:

Litkey-Érdi 30.

Somogyi-Tausz 63.

U17:

Simó-Csermák 57.

Heizer-Dóczi 67.

Férfi/vegyes:

Érdi-Érdi 39.

Csőregh-Csőregh 49.

Vándor-Tolnay 120.

Siklósi-Bősze 125.

A világbajnokságon 130 férfi/vegyes, 64 női és 83 U17-es páros indul. A záró futamok és a díjkiosztó július 29-én szombaton lesz.

 Eredménylista: https://2023worlds.420sailing.org/en/default/races/race-resultsall

Kép: Andrea Lelli