A Spartacus éjszakai nagyhajós túraversenyét idén hetedik alkalommal rendezték meg. Június 22-én, szombaton 15 órakor kormányosértekezlettel és a hagyományos keleti ízeket felvonultató gourmet fogadással kezdődött a program, a rajt 18 órakor volt északias, gyenge szélben. 84 hajó nevezett, egy korai rajtos hajó kivételével fegyelmezetten vágott mindenki neki a Földvár-Györök-Földvár versenytávnak.

A szél - egy rövid ideig tartó györöki szélcsend ellenére - végig kitartott, néha meg is frissült, ennek köszönhető, hogy az RSM modifikált RC 45-ös katamarán, Vándor Róbert és csapata: Kalocsai Zsolt, Lange Péter, Bali István, Fekete András, Margitics Botond rekordközeli teljesítménnyel nyerte meg a 2024-es Ezüst szalag nagyhajós éjszakai túraversenyt,  3 óra 9 perc 46 másodperces idővel! A verseny időrekordját ők tartják egyébként, 2018-ban az első Ezüst szalagon 3 óra 4 perc alatt tették meg ugyanezt a távot. Az idén tehát másodszor nyertek ezen a versenyen. Rajt - cél győzelmet arattak, pontosan, jó sebességgel indítottak, egy hosszú déli parti takkal kezdték a versenyt, ami a másik két, észak felé kiforduló katamaránnal szemben jó döntésnek bizonyult. 17 perces előnnyel vették a Team Kaáli előtt a györöki fordítóbóját, kevesebb mint másfél órai vitorlázás után.

Az RSM facebookos versenybeszámolójából tudjuk, hogy odafelé, a Szigligeti öbölben kemény széllel szembesült a csapat: "Itt már 2-es reffen és fock nélkül küzdöttünk a hajó sebessége pedig még így is 20 csomó felett volt folyamatosan. Ekkor már erősen elgondolkodtunk azon a 26 csomó körüli szélben, hogy kell-e ezt erőltetni? A hajó kitűnően bírta a kifejezetten zord viszonyokat és a kiválóan összeszokott csapat pedig hiba nélkül tette a dolgát."

Abszolút második a Team Kaáli Décision 35-ös katamarán, Virág Flóra kormányzásával, 21 óra 29 perc 20 másodperckor értek be. Flóra versenyzőtársai: Sallai Gábor, Belle Örs, Tisóczki Ferenc, Kadlecsik Márton, Debreczeni-Mór István.

A rajtnál még az élbollyal vitorlázott a Prospex-Delta katamarán, Kaiser Kristóf és csapata, ők azonban feladni kényszerültek a versenyt, mert homokpadra futottak, ahonnan csak motorosuk segítségével tudtak szabadulni. Innentől már csak egytestű hajók csatáztak a helyezésekért.

Az abszolút verseny harmadik helyén, első egytestű hajóként a Quantum Sails Trentasette futott be, Lacsny Gergely kormányzásával, 5 óra 55 perc 50 másodperc vitorlázás után. Versenyzőtársai: Temesfői Zénó, Lempel Balázs László,Tóth Sándor, Szentmarjai Gábor, Keresztes István, Schmidt Bernát, Honti Béla, Mayor Gergely.

Negyediknek, az egytestűek között másodiknak egy utánpótlás-csapat jött be, a René Raffica (tavaly még René Lezardként emlegették), Király Zsolt irányította a minden bizonnyal a mezőny legalacsonyabb átlagéletkorú legénységét.

  

A hajóról így írt tavaly a Raffica Sailing Team facebook oldala:

„Sziasztok! Örömmel mutatjuk be nektek csapatunk legújabb tagját. A kisasszony a Rene Lezard nevet viseli, Libera A tipusú, 1989-ban jött a világra és azt követő években négy alkalommal nyerte meg a Rund Um - ot a Bodenseen. Csapatunk a téli időszakban, megszépíti, felújítja, tavasszal pedig elkezdjük a junior csapatunk építését, edzését a hajóval. A feladat nem kicsi, ahogy a lelkesedésünk sem. Köszönet Salcher Joachimnek, Lichter Róbertnek, Ruják Istvánnak és Sven Akermannak. Nélkülük ez a szépség az enyészeté lett volna."

A jó helyezés (sokáig vezették az egytestűek külön versenyét...) bizonyítja, hogy a felújítás és a fiatal csapat összeállítása is remekül sikerült. Kormányos Király Zsolt, a versenyzőtársak: Király Dávid Zsolt, Tamás Gábor Tamás, Nemes Attila, Dominek Csongor, Molnár Szabolcs, Czibor Gergő, Turcsán Ádám Tamás, Szkaliczki-Gyenge Péter, Egervári Marcell, Czégai Marcell, Török László.

Ötödikként az Irokéz 70-es cirkáló futott be, Pajor Zsolt és csapata. Hatodik a Tantál 8m OPEN lett, Fazekas Gábor kormányzásával.

A Balaton déli oldala alatt elvonuló zivatarzóna kifutó szele szerencsére nem csapott le, viszont éjfél után megjött az ígért északias frissülés. Hajnalban másodfokú viharjelzés lépett életbe, 13-16 csomós északi szél fújt a mezőny végének is a kora reggeli órákban.

Reggel 6 óra 9 perc 53 másodperckor, valamivel több mint 12 órás vitorlázás után befutott az utolsó hajó, a Glória (Magyar Cruiser Hajóosztály), Németh Olivérrel a kormánynál. Versenyzőtársai Scheib Gábor és Komondi Norbert. (A képen.) Remek verseny volt, jó széllel, gyönyörű naplementével és napfelkeltével, az utolsók is vidáman, mosolyogva értek célba.

A versenyről folyamatos tudósítás volt olvasható a spartacus.hu oldalon: https://spartacus.hu/hirek/ezust-szalag-2024-elo-hirfolyam/

Az eredmények is folyamatosan frissültek: https://spartacus.hu/versenyeink/ezust-szalag-2024/

Kép: Cserta Gábor, Böröczky Bulcsú (nyitókép)

Visy László Oszi