Az előrejelzéseknek megfelelően gyengülő szélben telt a 420 osztály világbajnokságának második és harmadik napja a törökországi Urlában, szombaton 12-13, vasárnap pedig 10 csomó körüli szélben versenyeztek a mezőnyök.

Vasárnap lezárult a kvalifikáció és ennek eredményeként két magyar egység, az Érdi-Csizmazia a nyílt (férfi/vegyes) kategóriában, a Kovács ikrek pedig az U17-esek között az aranycsoportban folytatja a versenyt. „Mindkét egység esetében reálisan számíthattunk az, s nekik továbbra is minden esélyük megvan a jó eredményre” – mondta Gyapjas Balázs, a csapat egyik edzője.

Érdiék és Kovácsék is kiemelkedő futameredményekkel biztosították helyüket a legjobbak között, a pillanatnyilag a 23. helyen tartózkodó Érdi-Csizmazia kettős az ötödik futamban a 8. az ikrek pedig 7., 6. és 3. helyezésekkel a 15. helyen zárták a kvalit.

„A többieknél egyelőre egyértelműen kiütközik a nemzetközi rutin hiánya, gyorsak az egységeink, gyorsan közlekednek a pályán, de időről időre becsúszik valami hiba, ami miatt aztán hátrébb kerülnek.”

„Mindenkinek vannak céljai a hátralévő részre, tehát minden rendben, ez első final futamokban kiderül, hogy lehet-e az eddigieknél akár vérmesebb reményeket is táplálni” – fogalmazott Gyapjas. „Még hat futam hátravan, bőven lehet osztani pontokat az ellenfeleknek.”

A magyarok helyezései hat futam után, a döntő futamok előtt:

Nők (42 induló)

30. Litkey Janka–Érdi Hanna

39. Tolnay Gréta–Németh-Faisztl Réka (BYC1912/BS-FVK)

Férfi/vegyes (101 induló)

23. Érdi Félix-Csizmazia Bence (THE) - aranycsoport

59. Vándor Botond-Tóth Lőrinc (BYC1912/Deboti SE) – ezüst csoport

83. Heizer Marcell-Dóczi Bendegúz (BYC1912) – ezüst csoport

91. Madzin Bodza-Bősze Marcell (BYC1912) – ezüst csoport

U17 (73 induló)

15. Kovács Bendegúz–Kovács Boldizsár (BYC1912) - aranycsoport

részletes eredményeket itt lehet nézni.