Az első nap futam nélkül telt, a sűrű köd miatt nem tudott kialakulni a megszokott szél. Kedden és szerdán azonban sikerült összehozni az öt kvalifikációs versenyt, szerdán például három futamra került sor nagyon jó körülmények között. 10-12 csomóban rajtoltak az aznapi elsőben és 20 csomó körüliben futottak be a harmadikban a versenyzők napsütés, stabil szél és 2-3 méteres hullámok mellett.

Több versenyzőnk is remekelt ezen a napon. Lackó Sára (BYC) 13., 3. és 7. helyezésekkel jutott az arany csoportba az összetett 8. helyén.Héder Benedek (Spartacus VE) a fiúk között 10., 6. és 4. helyezésekkel az összetett 10. helyét foglalta el a döntők előtt.

Zombor Zóra (BYC) harcolta még ki az arany csoportos indulás jogát. Bite Pál (Procelero SE) 16., 36. és 19. helyezésekkel az ezüst csoport közvetlen élmezőnyében folytathatta. Pintér Kristóf 15., 29. és 17. helyezésekkel minimális pontszámmal lemaradva az arany csoportról az ezüst csoportba került. Dénes Vince (BYC) és Schriffert Péter (MVM SE) az emerald csoportban folytathatta.

A negyedik nap ismét futam nélkül telt, szél hiányában, ám az utolsó előtti napon remek időben három döntő futamot sikerült teljesítenie az összes csoportnak. Héder Benedek a 6., Lackó Sára a 8. helyen várta a legjobbak között az utolsó napot. Vasárnap a gyenge, mindössze 4-6 csomós szél- és az időkorlát - csak a fiúk arany és ezüst csoportjának, és a lányok arany csoportjának adott lehetőséget egy-egy futamra, amelyben Héder Bendzsi tizedik lett, ezzel feljött az összetett verseny negyedik helyére! A giga mezőnyben elért világbajnoki negyedik hely egyebek közt egyenletes versenyzésének köszönhető: öt alkalommal végzett az első hat hely valamelyikén a futamok során.

Lackó Sára maradt nyolcadik, ez is fantasztikus eredmény a 150 hajós mezőnyben. Sára tudott még az arany csoportban is futam hatodikként befutni, igazolva tehetségét.

A 277 hajós fiú mezőnyben Bite Pál (Procelero SE) 84., Pintér Kristóf (BYC) 86., Schriffert Péter (MVM SE) 217., Dénes Vince (BYC) 222. lett. 

A lány mezőny másik magyar indulója, Zombor Zóra (BYC) 70. helyen zárt.

Legjobb ifi ILCA vitorlázóink sikerei azt jelzik, Érdi Mári és a Vadnai testvérek mögött erősen készülnek a következő laseres top vitorlázók, olimpiai reménységeink.

Köszönet Csomai Józsefnek, Lackó Sára és Héder Benedek edzőjének a tájékoztatásért.

Eredmények: https://vilamourasailing.sailti.com/en/default/races/race-resultsall/text/2024-ilca-4-youth-world-championship-en

Kép: ProwMedia

visyla