Az időjárás-előrejelzés nem volt túl biztató, mégis a bajnokságok első két napján már öt futamon voltak túl a versenyzők. Nehéz szélviszonyok között, kellő türelemmel kivárták a lehetőségeket - írta a rendezőegyesület a hivatalos weboldalán. 

Az első nap parti halasztással kezdődött, majd kicsúszott a vízre a mezőny, és egy futamot sikerült teljesíteni. A második próbálkozásból végül november lobogóval érvénytelenítésre került sor egy erőteljes szélforduló miatt. A csütörtöki napon az országos bajnokság indulóit pizzapartival várták a partra érkezéskor - írta a BYC. 

A pénteken egy órás parti halasztással kezdtek, majd megérkezett az északi szél, ami szintén játékos volt mind a versenyzői mind a versenyrendezői oldalról, de a 3-16 csomó közötti szélben tudtak rendezni négy futamot. Ezek mindegyike fair körülmények között zajlott.

A szombaton a Füred Kupa One Design Trophy négy induló hajóosztályának: Asso 99, Elliott 770, Scholtz 22, J/24 is elkezdődött a regatta. Azaz csak kezdődött volna… Sajnos az időjárás ezen a napon nem volt kegyes a mezőnyhöz, így egész nap parti halasztással telt, a nap végén kolbászpartival és borkostolóval várta a rendezőegyesület a két verseny indulóit.

A negyedik nap egy órával korábbra hozta a rendezőség a figyelmeztető jelzést, ami a meteorológiai-előrejelzés szerint indokolt volt, de mégsem jött a várva várt szél. 12:40-kor azonban – kisebb csodaként – megérkezett a szél, amelyben a Füred Kupa ODT indulóinak egy futam belefért mindegyik hajóosztálynak, így végül náluk is tudtak eredményt hirdetni.

Az eredményekről a BYC-oldalán, ide kattintva lehet tájélkozódni. 

Szöveg és fotók forrása: https://byc.hu/