Színvonalas, izgalmas nemzetközi Nacra 15 versenyt rendezett a Spartacus Vitorlás Egylet Balatonföldváron a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Sportügynökség nonprofit Zrt. támogatásával. A négy napos regatta Európa-kupa verseny – Super Series Hungary - és országos bajnokság is volt egyben, huszonnégy páros nevezett.

A nemzetközi versenyben taroltak az olaszok: az első a Vargiu-Fedeli, a második a Vascellari-Bandel, a harmadik a Usai-Lisci páros lett, mindannyian Cagliariból érkeztek, klubjuk a katamaránozás igazi fellegvára. Ide jár ki rendszeresen edzeni az abszolút versenyben negyedik, U17-ben pedig második Litkey Trisztán – Kovács Áron kettős (Pöff SE) is, akik ezzel a remek eredménnyel címvédőként a 2024-es magyar bajnoki címet is megszerezték. A bajnoki ezüstérmet Boldizsár Balázs és Pónácz Liza (YCTBJ), a bronzérmet Bartos Betti és Lacza Zaránd (BYC) nyerte. A fiatal magyar „kiskatamarános” mezőny erejére jellemző, hogy az összes magyar bajnoki dobogós a nemzetközi U17-es mezőny első öt helyén belül végzett!

A Nacra 15-ből egyenes út vezet az olimpiai Nacra 17 katamaránig, minden bizonnyal a vitorlássport közelmúltbeli olimpiai sikereinek köszönhető, hogy az állami sportvezetés érdemesnek találta az olimpiai hajóosztályok utánpótlásának, a számukra rendezett, színvonalas nemzetközi mezőnyt felvonultató balatoni versenyeknek a támogatását. 2024-ben hét ilyen verseny került, illetve kerül megrendezésre!

Az augusztus 8-án véget ért verseny vezető versenyrendezője, Majthényi Szabolcs így értékelt:

„Kilenc futam alapján hirdethettünk végeredményt, az első nyolcra kifogástalan szélviszonyok között került sor. A vasárnap kicsit megtréfált minket, már az előrejelzésből is látszott, nem lesz túl kedvező az időjárás. Reggel egy futamot tudtunk befejezni a gyengülő szélben, rövidítenünk is kellett a pályát. A versenyutasítás vasárnap 15 óráig tette lehetővé a versenyzést, ki is vittük a mezőnyt, de két korai rajt miatt kicsúsztunk az engedélyezett időből. Nem volt nagy kár, kezdett leállni a délutáni szél is... Egy biztos: a rendezői csapat jól vizsgázott, a parti körülmények, az új, harmadik extra széles sólyával egyetemben úgyszintén. Ez az Európa-kupa verseny jó főpróbája volt a jövő évi Nacra 15 Európa-bajnokságnak, amelyet ugyancsak itt rendezünk majd meg Balatonföldváron.”

Eredmények: https://spartacus.hu/media/2023/12/Nacra15_NC_SS_Hungary-Results_R9.pdf

Kép: Cserta Gábor

Visy László Oszi