Most, hogy itthon vagy, tudsz egy kicsit pihenni? A következő világkupa verseny, az utolsó nagy regatta az olimpia előtt, a Hyéres Olympic Week, április 20-án, két hét múlva kezdődik…

Adtam magamnak két nap pihenőt, aztán erőnléti edzések következnek, utána pedig 16-án este elutazom Párizsba, mert 17-én és 18-án az Adidasnak lesz az olimpiai formaruha bemutatója, amire meghívtak. A magyar olimpiai csapatot is hagyományosan az Adidas öltözteti. Onnan egyenesen repülök Hyéresbe. Nagyon közel van ez az esemény a versenyhez, de bevállaltam, mert egyrészt még nem voltam Párizsban, másrészt nagy megtiszteltetés egy ilyen nemzetközi olimpiai eseményen képviselni Magyarországot.

Beszéljünk egy kicsit Mallorcáról, a Trofeo Princesa Sofia Világkupa versenyről, amelyet első magyarként sikerült megnyerned. Olimpiai évben ennek a regattának különös súlya van: ez, és a nemsokára következő Hyéres az utolsó két nagy erőpróba az ötkarikás játékok előtt, ahol a teljes élmezőny jelen van. Milyen előzetes elképzelésekkel mentél oda, milyen stratégiával? Hiszen ismerted a vízterületet, a legnagyobb ellenfeleidet…

A sportpszichológusommal van egy célunk, egy elvünk, hogy a nyerést azt gyakorolni kell. És mindig azon vagyok, már egészen régóta, hogy a nyerés az ne egy olyan dolog legyen, hogy hú, hogyha minden összejön, akkor hátha… Hanem hogy ez egy begyakorolt dolog legyen, ezen dolgozunk. Persze ha az ember ott áll egy ilyen óriási verseny előtt, mint a palmai világkupa, fantasztikus mezőny van, és nagyon nehéz szél, akkor ez nem ilyen egyszerű… Nem annyira szeretem egyébként ezt a helyszínt, borzasztóan együtt van a mezőny a seabreeze-es napokon, roppant kicsik a különbségek szélerőben, szélirányban a pályán, ha 30 másodperccel később fordulsz akkor lehet, hogy az első tíz helyett felérsz harmincötödiknek… Tudtam, hogy nagyon szoros lesz a verseny, hogy valószínűleg nagy pontszáma lesz mindenkinek, a verseny végén lehetett is látni, hogy ez történt. Annak örültem nagyon, hogy tök mindegy hogy milyen szél volt – az elején viharos széllel kezdtünk, és volt nagyon gyenge szeles napunk is – mindig a mezőny elejében tudtam vitorlázni, nagyon jókat tudtam feljönni a hátszelekben és a második krajcokon, nagyon örültem ennek, mert nem értem sokszor jó helyeken fel az első szakasz végén… de utána mindig tudtam nagyokat menteni.

Végignézve a futameredményeidet, azt láttam, hogy megpróbáltál minél kevesebbet hibázni. A legnagyobb ellenfeleidnél vagy becsúszott egy korai rajt, vagy egy kióvás, vagy egy nagyon rossz futameredmény. Például Tokió olimpiai bajnoka, a négyszeres világbajnok dán Anne-Marie Rindom a végén 13. lett, volt DSQ-ja és 43. helye is a listán, az olimpiai arany és ezüstérmes holland Marit Bouwmeester 18. lett, DNC-vel, 32. és 35. futam eredményekkel. A te jó átlagod a végén nagyon jól fizetett.

Igen, a palmai versenyre jellemzőek a mezőny elejében is a magas pontszámok, mondtam is Zoe Thomsonnak, az ausztrál barátnőmnek, aki második lett a versenyen, hogy az a cél, hogy az arany csoportban az első tizenötben érj fel a felső bójához, és onnan kell utána feljönni. Mert ha átlagban ezt tudod hozni, akkor nagyon jó pozícióból indulsz.

Tehát ha ott vagy stabilan az első tízben, akkor mondjuk egy dobogós futameredményért nem érdemes extrém kockázatot vállalni?

Ez azért nem teljesen így van. Mindig érdemes okosan kockáztatni. Lehet hülyén kockáztatni és lehet okosan kockáztatni. Én nem érzem, hogy a verseny bármely pontján extrém kockázatot vállaltam volna. Nagyon jó a sebességem, ez biztonságot ad. Volt olyan, hogy az első kör végén a lenti kaput tizennyolcadiknak vettem, és a második krajcban feljöttem hatodiknak. Vagy hátszelekben jöttem fel tíz helyet.

Ez a fajta önbizalom nagyon fontos, elsősorban önmagad számára. De vajon a te magabiztos versenyzésed, az egyre jobb eredményeid hogyan hatnak az ellenfeleidre? Egy világbajnok, Európa-bajnok, Világkupa verseny győztes vitorlázó mellé máshogyan állnak be a rajtál, másképp viselkednek veled kiélezett szituációkban?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy igen, ez az egyik oldalról nekem önbizalmat ad, és nyugodtsággal tölt el, hogy jó munkát végzünk az edzőmmel, Enricoval és az erőnléti csapatommal. Másrészről, ha szorul a hurok a többiek nyakán... ha ők érzik azt, hogy én a fontos szituációkban, nagy nyomás alatt mindig jól teljesítek, és ők meg rontanak, akkor az nekik azért megingathatja az önbizalmukat. A múlt héten érzékelhetőek voltak konkurrens csapatoknál feszültségek, sokan a nagyon nagy riválisaim közül óriásiakat hibáztak, és én megint be tudtam bizonyítani, hogy tök mindegy, hogy milyen szél fúj, milyen trükkös, ott tudok lenni a mezőny elejében. Ez nekik mindenképpen egy elég negatív élmény.

Elég idegtépő lehetett az utolsó nap, a szombat, az éremfutam napja. Sokáig vártatok, egészen délutánig a nagyon gyenge szélre. Sokan nem értették, hogy te, aki éremfutam specialista vagy, hiszen az utolsó két ilyen versenyt, az idei világbajnokság és Európa-bajnokság zárásakor is megnyerted, ezúttal kilencedik lettél.

Egyrészről nagyon nagy előnyöm volt az éremfutam előtt, tizennégy pont, kicsi volt az esély arra, hogy elbukom az aranyat. Másrészt három ausztrál lány volt az éremfutamban, ők az olimpiai helyért csatáztak, abba nem akartam beleszólni, igazából arra koncentráltam, hogy velük menjek. (Az éremfutamba két ausztrál versenyző jutott be közvetlenül Mári mögött. A szerk.) Nem azt a szép vitorlázást hoztam, amit szoktam a medal race-ekben, és ez egy lecke volt számomra, hogy milyen gyorsan lehet bukni a métereket, ha az ember nem maxolja ki magát minden pillanatban, úgy ahogy szoktam egyébként. Kicsit maximalista vagyok, aztán ez utólag zavart. Ha nem vitorlázom jól egy futamban, akkor nem vagyok boldog.

A fotókon, amik megjelentek rólad a győzelmi dobogón, már felhőtlenül boldognak látszol…

Persze, az is voltam! Egy ilyen hét után nagyon jó érzésekkel várom a következő Világkupa versenyt, a munka a terv szerint halad!

fotó: Sailing Energy/Princesa Sofía Mallorca

Visy László Oszi