A Párizsba induló gépre várunk. Miközben kortyolok a kávéból eszembe jut egy kellemes meleg nyári reggel Balatonszárszón, az 56. Kékszalag díjátadójának reggele amikor a telefonom csörgésére ébredtem. Egy kedves női hang érdeklődött, hogy ott leszek-e a díjátadón. Igen feleltem, megyek a csapattal átvenni az aranyérmet. Az Ónix fedélzetén ez volt a 10. és egyben az eddigi legizgalmasabb kékszalagom. Rendben, kéri hogy menjek korábban, mert én nyertem a Szabi Ocean Racing különdíját, mehetek Lorientbe! Döbbent csend, válaszolni nem tudok, lehet még csak álmodok.
Most egy repülőjegy Párizsba és egy Lorientbe szóló TGV jegy QR kódja lapul a telefonomban. Zseniális volt ez az etióp kávé. A ciklon hátszelével sikerül behozni a késést és végül pontosan érkezünk Párizs ORLY repülőterére. Szabi csapata biztosra ment és számolt a mostanában gyakran előforduló késésekkel. A vonat indulásáig van még bő három óránk. A metró egy átszállással 45 perc alatt a Montparnasse-hoz visz. A következő kávét már a Ciel de Paris éttermében az 56. emeleten isszuk. A kávé pocsék, de a libamáj és a kilátás pazar!

Több mint tíz éve nem jártam Párizsba, és most szó szerint a lábunk előttünk hever az egész város. Csodaszép! Távolban az Eiffel torony, az Invalidusok háza és a diadalív látványa próbája feledtetni a számlán szereplő összeget, amit a mosolygó pincér kedvesen elém tesz. Hamarosan a TGV felső emeletén ülünk és magunk mögött hagyjuk a nyüzsgő nagyvárost. Lorient-ig még több mint 500km van hátra, de az út nagyrészét a vonat szinte észrevétlenül 300km/órás sebességgel teszi meg. Este fél kilenc körül érkezünk a szállásunkra, gyorsan lepakolunk és irány a kikötő! Az IMOCA-k még a Le Defi Azimut 48 órás versenyének második éjszakáját töltik a nyílt óceánon. A New Europe fedélzetén Szabi érkezése másnap délutánra várható.



Lorient La Base kikötője most csendes, apály van, sok hajó az oldalára dőlve fekszik a csatorna távolabbi részén a mederfenéken. Furcsa látvány, várják a dagályt hogy újra életre kelhessenek.
Elindulunk az IMOCA-k úszó mólójához a kikötő végébe. Útközben elsétálunk a “kocsma” mellett ahol még pezseg az élet, és ekkor meglátunk három óriási trimaránt. A Sodebo, az Edmond de Rothschild, és a Banque Populaire ott pihen előttünk. A kisérő motorosok a hajótest alatt kényelmesen elférnek. (A 31 méter hosszú, 21 méter széles és 37 méter magas Sodebo-val 2016-ban Thomas Coville szóló földkerülés világrekordot állított fel, 49 nap 3 óra 7 perc alatt kerülte meg a földet!) Szóhoz sem jutunk csak csöndben csodáljuk őket. A látványhoz a hátteret a hatalmas második világháborús német tengeralattjáró bázis monumentális betonbunkerei szolgáltatják.

Későre jár. Indulunk a szállásunkra, hosszú volt a nap és már alaposan megéheztünk. Útközben betérünk a kikötő éttermébe, ahol közlik, hogy már sajnos nincs kiszolgálás, de ha nagyon éhesek vagyunk akkor azért összedobnak még nekünk valamit. Végül egy nagy korsó sörrel és egy isteni kreppel zárjuk a napot. Ránk már a pihenés vár, míg Szabira még közel 20 óra vitorlázás az Atlanti-Óceánon a befutóig.

Másnap reggel üzenet érkezik Szabitól. Délután17 órakor várható a célba érkezésük, ha a szél is úgy akarja... Mi elindulunk felfedezni a környéket. A mediterrán ciklontól távol, itt csodálatosan szép időnk van. Ragyogó napsütés, meleg és szélcsend. Lorient belvárosában két kávét rendelünk egy szálloda teraszán. Otthon mindeközben 100km/óra feletti szelek tombolnak a Balatonon. Az Azimut 48h oldalán valós időben követhető a 18 versenyző helyzete. A MACIF Charlie Dalin kormányzásával most ér célba. 1nap18óra 14perc 32 másodperc alatt teljesítette a kitűzött pályát. Közben megérkezik a kávénk, belekortyolok. A franciák zseniálisan tudnak vitorlázni, de úgy tűnik, hogy jó kávét nem tudnak készíteni. Ez most tényleg ihatatlanul pocsék. A meleg ital az asztalon marad, mi pedig a közelben keresünk egy pékséget és megreggelizünk. A kikötőbe kora délután indulunk. Útközben elhaladunk Éric Tabarly emlékének szentelt a Vitorlázás Városa nevet viselő múzeum mellett. Itt a múzeum saját mólóján kaptak helyet Eric Tabarly legendás hajói közül a híres Pen Duick, Pen Duick II, III, és a Pen Duick V. A múzeum még várhat, mert közben beért az IMOCA élmezőny! Másodiknak a VULNERABLE Sam Goodchild kormányzásával és harmadiknak a CHARAL Jérémie Beyou kormányzásával ért célba. Az IMOCA mólón először a Paprec Arkea-val találkozunk. A francia zászló színeiben pompázó hajótest kék, fehér, piros festése és a teljesen zárt fekete karbon kokpit mindenkit ámulatba ejt. A hatalmas fekete karbon szárnyak vörösre festett végekkel csak fokozzák a szürreális élményt! Első pillantásra inkább tűnik űrhajónak vagy repülőgépnek mint hajónak. Következő pillanatban Jéremie Beyout hajója előtt állunk döbbenten. A fekete hajótest a felhajtott vörös kormánylapátokkal, hatalmas vörös és fekete karbon szárnyakkal megbabonáz. A CHARAL szerelem első látásra! A grósz helyére egy reklám vitorla van felhúzva ami a versenyző portréjával van díszítve. Ez a kis vitorla talán kétszer akkora mint nekünk az Ónix nagyvitorlája! A karbantartó személyzet még a fedélzeten profik módjára teszi a dolgát. Következik egy női kormányos Justine Mettraux Teamwork nevű fekete karbon hajója kék és zöld színekkel díszítve. Justine még a hajón, ő most nyolcadiknak ért célba. Előtte áll Sam Davies INITIATIVES-CŒUR névre keresztelt tűz piros szárnyas rohanó gépe és azt követően jön az igaz döbbenet az APICIL! Az Apicil kokpitjában található csörlőkarok speciálisan vannak kialakítva, mivel kormányosának Damien Seguin nak bal kézfeje hiányzik. Elképzelhetetlen emberi teljesítmény félkézzel körbe vitorlázni a földet! Még órákig, napokig lehetne itt csodálni az IMOCA-kat, de a kikötő bejáratánál feltűnik a NEW EUROPE Szabival a fedélzetén!

Egyedül tolat be a kikötőbe, nincsenek körülötte kisérő motorosok mint a többi csapat esetében, és a parton sem várja a kiszolgáló személyzet. Egy aránylag szűk helyre kell beállnia, de orrsugár kormány nélkül egy 30 láb körüli hajóval is már sokan bajban lennének a Balatonon. Szabi a kikötést a segítő motorosok hiányában is profin megoldja ezzel a 60 lábas hajóval. Egy kék Crocs papucsban ugrik a mólóra ahol fotósok és bámészkodók tömege fogadja. A versenyrendezők fényképeket és riportot készítenek vele. Megvárjuk, amig eloszlik a tömeg, aztán amikor már odaférünk a hajóhoz, köszönünk Szabinak. Áram és víz csatlakozókat keresünk, aztán engedélyt kapunk a fedélzetre lépéshez.

És eljött a várt nagy pillanat, itt állok a New Europe, egy IMOCA-60 as fölkerülésre tervezett és épített csoda fedélzetén. Szabi megengedi, hogy felfedezzem a hajót, de figyeljek rá, hogy hátul van egy besüllyesztett antenna, fedelén egy figyelmeztető jelzéssel, tilos rálépni. Elsőnek a félig fedett kormányállás oldalanként három-három hatalmas csörlője és a középen a hozzá tartotó kétszemélyes csörlőkar tűnik fel. Meg sem tudom számolni, hogy pontosan hány shot kötél van hátra vezetve. A decken végig sétálva az ember szeme megakad az elképesztően szép kötélmunkán. A hatalmas árboc, az árbocra szerelt hatalmas csörlő, felhúzott svertek, a karbon rudazatok látványán, és a fedélzeten rögzített tartalék latnik mérete elképesztő. Nagyon szép hajó, de ezt egyedül vinni? Hogy? A hajó belsejébe lépve a látvány szinte felfoghatatlan. Monitorok és műszerek tömkelege ez első látásra furcsa, V alakú asztal felett. Az ívelt szivacsos üléssel kialakított navigációs állás inkább egy UFÓ vezérlőpultjának képzelném. A kialakítás azonban rögtön értelmet nyer amint a hajó az oldalára dőlve vitorlázik. Akkor az egyik oldala az asztalnak és a széknek nagyjából vízszintben van.
Az ülés alatti félig nyitott részben található egy alig 30 lóerős kis motor, ami működés közben igencsak nagy zajt képes csapni, bár ez szerintem elenyésző ahhoz képest amit a hajótest képes produkálni nagy sebességgel száguldva az óceán hullámai között.
Itt az oldalfalakra rögzítve kap helyet két lehajtható tábori ágy, aminek a dőlését apró csigák segítségével lehet állítani. A lejárat mellet egy apró gázfőző és egy pici mosogató kap helyet. A falakon ellenőrző listák, biztonsági felszerelések, vészhelyzeti jeladók és elsősegély csomag található. Talán 3-4 négyzetméter az egész mindennel is telezsúfolva. Ez az élettér a 80-100 napos földkerülés során. A hajó hátsó részeibe és az elejébe csak négykézláb lehet bemászni. Ezt vajon hogy lehet egy hatalmas sebességgel megdöntve száguldó hajótestben megtenni? Gyanítom, hogy a fejvédő nem véletlenül volt a hajó hátuljában felakasztva. Első részben a vitorlák számára kialakított rész található, míg a hátsó részben két nagyobbacska tároló rész rengeteg műszerrel a falon és tartályokkal az aljában. Aztán a jobb hátsó rekeszben megtalálom a budit. Egy műanyag hokedli a közepében egy vödörrel. Na ezen aztán száguldás közben, a hullámokon repülve izgalmas mutatványokat lehet összehozni, az biztos.

Búcsút kell venni mára a New Europe-tól, indulunk az esti fogadásra, amit az egyik közeli tengeralattjáró bunker hátsó hangárjában tartanak itt a kikötő végében.
Gyalog csak pár perc séta a hatalmas beton kolosszus mellet, aminek a végénél egy kis híd vezet át a víz felett, ahonnan belátni egy régi dokkba. Lorientet a németek 1940-ben elfoglalták és az U-Boot flottilla kulcsfontosságú központjává alakították. Ezekben a hangárokban TypeVII és TypeIX típusú tengeralattjárók állomásoztak, és innen kiindulva támadták az Atlanti-óceánon a szövetséges kereskedelmi hajókat. A félelmetes német farkasflotta helyett most szolid motorcsónakok tucatjai használják kikötőnek.
Zsebemben csipog a telefonom. Irinától megkapom a belépéshez szükséges QR kódot, amit az ajtóban rögtön beszkennelnek és cserében egy azimutos bélyegzőt nyomnak a kezünkre. A hatalmas hangárba belépve kedves hoszteszlányok francia pezsgővel kínálnak. Beszélgetünk és csak kapkodjuk a fejünket a sok világhíres vitorlázó között.

Érdekes, de itt nem látok egyetlen egy nagyképű beképzelt alakot sem. Itt szinte mindenki mögött hatalmas valódi emberi teljesítmény húzódik meg. Pazar svédasztalos ellátásban van részünk. Francia sajtok és sonkák végeláthatatlan sora előttünk. Itt nincs tülekedés, furakodás. Egy hosszú asztalnál ülünk Szabival és a csapat többi tagjával, az asztal végén Thomas Coville aki 49 nap alatt kerülte meg a földet a Sodebo-val. Szabit faggatjuk, meséljen nekünk erről az egészről. Az ő lehetőségei sokkal szűkösebbek mint a többi csapaté. Itt szinte minden feladatot neki kell megoldani! Nincs komoly parti szervízcsapat, nincsenek kisérő motorosok, nincs tele pótalkatrészekkel és tartalék vitorlákkal. A szponzori támogatása pedig eltörpül a többiekéhez képest. Elképesztő összegek röpködnek a levegőben. Most éppen az egyik hidrogenerátor ment tönkre, cseréje csekély 9 ezer Euro. Így a célegyenesben nagyon óvatosnak kell lenni, egy apró hiba is veszélybe sodorhatja a Vendée Globe 2024 novemberi indulását. Akár egy rossz helyre kötött shott kötél is hatalmas károkat tud okozni a vitorlázatban. Mesél a szükséges képesítésekről és kötelező vizsgákról.
Biztonságtechnikai vizsgák, ha szükséges merülnöd kell a hajó alá, ha szükséges egyedül másznod kell a 30 méteres árbócra, és a hibák álltalában nem szélcsendben és napsütésben jönnek. A felmerülő problémákat akár extrém időjárási körülmények között kell megoldani. Jártak a francia mentésirányító központban és egy óriás óceánjáró kapitányi hídján amikor a vészhelyzeti mentésről és az esetleges ütközések megelőzéséről kellet tanulni. Az orvosi képzések része, hogy akár képes legyél magadon pontos öndiagnózist elvégezni, esetleges sérüléseket ellátni, saját sebedet összevarrni vagy kapcsozni, injekciót beadni magadnak és a megfelelő gyógyszert kiválasztani. Rádiókommunkikáció, navigáció, hajók nyomkövető és ütközés előrejelző rendszereinek ismerete és még sok minden... Ami fura, hogy hajóvezetői engedély nem szükséges az induláshoz. Ja és ha bármi elromlik a hajón, azt meg kell tudni javítani. Közben elfogy az italunk, megyek egy kört, mert a hangár másik felében még nem jártam. Ott is egy hatalmas asztal tálakkal tele. Viszont itt nem sajtok, sonkák, gyümölcsök vannak mint a másik oldalon. Itt osztriga áll halmokban a pulton. Visszatérek Szabihoz egy tál osztrigával és egy pohár borral. Folytatjuk a beszélgetés. Hogy lehet lelkileg felkészülni egy közel száz napos magányos extrém körülmények között zajló kihívásra kérdezem? Sehogy, elmosolyodik és kortyol egyet a vörösborból. Mit fogsz enni az úton? Alap a liofilizált készételek, de lehet hogy főzni is megpróbál. Rizs, szárított hús, zöldségek, stb. Édesvíz készítő berendezés is van a hajón, működéséhez a kokpit tetején található napelemek elegendő energiát szolgáltatnak, de persze az üzemanyag tartály mellett akad a hajón édesvíz tárolására szolgáló tartály is.



Ekkor elkezdik sütni mögöttünk a különféle kreppeket, ínycsiklandó illatok lengik be a hangárt. A másik oldalon közben kinyit egy hamburgerező kocsi. Irina mutatja menjek kóstoljam meg mert nagyon finom! Uhh, tele vagyok egy falat nem fér már belém. Megettem vagy húsz osztrigát desszertnek. Lehet a holnapi versenyen a karbon vödrön fogok végig ülni... Induljuk a szállásra! Holnap verseny és még reggel rendbe kell rakni a hajót.

Le Port de Lorient La Base, Reggel 9 óra.
A Tour de Groix rajtja előtt pár órával az IMOCA-60 as hajók mólóján a New Europe előtt várjuk Szabi érkezését. A hajó hátulján egy magyar lobogó. A körülöttünk álló IMOCA-k előkészítésén már dolgoznak a csapatok hajóit kiszolgáló emberek. Mire megérkezik a kormányos, már egy felkészített csillogó hajó várja, csak el kell rúgni a partot és a motorosok kíséretében irány a rajt. Na ez Szabi esetében nem így megy. Itt nincs kiszolgáló személyzet, nincs kisérő motoros. Hajómosással kezdünk, Kolos lelkesen mossa a hajóra rakódott vastag sóréteget, én pedig Szabinak segítek a nagyvitorla felszerelésében. Hamarosan mindenki a fedélzeten, elkészülnek a kötelező fényképek a csapatról, majd motort indítunk és irány az Óceán! A kikötőből kihajózva elkezdjük a nagyvitorla felhúzását.
Ketten tekerjük a csörlőt, iszonyat nagy ez a vitorla. Áttételt váltunk, de már így is alig bírjuk tekerni. Végtelennek tűnik ez a felhúzás, szívem zakatol és alig kapok már levegőt, zihálok és megfordul a fejemben, hogy ezt most én feladom. Áttételt váltunk mint amikor a kerékpáros meredek hegyre teker fel. Egy tekerésre már csak nagyok keveset emelkedik a vitorla, már nincs sok háta bíztat Szabi! Azért sem adom fel, ezt már végig kell csinálni. Mennyire ciki már a grósz felhúzásánál elvérezni, zúg a fülem, alig kapok levegőt, amikor egy távoli hangfoszlány még eljut a tudatomig. Elég, kész!
Lerogyok egy karbon ülőkére és levegőért kapkodok, mellettünk egy turistákkal teli emeletes hajó halad. Fényképeznek, integetnek, és kiabálnak nekünk. Hallom ahogy a kapitány az IMOCA hajókról tart előadást nekik. Rengeteg vitorlás és motoros halad mellettünk, az egyik motorcsónakból egy hat év körüli mentőmellénybe öltözött gyerek integet nekünk. Az édesapja kihozta megmutatni neki az IMOCA-k rajtját. Visszaintegetek neki, hatalmas mosollyal az arcán kiabál nekünk valamit franciául.
Szabi hogy a fenébe húzza fel ezt a vitorlát egyedül, csak ez jár közben a fejemben.



Kezemen csipog a vitorlás órám, 4 perc a rajtig. J1 orrvitorla már kint, Szabi kormányoz és Irina állítja a vitorlákat. Én igyekszem nem útban lenni. A zajos motor leáll, a hirtelen jött csöndet a rádió hangja töri meg! Franciául harsogja valaki a visszaszámlálást. Csodaszép látvány nyújt a körülöttünk lévő másik 15 IMOCA . Fantasztikus érzés itt lenni! Elrajtoltunk. Sajnos gyenge a szél, itt most nem fogunk 20 csomó felett száguldani. A felső latni sajnos rosszul áll, nem pattan át. Próbáljuk megoldani, beksztéggel bűvészkedünk, a baumot próbáljuk rángatni, de ennél a hatalmas vitorlánál ez semmis sem ér, Szabi úgy dönt hogy felmászik és átrúgja. Pár pillanat múlva már beülőben mászik az árboc tetejére ami kb. 10 emelet magas...
Sikerül megoldani a problémát, de közben a többiek szépen ellépnek. Nagyon gyenge a szél és a Groix sziget takaróját is megkaptuk. Kicsit egy balatoni gyenge szeles vitorlázásra emlékeztet a szituáció. Kolossal elöl segítünk a fordulóknál a hatalmas vitorlák átrakásában. Hamarosan megkapjuk a frissülést és a sziget nyugati csücskét megkerülve délkeletnek indulunk. Végre életre kel a hajó és a gyenge szélben 7 csomó köröli sebességgel tudunk haladni. A sziget déli csücskénél egy kardinálist kell megkerülni, ott jöhet egy halzi, aztán J1 beteker és a reacher mehet a másik oldalra és északnak vitorlázva mehetünk a befutóra. Van még időnk bőven. Szabi faggatom közben a vitorlás élményeiről. Meséli mikor egy versenyen halászhálók közé keveredett, egy másikon ütközött valamivel és megsérült a kormánylapát, a vízen úszó szemét és az elveszett konténerek komoly veszélyt jelentenek. Mutat az árbóc tetejére, ott egy új kamerarendszer az OSCAR. Elvileg ez az új technika képes észlelni és riasztást adni ezekben az esetekben. Kombinált rendszerként még a víz alá is képes 1 méter mélyen belátni. De még nem tudja, hogy megbízhat-e benne. Egy alkalommal valamire ráfutott és folyamatosan verődött valami a hajó aljához. Megállni, vitorlák le búvár felszerelés fel. Hiába vagy kibiztosítva, a nyílt óceánon elhagyni a hajót iszonyat félelmetes. Ez felér egy űrsétával, csak itt benne van a pakliban, hogy esetleg nem tudsz visszamászni a hajóra. Közben a Irináék elkezdték elővenni a reachert az orrból. A vitorlazsákot csak csörlővel lehet fedélzetre emelni annyira nehéz. Előre megyek segíteni. Vitorla 3-4 ember munkájával megy fel. Jöhet a halzi! J1 beteker, nagyvitorla átrak, reacher kimegy. Hosszú percek telnek el mire elkészülünk mindennel. Már megint levegőért kapkodok.



Megyünk a befutóra. Szinte karnyújtásnyira előttünk a Lazare. Végre egy igazi versenyszituáció. Elkezdődik egy csatározás Szabi föléjük próbál kerülni amit a Lazare kormányosa természetesen nem akar hagyni. Szabi azonban ügyesebb nála, a kishajós múlt most jól jön! Irina elől nézi a hajók közötti távolságot. Int Szabinak hogy már elfér! Ügyesen föléjük kerülünk és már be is takarjuk őket. Pár pillanat és már a célban is vagyunk. Körülöttünk megint rengeteg vitorlás és motoros. Kiabálnak, tapsolnak, integetnek a célba érkezőknek és persze kattognak a fényképezőgépek. Fantasztikus, hogy itt micsoda vitorlás élet van! Irány a kikötő, de még közben rendbe kell rakni a hajót. Itt más hajóknál motorosok várják a befutó csapatokat, a versenyzők kiszállnak és a parti csapat átveszi a hajót. A versenyzők már a parton söröznek mire a parti csapat kiköt a hajóval és rendbe rakják azt. Hát mellénk nem jön egy kisérő hajó sem, szűkös a rendelkezésre álló keret, erre már nem futja. Nekiállunk leszedni a vitorlákat és mindent elpakolunk. Egy óra biztos elment vele mire mind a négy vitorlát leszedtünk és behajtogattunk a zsákokba. Az orrba csörlővel leengedi külön mutatvány volt.
Lent a hatótestben a vitorlákat hárman alig bírtuk a helyére emelni és lerögzíteni!
Szabit kérdezem, hogy ezt egyedül mégis hogy? Elképzelni nem tudom, és ezt precízen, hiba nélkül extrém körülmények között akár amikor már 100 napja csak néhány perces mikró alvásokkal tud pihenni. A hajón minden ki van dolgozva lépésről lépésre, itt mindennek meg van a technikája, de hibázni nem lehet. Egy hiba is komoly következményekkel járhat. Közben beérünk a kikötőbe, persze szokás szerint most támad fel a szél, de Szabi ügyesen megoldja a kikötést. Profi.
Még segítünk a hajót összepakolni aztán jöhet a búcsúzkodás. Szabiék másnap egy kötelező medical trénigen vesznek részt aztán indulnak vissza Les Sables-d’Olonne-ba. Én még maradok két napot Lorientben. Megnézem a hajózási múzeumot és a tengeralattjáró bázis kiállításait, aztán körülnézek még egy kicsit a vidéken, hátha találok egy jó kávét.

Szabi! Elképesztő látni az eddigi erőfeszítéseidet, azt a rengeteg elvégzett munkádat, és az indulók közül a legkevesebb támogatással és legkisebb szponzorációval elért eredményeidet. Gratulálok, hogy magyarkét ilyen körülmények között képes voltál bekerülni a legjobbak közé! Hálásan köszönöm, hogy eltölthettem veled ezt a másfél napot és megismerhettelek téged. Ez az élmény amit adtál azt hiszem sok mindent megváltoztat az életemben. A bakancslistámra nekem is felkerült a Transzatlanti átkelés. Itthon a vitorlázó társadalom szerintem nagyon keveset tud arról, hogy mivel is jár az amire te vállalkoztál. Most egy picit úgy érzem magam, hogy mi itt a Balatonon vagy az Adrián csak bohóckodni szoktunk. Amit te csinálsz az az igazi vitorlázás, az az igazi kaland! Sok sikert, erőt és kitartás kívánok neked ahhoz a hatalmas kihíváshoz, ami a Vendée Globe-on rád vár! Te képes vagy végig csinálni!