Izgalmas, változatos szélviszonyok közt került sor a 11 hajóosztály futamaira, mivel a hét elején még délben menetrendszerűen megjött és erősen fújt az Ora, ez a Garda tóra jellemző termikus déli szél, a hét vége felé a párás, meleg idő és a fokozatosan kiegyenlítődő hőmérséklet-különbség miatt egyre gyengébben jött be, emiatt reggel is próbáltak futamokat rendezni a gyenge, a megszokott körülményektől lényegesen bonyolultabb északiban. A verseny utolsó két napján sok halasztás után nem is sikerült minden hajóosztályban a kiírt futamokat levitorlázni. Az olasz rendezők kitettek magukért: hat klub összefogásával, a tó északi részén kitűzött öt pályán rendezték meg a futamokat a 70 nemzet 418 versenyzője számára.

Nehezek voltak tehát a körülmények, voltak olyan napok, amelyek nem voltak igazán kedvezőek a magyarok számára.

ILCA 6 férfi kategóriában Héder Benedek 9 futam után 11. lett a 62 hajós mezőnyben. Lázas volt, fájt a torka, nem volt a topon. Ennek ellenére jól vitorlázott, de a kifejezetten erős szeles futamokhoz még nem elegendő a testsúlya, az idősebb, nehezebb versenyzők ezek között a körülmények között jobb sebességeket tudtak elérni. Hasonló volt a helyzet az ILCA 6 női kategória futamain Lackó Sárával, az 53 induló között elért 10. helye szép teljesítmény, kedvezőbb szélviszonyok között ő is előrébb tudott volna végezni. Ezzel együtt elmondható, hogy mindkét laseresünk az első húsz százalékban végzett, ez az eredmény a mezőny erősségét és létszámát ismerve kifejezetten jónak mondható. 

Női szörfben jól szerepelt Simon Hanna, hetedik lett 18 futam után a 26 fős mezőnyben.

Szkiffeseink is helytálltak: női 29er osztályban Fehér Boróka és Fehér Szonja tizenegyedik lett a 24 egység közül, hat tízen belüli helyük volt a 13 futam során. Férfi/vegyes 29er osztályban Kis-Szölgyémi Soma és Juhász Sámuel 29 páros közül a 12. helyen végzett a 29 hajós mezőnyben, a verseny során tudtak futamot is nyerni.

Nacra 15 vegyes kategóriában a Litkey Sámson – Dardenne Naia kettős hetedik lett a 12 induló közül. 

Férfi szörfben, iQFOiL osztályban Schneider Milán 38 induló közül huszonnegyedik.

420 férfi/vegyes osztályban Vándor Botond és Tóth Lőrinc 22. lett a 24 induló közül, 420 női kategóriában Farkas Júlia és Csermák Dorottya a 16. helyen végzett a 19 hajós mezőnyben.

420-as párosaink részben frissen álltak össze, részben nem régen kerültek Optimistből ebbe a hajóosztályba, számukra a tapasztalatszerzés volt az elsődleges feladat.

Napi videós összefoglalók: https://www.youtube.com/@WorldSailingTV

Eredmények: https://worldsailingywc.org/2024-results-centre/

Nyomkövetés: https://www.metasail.com/

visyla