A 420-as osztály aktivitása és versenyzése a terveknek megfelelően alakult 2023-ban – derül ki a nyáron formálisan is megalakult osztályszövetség elnöke, Csőregh Zoltán értékeléséből. A versenyszezon során 28 egység vett részt a hazai versenyeken, közülük 23 rendszeres résztvevő volt a ranglistaversenyeken, a rendezett bajnokságon pedig rekordmezőny gyűlt össze.

A 2023-as bajnokságot szeptember közepén a Keszthelyi Yacht Club (KYC) rendezte, az osztály ezzel is támogatta a klubot abban, hogy helyben is erősödni tudjon a 420-as élet. Az osztály „újkori” hazai történet során még nem látott mezőny állt rajthoz – volt olyan egység, amely a bajnokság előtt egy héttel kapta meg a hajóját, így pár napos edzéssel a hátuk mögött vágtak bele. Sőt, hosszú évek után annyi női páros gyűlt össze, hogy számukra is ki tudták hirdetni a bajnoki címet.

„2024-ben a bajnokságot a Kereked fogja rendezni, akik igazán profik ezen a téren, erre alapozva megpróbálunk nemzetközi mezőnyt is vonzani” – mondja az osztályszövetség elnöke, Csőregh Zoltán. Várakozásai és az eddigi információk szerint a hazai résztvevők száma 30 fölé emelkedik. A hazai mezőny gyarapodása együtt jár hajóvásárlásokkal is, egymás után érkeznek be a hajók az országba.

A frissen csatlakozó egységek egyelőre inkább az osztály tömegbázisát erősítik. A 420 mezőnyben meghatározó szerepet tölt be az utánpótlásnevelés is, hiszen ez az egyik legfontosabb utánpótlás osztály, az olimpiai 470-es felvezetője. Az érdeklődők "nyílt napok" keretein belül ismerkedhetnek az osztállyal, ilyenkor edzők és tapasztalt versenyzők mutatják be a 420-asosztály vonzerejét. Jövőre a kezdők a Nádas Cup sorozatban is szerezhetnek majd tapasztalatot és sikerélményt.

Az osztály tagjai aktívak voltak a nemzetközi versenyeken is, 14 olyan egység volt, mely legalább egy külföldi versenyen elindult a nyolc közül, ami a nemzetközi naptárukban szerepelt: olasz, szlovén és francia ranglistaversenyek, valamint a lengyel EB és a spanyol VB. Az áprilisi Izola Spring Cup-on az Érdi Félix-Érdi Vince és a Csőregh András-Csőregh Misi páros is a mezőny első 20 százalékán belül végzett, az alicantei nyílt világbajnokságon az Érdi fivérek a 130-as felnőtt mezőnyben 30. helyet szereztek (23 százalék), majd a szezon végén harmadik helyet szereztek Portoroz-ban, a jövő évi EB helyszínén rendezett próbaversenyen.

A decemberi brazíliai Buzios-ban rendezett ifjúsági világbajnokságon a bajnok Érdi Félix és Lacza Zaránd képviselték a magyar 420-asokat, a versenyen a 17. helyen végeztek, ezzel az európai vetélytársak közül a német és a szlovén párost sikerült megelőzniük.

Számottevő téli programot bonyolítottak le a 420-as hazai élmenői, decemberben Palamos-on a Christmas Race-en vettek részt lesz az egyik helyszín, januárban a brazíliai ifjúsági világbajnokságon versenyeztek, februárban pedig San Remoban a Carnieval Regattán állnak rajthoz a tervek szerint, majd további olasz kupaversenyek jönnek. E versenyek a nyári világversenyekre is felkészülést és válogatást jelentenek. A Csőregh fivérek egész télen egy francia programban vesznek részt, heti három vízen töltött edzéssel és elindulnak a téli francia versenyeken is.

2023 nyár elején végre formálisan is megalakult az osztályszövetség és öt tagból álló elnöksége.

„Az osztály idei működésével kapcsolatban arra vagyok a legbüszkébb, hogy három olyan klub is van, ahol elhatározták, hogy a 420-ast is beveszik a programjukba” – mondja az elnök. A szélesedő bázis komoly reményekre ad okot az osztály további fejlődésével kapcsolatban.

csl